Megtépázta az éjszakai vihar a megyét
Megyénkben szerda kora estétől kezdődően az éjszakai órákig bezáróan huszonhat, úgynevezett viharkár eseménynél avatkoztak be a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók.
Az események a dunaújvárosi, székesfehérvári, bicskei térségben és a Velencei-tó déli oldalán adtak feladatot a tűzoltóknak. Huszonöt esetben faágak leszakadása, illetve fakidőlés okozott veszélyhelyzetet, egy helyszínen pedig egy fémből készül garázsépítményt kapott fel a szél Kápolnásnyéken és a 7-es útra sodorta. Tegnap késő este az Erkel kertbe riasztották a tűzoltókat, a nagy szél egy fát tépázott meg, a lánglovagok két méter magasságban visszavágták a fát, hogy elkerüljék az esetleges balesetveszélyt.
A dunaújvárosi tűzoltók Perkátára vonultak, szinték fakidőlésekhez, amikor egy úton veszteglő kamionnal találkoztak. Megálltak segítséget nyújtani, ekkor derült ki, hogy az üres szerelvénybe villám csapott. Tűz nem keletkezett.
A viharkárok közös nevezője, hogy személyi sérülés nem történt. A kárfelszámolásokhoz a velencei és a csákvári önkéntes tűzoltó egyesület is segítséget nyújtott.
Ma reggel a Dózsa György útra riasztották a tűzoltókat egy négyemeletes ház legfelső emeletén kellett beavatkozniuk.
A rovat további hírei: Sziréna
Mentők: éles helikopteres bevetés a Szórádon – sok képpel! (FRISSÍTVE!)
2025. júl. 24.
Hűséges olvasónk riasztotta műhelyünket, ritkán látható képsorral: mentőhelikopteres bevetés helyszíne volt percekkel ezelőtt a Szórád Márton út és a Dózsa György út kereszteződése! Mutatjuk a részleteket! Friss hír, hogy Dózsa György úti gyalogosgázolás sérültjéhez riasztották a mentőket! (FRISSÍTVE)
DSTV: fókuszban a kiberbiztonság
2025. júl. 23.
Fontos prevenciós programot szervezett a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, derül ki a DSTV összegzéséből. A "Dunaújvárosi Kiber- és Vagyonvédelmi Nap 2025" során a kiber-bűncselekmények, az online csalások jellemzőivel ismerkedtek a vendégek – minden érintett korosztályból. Hangkép.
Magyar Hang: meggyanúsították a dunaújvárosi cégvezetőt is
2025. júl. 21.
Börtönben marad a híres szekszárdi borász, ugyanakkor Fideszhez átpártolt egykori MSZP-s politikus is érintett a költségvetési csalás gyanújával letartóztatott szekszárdi borász ügyében, adta hírül a Magyar Hang és a 24.hu. A Magyar Hang értesülése szerint a dunaújvárosi cégvezetőt is meggyanúsították ugyanezen bűncselekmény bűnsegédjeként.
Átütemezik a munkálatokat, nem lesz teljes zár a Pentele hídon
2025. júl. 11.
Ezen a hétvégén. Egy hét csúszással számolhatnak a közlekedők, a tervek szerint jövő péntektől kell Földvár felé kerülni, és változik a munkamenet iránya is, értesült a DO.
Szundi vezetés közben? Szigorúan tilos!
2025. júl. 09.
A csapadékos időjárás nemcsak az útviszonyokat rontja, hanem a sofőrök éberségére is kihat – az elmúlt napokban országszerte több olyan közlekedési baleset is történt, ahol a járművezetők elaludtak, vagy elbóbiskoltak vezetés közben. Rendőrségi tipptár a megelőzésért!
Vihar után: címről címre haladva dolgoztak a tűzoltók
2025. júl. 07.
Folyamatosan munkálkodtak a viharkárok elhárításán a lánglovagok Fejér vármegyében – kora délután óta több mint 120 bejelentéssel érkezett az erős széllökésekkel kísért, városunkat is érintő zivatarcellák miatt. Jelentős az anyagi kár – de személyi sérülés szerencsére nem történt.
Baleset és teljes útzár a 62-es főúton
2025. jún. 30.
A főút Dunaújváros felé vezető szakaszánál történt közúti közlekedési baleset – egy teherautó és három személykocsi ütközött kora délután. Gyorshír.