Dunaújváros Hetilap

Hatezer riasztót osztanak ki

Molnár Emese - 2017. június 28. 15:05

Hárommillió forint önkormányzati támogatásból újabb hatezer darab ablakra szerelhető riasztót oszt ki a rendőrség és a polgárőrség ingyenesen elsősorban a Kertvárosban, a Béke városrészben, Óvárosban, az Apáczai Csere János utcában lakó, földszinti lakástulajdonosok.

Az akció részleteit sajtótájékoztató keretében ismertették.

Suszter Tamás, Dunaújváros rendőrkapitánya elmondta, tavaly kezdeményezte a rendőrség azt, hogy a belvárosi földszinten lakó idősebb polgárok biztonsága érdekében riasztókat szerelhessenek fel az ablakaikra. Ezt teljes mértékben támogatta az önkormányzat és akkor 500 ezer forint értékben 600 darab készüléket vásároltak a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány által. Az ingyenes riasztókat még év végéig kiosztotta a rendőrség és a polgárőrség a belvárosi területeken, többek között a Liszt Ferenc és az Erkel kertben.

Lőrinczi Konrád önkormányzati képviselő, Közbiztonság bizottság elnöke arról beszélt, hogy az akció sikeres volt, így az önkormányzat tovább folytatja az egész városra kiterjedően, megfelelő ütemezésben.

Lassingleitner Fruzsina, Hingyi László és Sztankovics László önkormányzati képviselők indítványt nyújtottak be annak érdekében, hogy az általuk képviselt körzetekben is felszerelhessenek riasztókat. A márciusi közgyűlés megszavazták hozzá az anyagi fedezetet, így most 6 ezer darab készüléket fognak felszerelni elsősorban a Kertvárosban, a Béke városrészben, Óvárosban, az Apáczai Csere János utcában lakó, földszinti lakástulajdonosok ablakaira.

Sztankovics László megköszönte a rendőrség és a polgárőrség eddigi munkáját. Mint mondta, amellett, hogy a riasztókat felszerelték a polgárok ablakaira, még el is beszélgettek velük a biztonságról, az elővigyázatosságról, hogy miként tudnak védekezni a trükkös tolvajok ellen.

Udvardi Sándor, a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány elnöke elmondta, örömmel járultak hozzá a kezdeményezéshez, és a jövőben is segítenek minden ehhez hasonló akció megvalósulásában.

A sajtótájékoztató után egy technikai megbeszélést tartottak a kapitányságon, és a napokban megkezdik a riasztók felszerelését. A rendőrség és a polgárőrség munkatársai fényképes igazolvánnyal rendelkeznek, leellenőrizhető a személyük.

A rovat további hírei: Közélet

Közös főhajtással a hősök emléke előtt (videóval, galériával)

Közös főhajtással a hősök emléke előtt (videóval, galériával)

2025. okt. 08.

Dunaújvárosban is megemlékeztek a 13 aradi vértanú és Batthyány Lajos miniszterelnök hősiességéről és bátorságáról. A ’48-as emlékműnél tartott eseményen fellépett Polgár Lilla színművész; beszédet mondott Czeglédi Péter Pál református lelkész.

Ősszel sincs megállás, sok a városi munka

Ősszel sincs megállás, sok a városi munka

2025. okt. 08.

Évszaktól függetlenül folyamatosan dolgoznak a városban a GESZ munkatársai. Amikor kedvező az időjárás, pótolják a betegség miatt kivágott fákat, gallyazni kell, illetve a kiemelt területeken még az ősz kezdetén kaszálni is – van munka bőven.

30 családot segít az önkormányzat tüzelővel

30 családot segít az önkormányzat tüzelővel

2025. okt. 08.

Már ötödik éve, hogy Dunaújváros önkormányzata az Útkeresés Segítő Szolgálattal közösen tűzifával segíti a dunaújvárosi rászorulókat. Idén is 30 családot segítenek egy-egy köbméter fával, amelyet már lehet igényelni a szolgálat székhelyén.

DSTV: közösségi program a mellrák megelőzéséért

DSTV: közösségi program a mellrák megelőzéséért

2025. okt. 08.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a II. Figyelj rá(n)k! elnevezésű közösségi kezdeményezésről. A mellrák elleni küzdelem jegyében borult rózsaszínbe előbb a Városháza tér környéke, majd a belváros szombaton. Hangkép.

Lomtalanítás: 20 tonna a hét végi mérleg

Lomtalanítás: 20 tonna a hét végi mérleg

2025. okt. 07.

Belvárosi gyűjtőpontokon folytatódott a lomtalanítás a városban múlt szombaton. Az akció ismét sikeresnek bizonyult, a városlakók összesen 20 tonna hulladéktól szabadultak meg a kezdeményezés révén.

A második születésnapját ünnepelte a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület

A második születésnapját ünnepelte a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület

2025. okt. 07.

Megalakulása óta egyre aktívabb és sikeresebb a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület csapata. Az elmúlt hónapokban több szakmai sikernek is örülhetett a közösség, amely immáron a második születésnapját is megünnepelte a múlt hétvégén.

Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)

Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)

2025. okt. 06.

Minden szempontból tökéletes választás volt az idősek világnapjára időzített önkormányzati előadás: szó szerint zsúfolásig telt a Bartók színházterme, vastaps köszöntötte a Dívák Produkció csodás időutazását szombaton este.