Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Gyurcsány helyett Varjú

Közélet
dk
lakossági fórum
Gyurcsány Ferenc
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2017. jún. 13., 20:47

Eredetileg Gyurcsány Ferenc tartott volna lakossági fórumot ma városunkban, ám ő betegség miatt nem tudott eljönni, így Varjú László, a Demokratikus Koalíció alelnöke beszélt a párt programjáról az érdeklődőknek.

Mint azt Varjú László, a DK alelnöke elmondta, pártjuk megalkotta a Sokak Magyarországa programot, amellyel azt szeretnék megmutatni az embereknek, hogyan lehetne másképp irányítani az országot, mint ahogy a jelenlegi kormány. Eddig mintegy kétszáz helyszínen tartottak lakossági fórumot a témában, és az országjáró kampányuk utolsó állomása volt a dunaújvárosi rendezvény, amelyet a Városháza „C” szárnyában tartottak meg. Eredetileg Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke érkezett volna a fórumra, ám ő megbetegedett, ezért helyette Varjú László, a DK alelnöke beszélt a program irányvonalairól (oktatás, egészségügy, munkabér, nyugdíj) az érdeklődőknek.

Szerinte az Orbán-kormány leváltása a legfontosabb és ehhez elkötelezett ellenzéki összefogás szükséges a következő választásokon. Mint mondta, elégedettek a DK dunaújvárosi szervezetének munkájával, és az ellenzék országgyűlési képviselő-jelöltjének ebben a választókörzetben DK-s jelöltnek kellene lenni. Hozzátette, ilyen jellegű egyeztetés, tárgyalás más ellenzéki párttal még nem történik városunkban.

A rovat további hírei: Közélet

 Vizit és gesztus a városvezetőktől

Vizit és gesztus a városvezetőktől

2020. nov. 29.

Közösen kereste fel Pintér Tamás polgármester és Barta Endre alpolgármester a város szociális intézményeit a napokban, hogy megköszönjék azt a kitartó és megfeszített munkát, amelyet a vírushelyzetben végeznek az ott dolgozók. Nem üres kézzel érkeztek.

Borult, párás idő várható

Borult, párás idő várható

2020. nov. 28.

Vasárnap azért már hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap is.

Brexit - Londonban folytatódnak a tárgyalások

Brexit - Londonban folytatódnak a tárgyalások

2020. nov. 28.

Londonban folytatódnak a hétvégén a tárgyalások az Egyesült Királyság és az Európai Unió (EU) jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről.

Több helyszínen fásítottak

Több helyszínen fásítottak

2020. nov. 28.

A Dózsa II. városrészben a Margaréta Tagóvoda melletti területen, a Kertvárosban a Diófa utca sarkán, Óvárosban pedig a '48-as emlékműnél helyeztek el egy-egy facsemetét a DVG. Zrt. munkatársai. A zöldítés mellett a környék megszépítése és a közösségépítés is a meghatározott célok között szerepelt a kezdeményezésben. 

Sokáig tart az importált autók forgalomba helyezése

Sokáig tart az importált autók forgalomba helyezése

2020. nov. 27.

A Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete (MGOE) szerint elfogadhatatlan helyzet alakult ki a külföldről importált autók magyarországi forgalomba helyezésével kapcsolatban: az idei év végére szinte ellehetetlenült az első műszaki vizsgáztatás lehetősége a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál (NKH), a várakozási idő országos szinten meghaladja az egy hónapot, Budapesten pedig a kettőt.

Választó?! És médiafogyasztó is?! Segítsen egy kutatásban!

Választó?! És médiafogyasztó is?! Segítsen egy kutatásban!

2020. nov. 27.

A dunaújvárosi választók attitűdjei, médiafogyasztási szokásai címmel kezdett kutatást Bagi Virág, az ELTE politikatudomány szakos hallgatója. Anonim és online kérdőívet szerkesztett – a DO közreműködésével most ön is segíthet a kitöltésben! Katt érte!

Vörösiszap katasztrófa: maradtak a jogerős ítéletek

Vörösiszap katasztrófa: maradtak a jogerős ítéletek

2020. nov. 27.

Fenntartotta a Győri Ítélőtábla tavaly kiszabott jogerős ítéletének hatályát a vörösiszap-katasztrófa miatt indult büntetőügyben a Kúria pénteken nyilvánosan kihirdetett döntésével.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  2. Fontos pontokra hajt a DFC

  3. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  4. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  5. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő