A strandröplabda központja lett a Szalki-sziget
Alapos előkészületi munka után elstartolt az országos strandröplabda bajnokság harmadik fordulója a Szalki-szigeten. A versenyzők között két dunaújvárosi fiatalembernek szurkolhatunk, hiszen Szűcs Ákos és Szabó Balázs, a Dunaferr SE röplabdázói, többszörös magyar bajnokok is pályára lépnek.
Több mint száz játékos nevezett a bajnokságra, akik páros felállásban vágnak neki a küzdelmeknek. Vannak, akik a tatai és az orfűi forduló után Dunaújvárosban is gyűjtik a pontokat, hogy bejuthassanak az augusztus 12-13-i döntőbe, amelyet a fővárosban rendeznek majd meg. Ám vannak olyanok is, akik csupán erre a fordulóra neveztek a játék, a sportolás kedvéért, vagy csupán azért, hogy kipróbálják magukat. A versenyzők között két dunaújvárosi fiatalembernek szurkolhatunk, hiszen Szűcs Ákos és Szabó Balázs, a Dunaferr SE röplabdázói, többszörös magyar bajnokok is pályára lépnek. Továbbá a nevezők között van a dunaújvárosi páros, Farkas László és Lipovics László, akik bár abbahagyták a röplabdázást, ám ők is nekiveselkednek a háromnapos küzdelmnek.
A bajnokság mellett az U16-os országos magyar kupát is lebonyolítják a program során.
Pócs Róbert, a Magyar Röplabda Szövetség sportági referense elmondta, a szövetség, a DVG Zrt. és városunk önkormányzata együttesen végezte a nagy előkészületi munkákat, amely segítséget, támogatást ezúton is köszönnek. A szabadstrand melletti két homokos sportpályát felújították, bővítették és szabványosították, így mindegyiken kettő-kettő játékteret alakítottak ki. Továbbá mobil lelátókat is kihelyeztek.
- Örömünkre szolgál, hogy tizenöt év elteltével régi-új helyszínként ismét Dunaújvárosban lehetünk, egy nagyon szép vízparti környezetben. Több mint száz sportoló nevezésével indíthattuk el a mai napot. Kicsit még felhős és szeles az időjárás, de a holnapi, főtáblás mérkőzésekre szép, tiszta időnk lesz. Zenével, izgalmas és látványos meccsekkel, valamint fergeteges strandröplabda hangulattal várunk sok szeretettel minden kilátogatót – mondta Pócs Róbert.
A rovat további hírei: Sport
Elkészült a labdarúgók sorsolása
2025. júl. 17.
A Pénzügyőr elleni hazai összecsapással vág neki az NB III-as pontvadászat 2025/2026-os kiírásának a Dunaújváros FC labdarúgó csapata július 27-én este hat órától.
Strandon is eredményesek
2025. júl. 16.
Több éremmel zárták a Kiskőrösön megrendezett Strandbirkózó Országos Bajnokság első fordulóját a DKSE tehetséges versenyzői a mögöttünk hagyott hétvégén.
DSTV: tábor a háló két oldalán
2025. júl. 16.
A nyári sporttáborok közül először a DSE Röplabda Akadémia röplabda táborába látogattunk el. Már akkor is szó volt arról, hogy a tábor idén is nagy sikerrel zajlott.
Sokba került a rövidzárlat
2025. júl. 16.
Hiába vezetett szűk háromnegyed óráig, egy komolyabb hullámvölgy miatt kétgólos vereséget szenvedett a dánoktól magyar U19-es női kézilabda válogatott az Európa-bajnokságon.
Biztos győzelemmel zárták a csoportkört
2025. júl. 15.
A horvátok ellen is nagyon sima sikert könyvelhetett a két dunaújvárosi játékossal feleálló magyar női vízilabda válogatott a szingapúri világbajnokságon. Következhet a negyeddöntő!
Sikeres edzőtábor Tatán
2025. júl. 15.
A napi három gyakorlás mellett a kikapcsolódásra is volt ideje a Danubius KSE tollaslabdázóinak az egyesület szokásos nyári táborában, melyet ezúttal Tatán rendeztek meg.
Győzelemmel kezdték a középdöntőt
2025. júl. 15.
A házigazda Montenegró elleni kétgólos sikerrel tartotta életben negyeddöntős reményeit a DKKA-s Fehér Luca Blankával felálló magyar junior női kézilabda válogatott az Európa-bajnokságon.