Dunaújváros Hetilap

Ismét hőségriadó!

doszerk - 2017. július 31. 16:08

Keddtől péntek éjfélig az egész országra hőségriadót rendelt el Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár, lévén a héten néhol akár 40 Celsius-fok is lehet. A hőségre való tekintettel Dunaújváros önkormányzata is megteszi a szükséges intézkedéseket.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint értesítették a megyei kormánymegbízottakat a hőségriadóról, kérve, hogy tájékoztassák az illetékességi területükön működő egészségügyi szolgáltatókat és megyei védelmi bizottságokat.

További intézkedésekre egyelőre nincs szükség - tették hozzá. Kiemelték: a tartós hőség nemcsak a szív- és a keringési betegségben szenvedőket, hanem az egészséges szervezetet is megviseli, ilyenkor bárkinél előfordulhatnak egészségi panaszok. A nagy melegben kiemelten fontos a fokozott folyadékbevitel, de kerülni kell a magas koffein-, illetve cukortartalmú, valamint az alkoholos italok fogyasztását - írták. Az Emmi felhívta a figyelmet arra is, hogy akik a vízparton tartózkodnak, azok a déli órákban kerüljék a napozást, és ne ugorjanak a vízbe felhevült testtel.

 

A hőségre való tekintettel Dunaújváros önkormányzata megteszi a szükséges intézkedéseket. Hétköznapokon a Polgármesteri Hivatal valamennyi mosdóját az ügyfelek rendelkezésére bocsájtják, ahol műanyag poharakat helyeznek el, hogy a folyadék utánpótlás lehetősége is megoldott legyen, valamint a hőségriadó ideje alatt Dunaújváros több forgalmas pontján vízosztást szerveznek.

A Polgármesteri Hivatal „A” épületének földszintjén lévő díszteremben folyamatosan működtetik a légkondicionálót, ezért ezt a hűvös tárgyalót valamennyi látogató - akár azok, akik az ügyintézés miatt érkeznek a hivatalba, akár a közelben sétálók – rövid felfrissülés céljából igénybe veheti.

A hőségriadó ideje alatt 10 órától 16 óráig locsoló autó hűsíti majd a város útjait és tereit, valamint párakapuk kihelyezésével segítik a hőérzet enyhítését.

A rovat további hírei: Közélet

Akinek szükséges, de nincs tűzifája, igényeljen

Akinek szükséges, de nincs tűzifája, igényeljen

2024. okt. 21.

Ahogy a korábbi években, idén is lehet tűzifa támogatást igényelni. Ezt azok a dunaújvárosiak tehetik meg, akik egyrészt fával fűtenek, másfelől pedig rászorulnak. Az igényeket az Útkeresés Segítő Szolgálatnál kell jelezni.

Szabó Zsolt: "Politikusnak lenni állandó tanulási folyamat"

Szabó Zsolt: "Politikusnak lenni állandó tanulási folyamat"

2024. okt. 18.

Szabó Zsolt harminchat éves, és fiatal kora ellenére már jó ideje a közéletben dolgozik. 2010-től önkormányzati képviselő, 2019 óta pedig Dunaújváros gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere. A június 9-i választáson, a "Rajta, Újváros!" Egyesület színeiben elsöprő fölénnyel ismét mandátumot szerzett, így közgyűlés tagja maradt. Interjú.

Megérkezett a Magyar Posta engedélye, hamarosan nyitás!

Megérkezett a Magyar Posta engedélye, hamarosan nyitás!

2024. okt. 18.

A Béke városrészben élőknek már évek óta fejtörést okoz a postahivatal hiánya, és főleg az idősebb korosztály az, aki leginkább elszenvedi ennek hiányát. De már látszik az alagút vége! A kampányidőszakban ígérte meg a "Rajta, Újváros!" Egyesület, hogy lesz a Békében posta. És lesz!

A negyedik távhőszezon kezdődött Pomázi Csaba nélkül

A negyedik távhőszezon kezdődött Pomázi Csaba nélkül

2024. okt. 17.

Immár a negyedik távhőszezon kezdődik  Dunaújvárosban úgy, hogy a DVG Zrt. a távhőszolgáltató, egyben a negyedik szezon Pomázi Csaba nélkül. Mint minden évben, úgy most is jelentős beruházások történtek a távhővezetékeken is és az erőművekben is. A szezonkezdésről Pintér Tamás polgármester tartott sajtótájékoztatót a Verebély úti erőműben.

DSTV: az ingatlanpiac trendjei városunkban

DSTV: az ingatlanpiac trendjei városunkban

2024. okt. 17.

Az elmúlt években országos szinten megugrottak az ingatlanárak, és Dunaújvárosban is ez volt tapasztalható, derül ki a DSTV összegzéséből. Mik befolyásolják az árak változását? Milyen lakásokat keresnek jelenleg településünkön? Válaszol a tanácsadó! Hangkép.

Hamarosan elkészül a szovjet hősi emlékmű a köztemetőben

Hamarosan elkészül a szovjet hősi emlékmű a köztemetőben

2024. okt. 16.

Az elmúlt hetekben, hónapokban egymást követték az események a szovjet, majd az egykori szovjet emlékmű helyén. Hamarosan véget ér a kegyhely kialakítása – és így véget ér az áthelyezés.

Ismét diákok nyerhettek betekintést a Polgármesteri Hivatal működésébe

Ismét diákok nyerhettek betekintést a Polgármesteri Hivatal működésébe

2024. okt. 14.

Az elmúlt ciklusban sem volt ritka, hogy kisebb-nagyobb diákcsoportok, óvodások, látogatók nyerhettek betekintést a hivatal működésébe. Barta Endre alpolgármester a Pentelei iskola gimnazistáit fogadta a napokban.