Időutazás a Múzeumok Éjszakáján
Színes programokkal, két helyszínen várták az érdeklődőket a Múzeumok Éjszakáján szombaton. A kőtárban a római kori időket, a KMI-ben pedig a jelen kortárs művészetét ismerhették meg a látogatók.
Az Intercisa Múzeum, mint mindig, úgy idén is a Római Kőtár és Fürdőben várta a vendégeket délután öt órától. A gyerekek három órán át Kézműves programokon vehettek részt, és kipróbálhattak néhány római játékot, például a kockázást, de akár be is öltözhettek római kori ruhába, fegyverzetbe karddal és sisakkal, amiről természetesen senki nem mulasztott el képeket készíteni. A szakvezetés Keszi Tamás régész irányításával fél hétkor vette kezdetét, nyolckor viszont mindenki asztalhoz ült a diófa alatt, hiszen kezdődött a római kori piknik, vagyis a Mensa Intercisæ, korabeli ételekkel, amiket Apicius szakácskönyvének ihletése alapján készítettek el. A tábori lakoma menüje egy fűszeres uborkából, vegyes kásából és gyümölcsös kölesből állt. Ízviláguk természetesen eltért a megszokottól, de megérte kísérletezni vele. Egy órával később újabb előadásra került sor Mágia a római korban címmel, amit Buza Andrea régész vezetett. Zárásként ismét Keszi Tamás mesélt, ezúttal az őskori temetkezési szokásokról.
A Kortárs Művészeti Intézetben háromkor kezdődtek a gyerekprogramok, Várnai Gyula képzőművész, valamint Páhi-Fekete Noémi és Páhi Péter iparművészek vezetésével izgalmas kézműves foglalkozásokat tartottak, egyúttal megismerkedhettek Az autizmus mint metafora című kiállítás műtárgyaival is. A KineDok filmklub jóvoltából a Normál autista film vetítése következett hat órakor, szintén a kiállításhoz kapcsolódva, majd fél nyolctól kezdetét vette a kurátori tárlatvezetés Deák Nóra tolmácsolásában. A fél kilenctől induló harmadik Dalai Dalesten két régi barát gitárpárbajozott, vagyis Dalai Dávid és vendége, Késmárky Szabolcs, a Band In The Pit zenekar tagja. A különleges koncerten közreműködött Szekeres István, Farkas Csaba és Martinkó Tamás, valamint Várnai Gyula, aki kreatív fényfestéssel tette hangulatosabbá a lágy és kevésbé lágy dallamokat egészen este tizenegyig.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: így látták a filmfesztivált
2025. okt. 16.
A programról már olvashattak, most itt a DSTV összegzése a 70. Országos Függetlenfilm Fesztivál eseményeiről. A seregszemlén 45 alkotás versengett a Kultik Moziban – a vetítéseket követő szakmai értékeléseknek a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) adott otthont a közelmúltban. Hangkép.
A Magyar Nemzeti Galériában lép közönség elé a Viadana
2025. okt. 15.
Ősbemutatóval, valamint gyermekkari közreműködéssel színesítik a fővárosi "matinékoncert" programját vasárnap délelőtt; a nagy tavaszi visszatérés után újabb komoly mérföldkő előtt áll a Viadana Kamarakórus.
Emléktárlat a Rosti tantermi sorozatában
2025. okt. 14.
Feltóti Sándor emléke előtt tiszteleg az a bemutató, amely egyúttal évadnyitója is lesz a gimnázium Tantermi tárlatok a Rostiban című sorozatának; csütörtökön várnak minden érdeklődőt.
DSTV: a muzsika ünnepe a zeneiskolában
2025. okt. 12.
A Sándor Frigyes Zeneiskola is színes programmal várta a muzsika szerelmeseit a zene világnapján, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény kamaratermében az intézmény növendékei és művész-tanárai adtak ünnepi koncertet. Hangkép.
Városunkban jubilált a filmes seregszemle
2025. okt. 10.
Stílszerűen az Időutazás címet kapta a keresztségben a 70. Országos Függetlenfim Fesztivál – a Magyar Független Film és Videó Szövetség (MAFSZ) jubileumi seregszemléjét a múlt hét második felében rendezték Dunaújvárosban.
DSTV: varázslatos meseünnep a könyvtárban
2025. okt. 10.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása a József Attila Könyvár meseünnepéről. A Magyar Olvasástársaság javaslatára 2005 óta Benedek Elek születésnapján a magyar népmeséket is ünnepeljük – a gyermekkönyvtárban is színes foglalkozást szerveztek a jeles élvfordulóra. Hangkép.
DSTV: a zene napját ünnepelték
2025. okt. 09.
Dunaújvárosban is több eseményt szenteltek a zene világnapjának, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szent Pantaleimon iskola sem maradt ki a sorból – a Sándor Frigyes Zeneiskolola jazz-formációja vendégeskedett az intézményben a jeles napon. Hangkép.










