Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

A helyi erők után jön az első nagyágyú

Brousil Csaba - 2017. július 11. 12:41

Kis csúszással, kimaradókkal és egy nagy esővel, de lement a nulladik nap a Rockmaratonon. Ma már minden színpadon felgördül a függöny, három helyről dől majd a zúzda és késő este jön az idei fesztivál egyik húzóneve, az Amorphis.

Tegnap délelőtt tíz órakor Varga Zoltán, a fesztivál operatív szervezője "leverte a lakatot" a kapuról, megnyitva ezzel az idei Rockmaratont. Jöttek is a fesztiválozók szép számmal, de a létszám még messze nem teljes, hiszen a főmenüt ma kezdik tálalni, tegnap csak az előételt lehetett kóstolgatni. Nem voltak sokan a nulladik napon, de ez természetes egy fesztivál életében, hiszen nem ez a nyitó nap, ez amolyan bónusz, egy kényelmi nap az első fecskéknek. Az, hogy zene is szólt, az a szervezők kedvessége a fesztiválozók felé, nem kell a tegnapi létszámból arra következtetni, hogy idén nem lesznek sokan a Maratonon.

Sajnos mindjárt az elején át kellett rendezni a programot, mert három banda sem tudta vállalni a fellépést. A nyitó zenekar, a Neutrino Fudge egyik tagjuk szemsérülés miatt nem tudott színpadra állni. A Raza Loca esetében "szintén zenész" volt a helyzet, annyiban, hogy egy munkahelyi baleset miatt dőlt ki az egyik tag, míg a Morhord esetében is hasonló volt a helyzet. Így végül pár órás csúszással a Godkings nyitotta meg az aznapi koncertfolyamot.

A motyó jól szólt, a zenekari beállások flottul mentek, úgy érezzük, ezzel a fő bevetésen sem lesz gond. A büfék és söntések közül még nem mindegyik volt nyitva, így kígyózó sorok várták a tarhonyaszárító melegben megszomjazott rockereket. Mindenki reménye szerint ez mától már nem lesz így és kevesebbet kell majd várni az üdítő italokra. A dög meleg sajnos marad, bár a meteorológia mára is belengette, hogy zivatar, sőt még jégverés sem lehetetlen. Bízzunk benne, hogy ma már nem kell ezzel számolni, elég volt az ilyetén égi áldásból tegnap. Inkább a termosztátot csavarják lejjebb ott fent az égiek.

Egy kis mozgóképet is hoztunk

Ma amúgy a zenei csemegék mellett a dedikálások, közönségtalálkozók sem maradnak el, a szervezők egy nagyon ínycsiklandó "műsorral" álltak elő a fészen. Aki dedikáltatni akar, márpedig, ha lehet, akkor miért ne, az szerelkezzen fel pennával, ironnal, teddy hengerrel vagy bármivel, de ezek közül dőreség lenne bármelyiket is kihagyni:

A mai naphoz kedvcsinálónak semmi mást nem teszünk, mint felsorolásszerűen szemezgetünk a mai menüből. Íme: Dalriada, Tyr, Böiler, Total Chaos, Rómeó Vérzik, Rószaszín Pitbull és persze az Amorphis. Előétel, főétel, desszert, van minden, mi szem szájnak ingere. Csapassuk, de addig is itt a tegnapi - szerkesztőségünk által csak "Mezítláb nélkül" fedőnévre keresztelt - galéria!

Rockmaraton 2017 - Nulladik nap

Rockmaraton 2017 - Nulladik nap - fotó: Ónodi Zoltán

A rovat további hírei: Kultúra

ICA-D: kortárs zenei est

ICA-D: kortárs zenei est

2025. nov. 06.

Új sorozat első állomására várják a komolyzene iránt érdeklődőket a Kortárs Művészeti Intézetben pénteken délután. Hallott már élőben kortárs csellózenét? Itt a remek alkalom!

Eredményes betűvetők – díjátadó a gyermekkönyvtárban

2025. nov. 04.

Ünnepélyes, író-olvasó találkozóval egybekötött eredményhirdetéssel ér véget a SZÓforgató – BETŰvető 2025 elnevezésű játékos sorozat a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában.

Írás a löszfalon – Egresi Zsuzsa emlékére

2025. nov. 03.

Egresi Zsuzsára, Dunaújváros rendkívüli képzőművészére emlékeztek a József Attila Könyvtárban még múlt csütörtökön délután. Rézkarcai és grafikái mellett versei is szerves részét képezték az eseménynek – az Írás a löszfalon című kötetéből válogattak írásokat, ezzel is megidézve a művésznő szellemét.

DSTV: Feltóti Sándor emlékezete

DSTV: Feltóti Sándor emlékezete

2025. okt. 31.

Rendhagyó bemutatót láthatnak a Rosti iskola vendégei, idézi fel a DSTV összeállítása. A Tantermi tárlatok a Rostiban sorozat keretében a 2023-ban elhunyt költő, fotós, tanár, Feltóti Sándor alkotásaiból válogattak össze páratlan kiállítást. Hangkép.

DSTV: egy orvos oltára a múzeumban

DSTV: egy orvos oltára a múzeumban

2025. okt. 29.

Időről-időre érdemes felkeresni az Intercisa Múzeum hivatalos oldalát, derül ki a DSTV összegzéséből. A szakemberek érdekes történelmi emlékek történetét dolgozzák fel – dr. Szabó Antal Tibor régész-muzeológus legutóbb "egy orvos oltáráról" mesélt. Hangkép.

"Írás a löszfalon" – Egresi Zsuzsa emlékére

2025. okt. 27.

Kötetének címét kölcsönözve szervez emlékezést Egresi Zsuzsa dunaújvárosi képzőművészre a József Attila Könyvtár – méghozzá az elhunyt alkotó versei, művei, barátai visszaemlékezései tükrében csütörtökön délután.

DSTV: Szoborváros V.

DSTV: Szoborváros V.

2025. okt. 24.

Újabb érdekes epizóddal folytatódott a DSTV köztéri szobrokat ismertető városjáró sorozata. A Szoborváros című magazin V. epizódjában két, a Béke téren található köztéri alkotást mutatnak be Hodik Mónika történész-muzeológus közreműködésével. Hangkép.