Újabb parkolókat építenek
Megszavazták a gyorssegélyt a Bocskai utcai villámcsapás károsultjainak, felújítják a Százlábú hidat és a szennyvíztelepet is-többek között ezekről döntöttek a keddi rendkívüli közgyűlésen.
Mintegy harminc napirendi pontról tárgyaltak a képviselők a keddi rendkívüli közgyűlésen.
A közgyűlés egy korábbi ülésen már határozott arról, hogy indulni kíván a római kori limes világörökségi helyszínek fejlesztését célzó pályázaton. A turisztikai beruházásokat tartalmazó pályázatot a projektben résztvevő települések (a főváros kivételével) együtt fogják benyújtani várhatóan idén augusztusban. Városunk tekintetében három fejlesztést jelölnek meg a pályázatban. Az egyik egy látogatóközpont létrehozása, a másik a kőtár műemléki és tájrekonstrukciója, a harmadik pedig egy edényégető kemence védőépületének kialakítása. A kőtári épületet a jelenlegi rossz állapotban lévő gördeszka pálya terültére tervezik. A pályázat beadása előtt szükség van az egész terület régészeti feltárására, mert ha fontos régészeti lelőhely van ott, akkor az épületet is arrébb kell tervezni. A mostani ülésen arról határoztak, hogy a gördeszka pálya burkolatának bontásával megbízzák a DVG Zrt-t, valamint előleget biztosítanak a régészeti feltárásokra is, amely munkát az Intercisa Múzeum szakemberei végeznek.
A Dunaújvárosi Óvoda elnyerte az Oktatási Hivatal bázisintézménye címet, amely az intézmény szakmai munkáját ismeri el. Bázisintézményként a helyi óvoda akkreditált pedagógus-továbbképzések színtere is lehet, ezért a „Kisgyermekkori nevelés támogatása” elnevezésű pályázaton indulni kívánnak, amellyel a képzést megvalósítanák. A projekthez háromoldalú együttműködési megállapodás szükséges az Oktatási Hivatal, a Dunaújvárosi Óvoda és az önkormányzat (mint fenntartó) részéről. A képviselők jóváhagyták a kérvényt.
A mostani közgyűlésen a Dunaújvárosi Bűnmegelőzési és Kábítószerügyi Egyeztető Fórum ügyrendjéről és elnöke személyéről is döntöttek. A fórum taggyűlése évente legalább kétszer fog ülésezni. A fórumban három kisebb csoport működik: koordinációs, bűnügyi és kábítószerügyi csoport. A bűnügyi csoport vezetője a rendőrkapitányság által delegált tag lesz, a kábítószerügyinek pedig az Egészségmegőrzési Központ szakembere lesz a vezetője. Az első csoportban a fórum elnöke és a másik két csoport vezetője dolgozik. A fórum elnökének Orgovány Zoltán nyugalmazott rendőr alezredest választották meg három évre.
Lassingleitner Fruzsina, a 4-es számú választókörzet képviselője korábban elmondta, a lakók kérése alapján felújítják majd a Pajtás utcai parkolót. A mostani közgyűlésre bekerült ez a napirend is, amely alapján 15,2 millió forintot biztosítanak a DVG Zrt-nek a parkoló bővítésére és felújítására.
Emellett további parkolók terveztetéséről is döntöttek az ülésen. Így például a Gábor Áron és a Batsányi utcában, a Széchenyi közben és a Vigadó környékén vizsgálják meg, hol valósítható meg további férőhely az autósok számára. Szükség van a Magyar úton lévő Százlábú híd támfalának megerősítésére, mert a buszmegálló feletti rézsűn az esőzések miatt súvadások keletkeztek. A felújításra, a csapadék elvezetés kiépítésére 8,4 millió forintot biztosítanak a DVG Zrt-nek. Felújítják a csónakház előtti stéget is, erre a munkára 2,2 millió forintos költségvetést biztosítanak az önkormányzat cégének.
Nagyszabású felújítást végeznek majd a szennyvíztisztító telepen is. Három víztisztító medence van a telepen, ebből kettő folyamatosan üzemel. A harmadik medence felújítására, a többi medence és a műszaki berendezések korszerűsítésére van szükség azért, mert a később pályázati forrásból megvalósuló csatornázási projekttel megnövekszik a feladat, és így tudná a több szennyvíz kezelését, tisztítását is biztonságosan ellátni a dunaújvárosi telep. A kivitelezés körülbelül 164 millió forintba kerül, ezért közbeszerzési pályázatot ír ki az önkormányzat, amelyre öt gazdasági cégtől kérnek árajánlatot.
