Marad a gólvágó!
Mivel a csapat magja együtt marad, a Dunaferr DUE Renalpin FC gólfelelőse, Fekete Róbert sem távozik Dunaújvárosból, s a jövőben is jó játékkal igyekszik segíteni a gárdának.
A Dunaferr DUE Renalpin FC csapatának ezüstérmével zárult az idei NB I-es bajnoki pontvadászat, így a fiúk megismételték tavalyi sikerüket, vagyis ők lettek a legjobb, csak magyar játékosokból álló futsal csapat Magyarországon. Ahhoz, hogy ezt a teljesítményt elérje együttesünk nagyszerű játékosokra, és kiváló csapategységre volt szükség, tudtuk meg a gólkirály, Fekete Róbert értékeléséből.
- Az célkitűzésünk a dobogó elérése volt, amely menet közben módosult, hiszen amikor elérhetővé vált az ezüstérem megszerzésének lehetősége nem volt vitás, hogy nekünk azt kell megszereznünk. Így nagyon jó érzés, hogy meg tudtuk ismételni tavalyi eredményünket. Véleményem szerint ez ma a realitás, hiszen az egész szezonban mi voltunk a Győr utáni legjobb csapat. Játékostársaimmal a szó igazi értelmében barátok vagyunk, akikkel nem csak a pályán, hanem a szabadidőnkben is együtt vagyunk. Ez óriási erőssége csapatunknak. Fehér Zsolt edzőnkkel már több, mint tíz éve dolgozom együtt, akivel korábban játékostársak voltunk, és az ő szakmai elképzelése mindig arra alapul, hogy olyan játékosokkal dolgozzon együtt, akik kiváló csapategységet alkotnak. Ez így volt a Dunaferrben is, és mi ezért lehettünk, lehetünk ilyen sikeresek. Minden pillanatban érezhető volt, hogy játékostársaimmal mennyire tudunk egymásért küzdeni.
- Mennyire volt számodra fontos, hogy a végelszámolásnál te legyél a gólkirály?
- Ez egyáltalán nem volt fontos számomra, menet közben nem is gondoltam rá. Ráadásként ez a centerposzt, ahol az idén játszottam, nem is a saját, megszokott helyem volt. A kényszer vitt rá bennünket, miután Nagy Attila a munkája miatt eligazolt tőlünk, és kellett valaki Varga Csaba mellé. Németh Péter érkezésével meg volt a védekező alakzat, így kellett előre húzódnom. Fehér Zsolt kért arra, hogy mivel nagypályán középcsatárt játszom, így vállaljam el a center posztot. Nagy öröm, hogy ezen a helyen tudtam segíteni csapatomnak. Utólag ez igen jó döntésnek bizonyult.
Képek: DO-archív
- Az idei szezonban is voltak sérültjeitek, így bemutatkozhattak a fiatalok is. Mennyire érezted őket fontos társaknak?
- Minden játékos fontos pillére egy igazi csapatközösségnek, ezért öröm, hogy ilyen fiataljaink vannak, akik a kellő pillanatokban helyt tudtak állni. Közülük kiemelhetem Fridrich Dávid és Németh Tamás játékát, akik a jövő emberei együttesünknek, de már az idei kiírásban is fontos szerepük volt.
- Hogyan tervezed a jövődet? Maradsz a Dunaferrnél?
- A következő szezon nagyon érdekes lesz, hiszen minden csapat erősít, többnyire idegenlégiósokat szerződtetve. A Dunaújvárostól elköszönt az edzőnk, Fehér Zsolt, aki ígéretet tett arra, hogy szakmai tanácsaival a jövőben is segíteni fogja Schrancz Balázs munkáját, amely nagy segítség lesz. Nekem is volt két-három kérőm, de Zemankó Zoltánnal történt megbeszélésünk után úgy döntöttem, maradok Dunaújvárosban. Ennek alapvető oka, hogy biztosan együtt marad csapatunk kilencven százaléka, hiszen számomra fontos, hogy kikkel játszom együtt. Döntésemet segítette az is, hogy már harmadik éve vagyok a Dunaferrnél, ahol nagyon jól érzem magam. Szeretek Dunaújvárosban játszani, és bízom abban, hogy jövőre is odaérünk majd a dobogóra, vagy annak a legmagasabb fokára.
A rovat további hírei: Sport
Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE
2025. aug. 19.
Idegenben, a Szentes ellen vág neki az OB I-es pontvadászatnak a DFVE női vízilabda csapata, mely első hazai bajnokiját a III. Ker. TVE ellen játssza szeptember utolsó napjaiban.
Szoros siker a NEKA otthonában
2025. aug. 19.
Fáradtan is nagyot küzdött és egygólos, 28-27-es győzelmet aratott a NEKA otthonában lejátszott felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.
Minden éremből jutott a fiataloknak
2025. aug. 18.
Egy első, egy második és egy harmadik helynek örülhettek a DKKA kézilabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Horváth Nikolett Emléktornán a mögöttünk hagyott hétvégén.
BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)
2025. aug. 18.
Szokás szerint remek hangulatban rendezték meg a BMW-sek hagyományos nyári márkatalálkozóját, a Bimmer Parádét a Szalki-szigeten, ahol csütörtöktől vasárnapig várta számtalan izgalmas program a résztvevőket.
Újabb döntetlen, ezúttal idegenben
2025. aug. 18.
Hiába vezetett ismét két góllal, az Érd elleni mérkőzést követően ezúttal a Dombóvár ellen ért el 2-2-es döntetlent a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászatban.
Ötödik helyen végzett a magyar válogatott a vb-n
2025. aug. 17.
Nem okozott gondot a hollandok legyőzése sem, így az ötödik helyen fejezte be a brazíliai világbajnokságot a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott.
DSTV: készülnek a szezonra
2025. aug. 16.
A régi Bánki épülete hétről hétre pingpong labdák pattogásától hangos. A Pentele ASE játékosai elkezdték a felkészülést a következő szezonra, ott jártunkkor is folyt az intenzív munka, az edzésen keményen dolgoztak az egyesület sportolói. Hangkép.