Győzelmi kényszerben a Hangover

spigott - 2017. július 27. 8:03

Muszáj nyernie a Decathlon Nyári Bajnokság harmadik helyezettjének ahhoz, hogy legyen esélye az aranyérem megszerzésére.

Két összecsapással folytatódik ma este a kispályás labdarúgók Decathlon Nyári Bajnoksága. A Lorántffy iskola műfüves pályáján sorra kerülő találkozóin először egy korábbról elhalasztott mérkőzésen küzd meg egymással a pontokért a Zéró Tolerancia, valamint a B.T. Mirage gárdája, s ugyan a meccs egyik résztvevője sem szólhat már bele a dobogós helyezések kérdésébe, így is érdekes csatára számíthatnak a sportág helyi kedvelői, hiszen a Zéró Tolerancia első pontjaiért hajt majd, míg a B.T Mirage a középmezőny elérésében bízva várja az este hat órakor kezdődő összecsapást.

Kép: DO-archív

Lényegesen nagyobb tétje lesz a harmadik Hangover és a negyedik Kemi-Ker Kft. este nyolc órakor kezdődő mérkőzésének, melyen előbbinek muszáj nyernie ahhoz, hogy felzárkózzon közvetlen riválisaira, s nyílttá tegye az aranyéremért folytatott versenyfutást, vagyis érdemes lesz ma este is kilátogatni a Lorántffy iskola pályájára a kispályás labdarúgás helyi kedvelőinek.

A Decathlon Nyári Bajnokság mai programja

2017. 07. 27. 18:00 Zéró Tolerancia – B.T. Mirage
2017. 07. 27. 20:00 Hangover – Kemi-Ker Kft.

A bajnokság állása a 6. forduló után: 1. Steelworkers 18 pont (6 mérk.), 2. Dunabiztos Micro 13 pont (6 mérk.), 3. Hangover 10 pont (4 mérk.), 4. Kemi-Ker Kft. 7 pont (5 mérk.), 5. Asztalos Gumiszervíz 6 pont (5 mérk.), 6. B.T. Mirage 2 pont (4 mérk.), 7. Zéró Tolerancia 0 pont (4 mérk.), 8. Gaszisportvideo -1 pont (6 mérk.).

A rovat további hírei: Sport

Várják a jelöléseket, kié legyen a "Dunaújváros Sportjáért" díj

Várják a jelöléseket, kié legyen a "Dunaújváros Sportjáért" díj

2025. nov. 18.

A rangos elismerés odaítélésről a közgyűlés dönt, de javaslatot bárki tehet a "Dunaújváros Sportjáért díj" jelölésére, egészen december 20-ig. Felhívás!

Felemás forduló az Andersen Ligában

Felemás forduló az Andersen Ligában

2025. nov. 18.

A DAB-ASP hosszabbításban nyert, a DUE-Worm Angels viszont ötgólos vezetésről szenvedett vereséget a jégkorongozók Andersen Ligájának legutóbbi fordulójában.

Biztos sikerek az utánpótlásnál

Biztos sikerek az utánpótlásnál

2025. nov. 17.

A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabdázói is fölényes győzelmet arattak a BVSC ellen a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában.

Döntetlen a Pénzügyőr ellen

Döntetlen a Pénzügyőr ellen

2025. nov. 17.

Hiába játszott mezőnyfölényben és alakított ki több helyzetet is, nem tudott nyerni a Pénzügyőr otthonában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Újabb siker, ezúttal a DEAC ellen

Újabb siker, ezúttal a DEAC ellen

2025. nov. 17.

Kiélezett, izgalmas csatában, szétlövés után aratott 4-3-as győzelmet a DAB jégkorong csapata a DEAC elleni székesfehérvári mérkőzésen az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

Drámai hajrában úszott el a vb-esély

Drámai hajrában úszott el a vb-esély

2025. nov. 16.

A magyar labdarúgó-válogatott utolsó pillanatban kapott góllal 3-2-es vereséget szenvedett vasárnap az ír csapattól a Puskás Arénában rendezett világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így harmadik lett a csoportjában és sorozatban tizedszer maradt le a vb-ről.

Mayer Gréta lett az ország legjobbja

Mayer Gréta lett az ország legjobbja

2025. nov. 16.

A DKSE kiválósága, Mayer Gréta szerezte meg az összetett aranyérmet a női mesterfokú bajnokságon, melyen Szilágyi Nikolett lett a második, míg a harmadik helyet Schermann Bianka érdemelte ki.