Pályázatot írt ki a közgyűlés a közvilágítási hálózat karbantartására. Két ajánlat érkezett a felhívásra, közülük a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tevő Villkorr Kft-vel kötnek szerződést.
A Dunaferr SE röplabda szakosztálya 2,5 millió forint fejlesztéséi támogatást nyert a Magyar Röplabda Szövetségtől. Ezt a pénzt a Dózsa iskola tornatermének fejlesztésére szeretnék fordítani. Ehhez szükség van az ingatlan tulajdonosának, vagyis az önkormányzat hozzájárulása, amelyet meg is adtak a képviselők.
A helyi sportszervezetek, sportegyesületek támogatására újabb pályázatot írt ki a közgyűlés. A pályázók a létesítmények bérleti díjához kaphattak támogatást az év második felére. A közgyűlési döntés alapján, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség 2,9 millió, a Duna-Pent Női Kézilabda Sportegyesület 5,7 millió, a Dunaújváros-Pálhalma Agrospeciál Sportegyesület 15,8 millió, a Dunaferr Sportegyesület 28,5 millió, a Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület 4 millió, a Dunaújvárosi Kohász Labdarúgó Öregfiúk Egyesület 1,1 millió, a Dunaújvárosi Egyetem Diák Sportegyesület 4,9 millió, az Újvárosi Hokillák Sportegyesület 3,7 millió, a Danubius KSE 7 millió, a Dunaújvárosi Atlétikai Club 4,8 millió, a Titán Sportegyesület 3,2 millió, a Dunaújvárosi Jégkorong Kft. 37,3 millió, az Angels Női Jégkorong Sportegyesület 2,6 millió forintot kapott. Szabadkorcsolyára, tömegsportrendezvényekre pedig további 21,2 millió forintot különített el a közgyűlés.
A közgyűlésen sürgősségi indítványként döntöttek arról a képviselők, hogy biztosítják az összesen 450 ezer forint gyorssegélyt a Bocskai utcai villámcsapás károsultjainak, valamint támogatást biztosítanak a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás finanszírozásához is a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak.
A rovat további hírei: Közélet
"Együtt vagyunk fent és lent is..." – a Medusa Dance Crew mindig összetart
2025. aug. 09.
Dunaújváros mindig is tele volt művészi vénájú emberrel. Festészet, költészet vagy zene – mindenhol vannak fontos szereplőink. A táncműfajokban is sok tehetség tűnt fel az elmúlt évtizedekben, a Medusa Dance Művészeti Egyesület nemzetközi terepen is megmutatta már magát. Zsorda Erikkel, a táncegyesület vezetőjével beszélgettünk táncról, csapatról és értékekről – és persze az összetartozásról.
Segítő kéz az álláskeresésben
2025. aug. 08.
Gyakorlati tanácsadó napot szerveznek a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében jövő kedden. Az eseményre a Dunaferr utódcégeinek csoportos leépítése nyomán munkát keresőket várják!
Korszerű, új autókkal bővült a DVG Zrt. járműparkja
2025. aug. 08.
Négy új autóval bővült a DVG Zrt. járműparkja. Az Autó Máté Kft. jóvoltából a társaság állománya három korszerű MG ZS típusú személyautóval és egy Peugeot Boxer duplakabinos platós tehergépkocsival gazdagodott.
Változik a Pentele híd lezárásának időpontja, a héten nem lesz akadály
2025. aug. 08.
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) tájékoztatása szerint a Pentele hídra tervezett karbantartási munkálatok időpontja megváltozott. Az eredetileg augusztus 8–10. közé tervezett munkavégzést elhalasztják, így ezen a hétvégén nem lesz teljes pályazár a hídon.
A sas leszállt, a mormota pedig mosolyog
2025. aug. 07.
Látványos ráncfelvarráson esett át a Váci Mihály utcában található trafóház Barta Endre önkormányzati képviselő körzetében. Nagy Gergő ismét festékszórót ragadott, és aranyos figurákkal ajándékozta meg a körzetben élőket.
Elkészültek a munkával, megújult a járda is
2025. aug. 07.
Folytatta a DVG Zrt. a városi távhővezetékek cseréjét, legutóbb Szántó Péter önkormányzati képviselő körzetében, a Dunasor 29-31. előtt készült el egy nagyobb szakasz. A vezetékek cseréje bontással járt, így az érintett utcában a járda is megújult.
Néma főhajtások a rendkívüli közgyűlésen
2025. aug. 07.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. A rendkívüliség közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása, új közbeszerzési eljárás megindítása, továbbá más halaszthatatlan döntések meghozatala miatt vált szükségessé.