Csapó Kyra az év játékosa!
A szurkolók szavazatai alapján Csapó Kyra érdemelte ki az "Év játékosa" címet a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesénél!
Az elmúlt napokban komoly verseny zajlott a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesénél, ám ezúttal nem a pályán, hanem a számítógépek, telefonok előtt küzdöttek meg egymással a csapat szimpatizánsai. Akadémiánk vezetése ugyanis egy hete írta ki azt a voksolást, melyen eldőlt, hogy ki legyen az év játékosa a DKKA felnőtt csapatánál. Szavazni az együttes honlapján lehetett, méghozzá ma déli tizenkét óráig, s a szurkolói voksok alapján a 2016/2017-es szezon legjobbjának végül Csapó Kyrát választották meg a drukkerek. A fiatal hálóőr a szavazatok 29%-át gyűjtötte be, a második helyen Szalai Babett (22%) végzett, míg a dobogó harmadik fokát Klujber Katrin (20%) szerezte meg.
Kép: DO-archív!
Természetesen nagyon örült a kitüntető címnek Csapó Kyra is, akit nyaralása közben sikerült elérnünk, hogy kommentálja a szavazás végeredményét.
- Köszönöm szépen mindenkinek, aki rám voksolt, nagyon örülök az elismerésnek, ami mindenképpen komoly motivációt jelent majd a következő szezonra is. Ez az eredmény egyfajta mérce is lesz számomra, hogy minimum az idei teljesítményemet tudjam hozni a következő szezonban sőt, az lenne a legjobb, ha még ennél is jobb játékkal tudnám segíteni a csapatot.
A rovat további hírei: Sport
Második helyen telel a DFC
2024. nov. 30.
Magabiztos, háromgólos győzelmet aratott az év utolsó bajnokiján a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az Ikarus-Maroshegy ellen.
Meglepő pontvesztés
2024. nov. 30.
Nem játszott jól a Dunaújváros Futsal együttese, így a taktikusan játszó sárbogárdiak elvittek egy pontot Rácalmásról a két gárda péntek esti bajnokiján.
Szépen zárná az évet a DFC
2024. nov. 30.
Az Ikarus-Maroshegy elleni hazai összecsapással fejezi be a 2024-es esztendő küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szombaton délután egy órától.
A verseny, ahol mindig mindenki győztes
2024. nov. 29.
Évtizedes hagyományt folytatva idén is Rudas iskola adott otthont a Magyar Speciális Olimpia Szövetség, valamint a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény által szervezett Regionális Mozgásélmény Sportnapjának pénteken délelőtt.
DSTV: emléktornával tisztelegtek
2024. nov. 29.
Mint arról már korábban beszámoltunk, idén egy külön tornával tiszteleg Ádám Anita emléke előtt a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. Erre az eseményre a mögöttünk hagyott hétvégén került sor – négy csapat látogatott el Dunaújvárosba, a torna a Kecskemét győzelmét hozta. Hangkép.
Ismét legyőznék az újoncot
2024. nov. 29.
A Sárbogárd elleni hazai összecsapással folytatja az NB II-es pontvadászat Nyugati Csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros Futsal együttese ma este hét órától.
DSTV: rászorulóknak gyűjtött a DAB
2024. nov. 28.
Győzelem, vereség, és jótékonyság. Az elmúlt néhány napban mozgalmas időszakot élt a Dunaújvárosi Acélbikák Jégkorongcsapata. Együttesünk megszakította a nyeretlenségi sorozatát a Gyergyó elleni 3-1-es győzelemmel, majd 5-2-re kapott ki a Csíkszeredától – eközben pedig egy jótékonysági akciót is hirdetettek. Hangkép.