Újabb Hajdu-arany a válogatón
A kenu egyesek 200 méteres versenyszáma után a párosok küzdelmében sem talált legyőzőre a szegedi válogatón Hajdu Jonatán, a Dunaferr SE kenusa.
A harmadik versenynappal folytatódott és fejeződött is be ma a szegedi Maty-éren a kajak-kenusok világ- és Európa-bajnoki válogatója. Ahogy pénteken és szombaton, úgy ma is két Dunaferres kenusért, Kovács Máté Andrásért és Hajdu Jonatánért szurkolhattak a sportág dunaújvárosi szerelmesei. Jonatán és András először a kenu egyesek 500 méteres számának előfutamaiban voltak érdekeltek, s ahogy azt reméltük, olimpikonunk megnyerte futamát, s ezzel egyenes ágon be is jutott a táv döntőjébe, míg Kovács András a negyedik helyen végzett előfutamában, de hiába jutott tovább, az elődöntőben kizárták, így számára álom maradt a finálé elérése.
Kép: mkksz.hu
A folytatásban tehát már csak Hajdu Jonatán két versenyét figyelhettük, melyek közül a kenu kettesek 200 méteres döntőjének az UTE versenyzőjével, Fekete Ádámmal vágott neki. A fináléban három győri páros volt Jonatánék ellenfele, ám a Dunaferr kiválósága bizonyította, hogy hiába áll át szépen lassan a hosszabb számokra, 200-on továbbra is verhetetlen a hazai mezőny számára, s az egyes versenyek után párosban is az első helyen végzett. Lényegesen nehezebbnek ígérkezett a kenu egyesek 500 méteres döntője, ahol Jonatán ezúttal nem bírt a párosban vele aranyérmet szerző Fekete Ádámmal, s ugyan nem nagy különbséggel, de kikapott vetélytársától, így a második helyen fejezte be a szám küzdelmeit.
A rovat további hírei: Sport
A férfi vízilabda-válogatott nehéz, a női könnyebb csoportba került
2025. máj. 08.
A magyar válogatottak közül a férfi nehezebb, a női pedig könnyebb csoportba került a szingapúri vizes-világbajnokság vízilabdatornáin.
Egri előny a vízilabdázók bronzcsatájában
2025. máj. 08.
A mérkőzés első felében sokkal pontosabb Eger végig vezetve győzte le női vízilabdázóinkat, s került előnybe a három nyert találkozóig tartó bronzcsata első felvonása után.
Remek hangulatú versenyre készülnek
2025. máj. 07.
Immáron harmadik alkalommal rendezik meg a Koós Katalin Ajándék Kupát, melynek ezúttal az egyetem sportcsarnoka ad otthont szombaton délelőtt kilenc órától.
DSTV: Öböl Kupa a horgászoknál
2025. máj. 07.
Újra megrendezte az Öböl Kupa elnevezésű versenyét a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület. Hangkép.
Pofonokból ezúttal sem lesz hiány
2025. máj. 07.
Huszonhat mérkőzéssel várja a küzdősportok kedvelőit a VII. Nemzetek Csatája elnevezésű küzdősport gála a Dunaújvárosi Sportcsarnokban szombaton este.
DSTV: öltöző is épül
2025. máj. 06.
Dunaújvárosban igazi álmok válnak valóra – mint arról már korábban beszámoltunk, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy fejlesszék és minden igényt kielégítővé varázsolják a DLSZ Arénát. A szövetség nemrég tette közzé a közösségi oldalán, hogy Magyar Labdarúgó Szövetség Sporttelep-felújítási Program 3.0 támogatásával egy új, 120 négyzetméteres öltöző épül majd a labdarúgópályák mellett. Hangkép.
Nyolc között az ifik
2025. máj. 06.
A POLO SC elleni kiütéses győzelemmel biztosította helyét a legjobb nyolc között a DFVE női ifjúsági együttese a korosztályos bajnokságban.