Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 27. Ákos, Bátor
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Újabb parkolókat építenek

Közélet
rendkívüli közgyűlés
nyár
városháza
Cserna Gábor
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2017. jún. 27., 14:11

Megszavazták a gyorssegélyt a Bocskai utcai villámcsapás károsultjainak, felújítják a Százlábú hidat és a szennyvíztelepet is-többek között ezekről döntöttek a keddi rendkívüli közgyűlésen.

Mintegy harminc napirendi pontról tárgyaltak a képviselők a keddi rendkívüli közgyűlésen.

A közgyűlés egy korábbi ülésen már határozott arról, hogy indulni kíván a római kori limes világörökségi helyszínek fejlesztését célzó pályázaton. A turisztikai beruházásokat tartalmazó pályázatot a projektben résztvevő települések (a főváros kivételével) együtt fogják benyújtani várhatóan idén augusztusban. Városunk tekintetében három fejlesztést jelölnek meg a pályázatban. Az egyik egy látogatóközpont létrehozása, a másik a kőtár műemléki és tájrekonstrukciója, a harmadik pedig egy edényégető kemence védőépületének kialakítása. A kőtári épületet a jelenlegi rossz állapotban lévő gördeszka pálya terültére tervezik. A pályázat beadása előtt szükség van az egész terület régészeti feltárására, mert ha fontos régészeti lelőhely van ott, akkor az épületet is arrébb kell tervezni. A mostani ülésen arról határoztak, hogy a gördeszka pálya burkolatának bontásával megbízzák a DVG Zrt-t, valamint előleget biztosítanak a régészeti feltárásokra is, amely munkát az Intercisa Múzeum szakemberei végeznek.  

A Dunaújvárosi Óvoda elnyerte az Oktatási Hivatal bázisintézménye címet, amely az intézmény szakmai munkáját ismeri el. Bázisintézményként a helyi óvoda akkreditált pedagógus-továbbképzések színtere is lehet, ezért a „Kisgyermekkori nevelés támogatása” elnevezésű pályázaton indulni kívánnak, amellyel a képzést megvalósítanák. A projekthez háromoldalú együttműködési megállapodás szükséges az Oktatási Hivatal, a Dunaújvárosi Óvoda és az önkormányzat (mint fenntartó) részéről. A képviselők jóváhagyták a kérvényt.

A mostani közgyűlésen a Dunaújvárosi Bűnmegelőzési és Kábítószerügyi Egyeztető Fórum ügyrendjéről és elnöke személyéről is döntöttek. A fórum taggyűlése évente legalább kétszer fog ülésezni. A fórumban három kisebb csoport működik: koordinációs, bűnügyi és kábítószerügyi csoport. A bűnügyi csoport vezetője a rendőrkapitányság által delegált tag lesz, a kábítószerügyinek pedig az Egészségmegőrzési Központ szakembere lesz a vezetője. Az első csoportban a fórum elnöke és a másik két csoport vezetője dolgozik.  A fórum elnökének Orgovány Zoltán nyugalmazott rendőr alezredest választották meg három évre.

Lassingleitner Fruzsina, a 4-es számú választókörzet képviselője korábban elmondta, a lakók kérése alapján felújítják majd a Pajtás utcai parkolót. A mostani közgyűlésre bekerült ez a napirend is, amely alapján 15,2 millió forintot biztosítanak a DVG Zrt-nek a parkoló bővítésére és felújítására.

Emellett további parkolók terveztetéséről is döntöttek az ülésen. Így például a Gábor Áron és a Batsányi utcában, a Széchenyi közben és a Vigadó környékén vizsgálják meg, hol valósítható meg további férőhely az autósok számára. Szükség van a Magyar úton lévő Százlábú híd támfalának megerősítésére, mert a buszmegálló feletti rézsűn az esőzések miatt súvadások keletkeztek. A felújításra, a csapadék elvezetés kiépítésére 8,4 millió forintot biztosítanak a DVG Zrt-nek. Felújítják a csónakház előtti stéget is, erre a munkára 2,2 millió forintos költségvetést biztosítanak az önkormányzat cégének.

Nagyszabású felújítást végeznek majd a szennyvíztisztító telepen is. Három víztisztító medence van a telepen, ebből kettő folyamatosan üzemel. A harmadik medence felújítására, a többi medence és a műszaki berendezések korszerűsítésére van szükség azért, mert a később pályázati forrásból megvalósuló csatornázási projekttel megnövekszik a feladat, és így tudná a több szennyvíz kezelését, tisztítását is biztonságosan ellátni a dunaújvárosi telep. A kivitelezés körülbelül 164 millió forintba kerül, ezért közbeszerzési pályázatot ír ki az önkormányzat, amelyre öt gazdasági cégtől kérnek árajánlatot.

Pályázatot írt ki a közgyűlés a közvilágítási hálózat karbantartására. Két ajánlat érkezett a felhívásra, közülük a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tevő Villkorr Kft-vel kötnek szerződést.

