Véget ért az idei Rockmaraton
A szombati programmal véget ért az idei Rockmaraton, vasárnap már csak sátorbontás és takarítás. Az utolsó nappal felkerült az i-re a pont, tökéletes volt a műsor és lelkes a közönség. Mi hoztuk a szokásos galériát, mindenki keresse meg magát a képeken ezúttal is. Egy évre bezárjuk a Rockmaraton rovatot itt a DO-n, de 2018-ban újra kinyitjuk és ismét megtöltjük tartalommal.
Hazai és nemzetközi hírességek húzták a talpalávalót a Rockmaraton utolsó napján a Szalki-szigeten. Héttől Rudán Joe és bandája nyomott ötven percet, vendégük a másik legenda, Kalapács Józsi volt. A műsoridő lehetett volna több, de hát a fesztivál az fesztivál, feszített a program. Eljött Deák Bill Gyula is a blues band-del, kitett magáért az Öreg, ezúttal sem volt hiba az előadásban. Még mindig megvan a tűz és a lendület, így közel a hetvenhez. A Pokolgép és kisszínpad műsorát záró Auróra is hozta a kötelezőt.
Az Ektomorf nyitotta a nagyszínpad utolsó napi műsorát, utánuk jött az Obituary, majd a sokak által már nagyon várt Sepultura. Hatalmas zúzás óriási közönség előtt.
Tartalmas és színvonalas programot sikerült összerakniuk a fesztivál szervezőinek idén is. Az első pár napban inkább a műfaj törzsközönsége volt jelen, de a hétvégén robbant a bomba, véleményünk szerint közel volt a telt ház. Reméljük, hogy a szervezők jövőre is Dunaújvárosban gondolkodnak és újra találkozhatunk majd. Mi lassan bezárjuk majd a Rockmaraton rovatot itt a DO-n - a tartalmak ettől függetlenül elérhetőek maradnak - de jövőre újra kinyitjuk és megtöltjük tartalommal. A köztes időben pedig minden olyan hírt közlünk majd, ami a fesztivállal kapcsolatos. Hajrá Rockmaraton, hajrá Dunaújváros! Jövőre veletek ugyanitt!
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: egy orvos oltára a múzeumban
2025. okt. 29.
Időről-időre érdemes felkeresni az Intercisa Múzeum hivatalos oldalát, derül ki a DSTV összegzéséből. A szakemberek érdekes történelmi emlékek történetét dolgozzák fel – dr. Szabó Antal Tibor régész-muzeológus legutóbb "egy orvos oltáráról" mesélt. Hangkép.
"Írás a löszfalon" – Egresi Zsuzsa emlékére
2025. okt. 27.
Kötetének címét kölcsönözve szervez emlékezést Egresi Zsuzsa dunaújvárosi képzőművészre a József Attila Könyvtár – méghozzá az elhunyt alkotó versei, művei, barátai visszaemlékezései tükrében csütörtökön délután.
DSTV: Szoborváros V.
2025. okt. 24.
Újabb érdekes epizóddal folytatódott a DSTV köztéri szobrokat ismertető városjáró sorozata. A Szoborváros című magazin V. epizódjában két, a Béke téren található köztéri alkotást mutatnak be Hodik Mónika történész-muzeológus közreműködésével. Hangkép.
Vastapsot érdemelt, csodás matinékoncert a Viadanával a Magyar Nemzeti Galériában
2025. okt. 22.
Remek ősbemutató és a régi repertoár nagy kedvencei, gyerekkari közreműködés és parádés finálé: emlékezetes hangversenyt adott a főváros ikonikus koncerthelyszínén a Viadana Kamarakórus múlt vasárnap. És már készülnek a folytatásra – az is nagyon erősnek ígérkezik!
DSTV: 22 éves a Cimbora Klub
2025. okt. 21.
Ünnepi eseményről tudósít a gyermekkönyvtárból a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban működő Cimbora Klub fennállásának 22. évét ünnepelte a közelmúltban – ahogy szokták, a közösség tagjai idén is "Ki mit tud?" produkciókkal és tortával köszöntötték egymást. Hangkép.
Nagy László nyomában a József Attila Könyvtárban
2025. okt. 20.
"Öntörvényű konok csillag" – ezzel a címmel rendeznek a Nagy László 100 emlékév keretében irodalmi estet a József Attila Könyvtárban kedden délután.
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Csillagokban bízva"
2025. okt. 19.
A nápolyi asztrológusnak, Lucianának megvan a biztos módszere arra, hogy ügyfeleit hozzásegítse vágyaik teljesüléséhez. Cosodás filmmel folytatódik a Szabad Szemmel sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden.










