Fordított nap a Városházán, Hegedűs Kristóf ülhet az alpolgármesteri székbe
Maga Barta Endre jelölte ki utódját és igaz, a megbízatás csupán egyetlen napra szól – tavaly sikeres volt a "fordított nap" a Városházán, itt a folytatás!
Idén egy középiskolás diáknak lesz lehetősége ugyanis arra, hogy majd májusban egy napra elfoglalja az alpolgármesteri széket.
Színes nap volt – az lesz most is!
Alpolgármestert választani szoktak, ezúttal viszont a hivatalban lévő alpolgármester vitte a megbízólevelet a Pannon Oktatási Központba az egyébként mit sem sejtő Hegedűs Kristófnak, hogy egy napra legyen ő dunaújvárosi humán szféra irányítója.
Egy évvel ezelőtt Bognár Petra, a Petőfi iskola diákja volt a szerencsés, belőle lett a területet irányító városvezető. Persze ő is egy napig ült az alpolgármesteri székben – de az milyen nap volt?! Eskütétel, sajtótájékoztató, intézményi bejárások színesítették.
Köszöni szépen, elfogadta – és ott leszünk mi is!
Nos, valami hasonló vár majd Hegedűs Kristófra, aki tényleg nem tudott semmit a "kinevezéséről", igazgatójának köszönheti az ajánlólevelet is. És valóban meglepődött a múlt heti kihelyezett frakcióülés napirendjét illetően. Kristóf egyébként 12. osztályos, végzős tanuló, aki volt már diákigazgató, tehát van rutinja a szervezetirányításban és a nyilvánosság, a közszereplés sem nagyon zavarja. Iskolai műsorokban ő volt a műsorvezető, a Pachmann Péter nevével fémjelzett iskolai médiaműhelyben is rendszeres résztvevő.
Most viszont meglepődött, de a felkérést megköszönte és elfogadta.
Egyet biztosan ígérhetünk: ezen a fordított napon mi is ott leszünk – így aztán önök is!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Ajándékkal búcsúzott Nárcisztól a Rosti gimnázium közössége
2025. aug. 24.
A közös munka a sikeres érettségivel ugyan véget ért, de a kapcsolat nem szakadt meg a Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola, valamint az intézményben tanult súlyosan beteg diáklány, Lisztes Nárcisz között. Az iskola egy jeles összefogás nyomán hasznos ajándékkal lepte meg Nárciszt.
DSTV: komoly segítség az álláskereséshez
2025. aug. 24.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a rendhagyó kezdeményezésről: a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnyában. Hangkép.
Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)
2025. aug. 21.
A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!
Nagyon kell segítség az álláskereséshez
2025. aug. 19.
Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.
Monumentális alkotás festékszóróval
2025. aug. 18.
Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.
Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!
2025. aug. 17.
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.