A Dunaferr SE röplabda szakosztálya 2,5 millió forint fejlesztéséi támogatást nyert a Magyar Röplabda Szövetségtől. Ezt a pénzt a Dózsa iskola tornatermének fejlesztésére szeretnék fordítani. Ehhez szükség van az ingatlan tulajdonosának, vagyis az önkormányzat hozzájárulása, amelyet meg is adtak a képviselők.

A helyi sportszervezetek, sportegyesületek támogatására újabb pályázatot írt ki a közgyűlés. A pályázók a létesítmények bérleti díjához kaphattak támogatást az év második felére. A közgyűlési döntés alapján, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség 2,9 millió, a Duna-Pent Női Kézilabda Sportegyesület 5,7 millió, a Dunaújváros-Pálhalma Agrospeciál Sportegyesület 15,8 millió, a Dunaferr Sportegyesület 28,5 millió, a Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület 4 millió, a Dunaújvárosi Kohász Labdarúgó Öregfiúk Egyesület 1,1 millió, a Dunaújvárosi Egyetem Diák Sportegyesület 4,9 millió, az Újvárosi Hokillák Sportegyesület 3,7 millió,  a Danubius KSE 7 millió, a Dunaújvárosi Atlétikai Club 4,8 millió, a Titán Sportegyesület 3,2 millió, a Dunaújvárosi Jégkorong Kft. 37,3 millió, az Angels Női Jégkorong Sportegyesület 2,6 millió forintot kapott. Szabadkorcsolyára, tömegsportrendezvényekre pedig további 21,2 millió forintot különített el a közgyűlés.

A közgyűlésen sürgősségi indítványként döntöttek arról a képviselők, hogy biztosítják az összesen 450 ezer forint gyorssegélyt a Bocskai utcai villámcsapás károsultjainak, valamint támogatást biztosítanak a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás finanszírozásához is a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak.

A rovat további hírei: Közélet

Roma Police Café a kapitányságon

Roma Police Café a kapitányságon

2023. nov. 23.

Szakmai konzultáció, csoportmunka, esetmegbeszélések, előadások – több fejezetből állt a Roma Police Café országos programsorozat területi találkozója a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon. Kedden tanácskoztak, sok-sok fontos témát érintettek.

Helyreállítják a háztömbök falait a Kallósban

Helyreállítják a háztömbök falait a Kallósban

2023. nov. 21.

Lakossági fórumra invitálta körzetének lakóit Szabó Zsolt alpolgármester, a 6. választókörzet önkormányzati képviselője.

Felújítják a piac tetőszerkezetét, végre végleg megszűnnek a beázások

Felújítják a piac tetőszerkezetét, végre végleg megszűnnek a beázások

2023. nov. 20.

Megkezdődött a piac tetejének felújítása, a tetőlemezeket cserélik majd, megújulnak a tartóoszlopok, új vízelvezetési rendszert építenek, így megszűnnek az ázások is. A már elkezdődött munkálatokról Pintér Tamás polgármester számolt be. 

Újabb lépés a modern uszodáért

Újabb lépés a modern uszodáért

2023. nov. 19.

A Fabó Éva Sportuszoda hamarosan az ötvenedik születésnapját ünnepelheti, és ha tehetné, nagyon sok mindenről mesélne a vizes intézmény. Többek között rengeteg egyéni, vagy csapat sikerről, élményekről, eredményekről. És ennek a történetnek valahol a végén egy hárommilliárdos nagy felújítás szerepel, azóta pedig még újabb ötvenmilliós fejlesztés.

Több tonnányi lom ment a szemétbe

Több tonnányi lom ment a szemétbe

2023. nov. 18.

Az esős, hideg, őszi időjárás ellenére 486 köbméter lomtól és 26 tonna elektronikai hulladéktól tisztult meg Dunaújváros a múlt szombati lomtalanításon. 

Köszönet és hála jár a szociális szféra valamennyi dolgozójának

Köszönet és hála jár a szociális szféra valamennyi dolgozójának

2023. nov. 18.

November 12-e a szociális munka napja, városunkban is sok éve és sokféle módon ünneplik. Az Útkeresés Segítő Szolgálat kedden délelőtt rendezett intézményen belüli ünnepséget. Az eseményre meghívták  Pintér Tamás polgármestert is, aki a város nevében fejezte  ki háláját a szférában dolgozóknak.

"... már a gyermekeinknek is építjük a várost"

"... már a gyermekeinknek is építjük a várost"

2023. nov. 17.

Újra indul a polgármesteri székért Pintér Tamás: Dunaújváros polgármestere a „Rajta, Újváros!” Egyesület jelöltje lesz a 2024. június 9-én esedékes önkormányzati választásokon. A szerdai bejelentés apropóján készítettünk exkluzív interjút a városvezetővel.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  2. Hét témát tárgyalt a rendkívüli közgyűlés

  3. Hogyan válaszd ki a megfelelő ékszerszínt a bőrtónusod alapján?

  4. DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

  5. Komoly, jó meccsre készülnek

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Embedded thumbnail for DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

Embedded thumbnail for DSTV: Caldo Pizza & Étterem

DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  5. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő