Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 01. Albin
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Épül az elkerülő a 62-esen

Közélet
62-es út
Szabadegyháza
Dunaújváros

facebook megosztás

doszerk - 2017. júl. 27., 16:34

Elkezdődött a 62-es főút Szabadegyháza-Ipartelepet elkerülő útszakaszának építése: a beruházás uniós és hazai források felhasználásával valósul meg, a kivitelezés nettó költsége 3,16 milliárd forint lesz.

A csütörtöki projektnyitó rendezvényen Varga Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy néhány éve adták át a Seregélyest és Perkátát elkerülő szakaszt, és felújították a Fejér megye két nagyvárosát, Dunaújvárost és Székesfehérvárt összekötő utat, a mostani beruházással a még hiányzó szakasz épül meg.

Elmondta, hogy a kivitelezést a Soltút Kft. és az S-Útvonal Zrt. alkotta Szabadegyháza 2016 konzorcium végzi, a várható befejezés 2018 júniusa. A NIF Zrt. beruházásában 2,9 kilométer hosszú, kétszer egysávos út épül, továbbá egy 96,6 méter hosszú - a vasúti fővonal, egy iparvágány, valamint egy közút felett átívelő - különszintű- és további három szintbeli csomópontot alakítanak ki.
Simon László Fejér megye kormánymegbízott kiemelte, hogy a 62-es út fejlesztése stratégiai fontosságú Fejér megyének. A két nagyváros közötti kapcsolat nem csak a közúti közlekedés miatt fontos, hanem a megye kevésbé fejlett déli térségeinek fejlődését is hozhatja.

Egriné Ambrus Andrea, Szabadegyháza független polgármestere elmondta, hogy több mint 10 év téma a településen az elkerülő út építése, ezért sokan várják a megvalósulását. Megjegyezte, hogy a nyomvonal nem örvend nagy népszerűségnek, mert elvágja egymástól Szabadegyházát és az ipartelepet, a 62-es útról a faluba érkező bekötőút pedig nem kap körforgalmú csomópontot, ami nehézkessé teheti a le- és felhajtást. Az önkormányzat azt is szeretné elérni, hogy a vasúti átjáró ne csak a gyalogosok és kerékpárosok számára legyen használható, hanem az autók és autóbuszok számára is.

Kiss Boglárka, a NIF Zrt. szóvivője válaszában elmondta, zajlanak az egyeztetések az önkormányzattal és ennek eredményeként már egy problémát megoldottak. A vasúti átjáró a közúti közlekedés számára is használható lesz. Reményét fejezte ki, hogy a további kérdéses pontokban is meg fognak egyezni az önkormányzattal. Jelezte, hogy az előkészületek jól haladnak, a töltés-alapozás és a cölöpözés is a vége felé tart, jövő héten pedig megkezdődik a beton alapozás elkészítése.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Fordított nap a Városházán, Hegedűs Kristóf ülhet az alpolgármesteri székbe

Fordított nap a Városházán, Hegedűs Kristóf ülhet az alpolgármesteri székbe

2023. ápr. 11.

Maga Barta Endre jelölte ki utódját és igaz, a megbízatás csupán egyetlen napra szól – tavaly sikeres volt a "fordított nap" a Városházán, itt a folytatás!

DSTV: éledezik a természet

DSTV: éledezik a természet

2023. ápr. 11.

A mezőgazdaság tavaszi munkáival foglalkozik a DSTV összeállítása. Hogyan hatott az enyhe tél, a csapadékmentes majd csapadékos idő a növényekre, földekre? Minderről Márkli János, a Pentele Mezőgazdasági Zrt. ügyvezetője beszél. Hangkép.

Ismét lehet nevezni a virágosítási versenyre

Ismét lehet nevezni a virágosítási versenyre

2023. ápr. 10.

Az önkormányzat környezetvédelmi osztálya idén már 24. alkalommal hirdeti meg a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt – a viadalra idén is nyolc kategóriában várják a nevezéseket. 

Ahol házhoz megy a lomtalanítás

Ahol házhoz megy a lomtalanítás

2023. ápr. 09.

A családi házas övezetben is megkezdődik a lomtalanítás városunkban – ott azonban a társasházaktól eltérő szisztémával szabadulhatnak meg a lakók feleslegessé vált holmijaiktól.

"... tartsuk meg az ünnep szellemét"

"... tartsuk meg az ünnep szellemét"

2023. ápr. 09.

A húsvét jelentőségéről és máig ható erejéről, az összetartozásról, a közös ünneplésről és a megújulásról szól Pintér Tamás polgármester ünnepi köszöntője. Vendégposzt.

DSTV: együtt a szemetelés ellen

DSTV: együtt a szemetelés ellen

2023. ápr. 08.

Komoly probléma megoldásának kísérletére fókuszál a DSTV összeállítása. A szervezett, nagy mennyiségben a közterületekre, erdőkbe lerakott hulladék elleni fellépés jegyében hívott össze kerekasztal-beszélgetést Mezei Zsolt alpolgármester. Hangkép.

Idén már a negyedik Guinness rekordkísérletre készül a nagy csapat

Idén már a negyedik Guinness rekordkísérletre készül a nagy csapat

2023. ápr. 07.

Világrekord-kísérletekből viszonylag kevés van Dunaújvárosban, de az úgynevezett ambu babán végzett újraélesztési kísérlet már amolyan helyi specialitás. Itt a felhívás, várják a jelentkezőket – mentésre fel!

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nem volt esély a TFSE otthonában

  2. Hazai pályán folytatja a bajnokságot a DKKA

  3. Illusztris díszvendég a filmbemutatón

  4. Egyszerű átalakítások, amelyekkel fokokat nyerhetsz a lakótérben

  5. A fővárosba látogat a DKSE

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Top hírek

  1. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  2. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  3. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  4. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő