Attila sírjának megtalálása vonzotta a régészet felé Keszi Tamást, aki az Intercisa Múzeum meghatározó személyisége, ha kell, tárlatot vezet, kiállítást nyit meg, miközben folyamatosan tárja fel múltunk örökségét.
A Múzeumok Éjszakáján nagy érdeklődés mellett vezette körbe a látogatókat a római kori kőtárban, aztán visszaült az íróasztala mellé, hogy folytassa doktori disszertációját.
- 1968-ban születtem Dunaújvárosban. A Móriczba jártam általános iskolába, majd a helyi gimi és az ELTE régészeti tanszéke következett. Eredetileg történelem-latin szakra vettek fel, a régészeti képzés akkoriban csak B-szak lehetett, de gyakorlatilag ez volt a fő célom.
- Hogyan választotta mégis a régészeti foglalkozást?
- Tipikus történet, Attila sírjának megtalálása érdekelt. A kíváncsiságomat pedig még édesanyám meséi, a hunokkal kapcsolatos történetek indították el. Egy általános kultúrantropológiai érdeklődés vonzott, hogy miként éltek mások, hogyan működött a társadalom. Ráadásul ahhoz, hogy idegen népek életét tanulmányozza valaki, nem kell elmenni Ausztráliába, vagy Új-Guineába, elég, ha visszafelé megyünk az időben. Az új kőkorban a társadalom valószínűleg hasonlóan működött, mint most a pápuáknál a 21. században. Éppen ezért ez a munka egy kicsit hasonlít a detektívekéhez, csak nehezebb összegyűjteni az adatokat, nehezebb rekonstruálni a tényeket, és még így sem kap teljes képet az ember, ezért van benne egy Agatha Christie-s romantika is. A régészetben is úgy van, hogy több féle variáció merül fel, mire kialakul a végeredmény.
- Van kedvenc kutatási korszaka?
- Pesten a képzés két szakra specializálódott. Nekem a két szakom a népvándorlás és az őskor volt. Elsősorban a magyar honfoglaláskor érdekelt, ebből is írtam a szakdolgozatomat. A múzeumban és a környéken nem nagyon van olyan lelet, amely ehhez a korszakhoz kapcsolódna, a vidéki múzeumokban viszont minden mással találkozik az ember. Engem a bronzkor kezdett el üldözni. Legnagyobb ásatásaimon bronzkori települések és temetők kerültek elő. A bronzkorból kezdtem el írni a PhD-mat is. Persze más korokkal is foglalkozom. Most éppen egy római fegyverről írok cikket, ami nagyon különleges felfedezés.
- Miért érdekes ez a fegyver?
- A késői római korban számos reform indult el a 3. század közepétől, valamint Diocletiánus császár idejében, amelybe számos adminisztratív és katonai reformok tartoztak, és ennek eredménye volt egy újfajta felszerelés a római hadsereg számára, köztük ez a szóban forgó plumbáta is, amely a darts dobónyilához hasonló, csak hosszabb hajító fegyver volt. A csatasorok összeütközése előtt használták és a pajzsra erősítve hordták. Magyarországon csak 6-7 példány van belőle. Maga a fegyver fél méter hosszú lehetett, ennek nagyjából a fele a fanyél, de változó hosszúságú volt a markolat és a nyél aránya. A fém részét, a köpűs szárú vashegyet ólommal öntötték le az összeillesztésnél, ezért is nevezik plumbátának, ami ólmozottat jelent. A nagyobb tömege miatt jobban lehetett hajítani, becsapódáskor nagyobb sebet ejtett. Félelmetes modern fegyvernek minősült.
- Mitől érdekes, mitől izgalmas az Ön számára a régészet?
- Számomra a római kori leleteknél is érdekesebbek talán a korai és középső bronzkori leletek, amelyek arról tanúskodnak, hogy Intercisa előtt is nagy jelentősége volt ennek a helynek. Igaz, kisebb lélekszámú település lehetett itt, de jelentőségét tekintve mégis nagyobb volt. Ebben a korban jöttek létre az első nagyobb, állandó települések, kiterjedt és összetett kapcsolatok alakultak ki. Olyan távolsági kapcsolatok, melyek a mai Görögország és Közel-Kelet területéig is elérnek. Például Kisapostagon, a híd építésekor volt egy nagy feltárás, előkerült egy bronzkori urnatemető. Olyan ábrázolások, mely segítségével értelmezni lehetett egy régebben előkerült budapesti leletet. Elképzelhető, hogy az utóbbi díszítése a Közel-Keletről ered, ugyanis két kezében kígyót tartó szarvas-alak látható rajta. Ez pedig Perzsia, Irán, Afganisztán területén volt jellemző. Feltételezzük, hogy nem kereskedő hozta ide, hanem akár ajándék formájában több kézen át jutott Európába az a tárgy, amelyről a motívumot másolták. Az egyik legnagyobb élményem az volt, amikor egy kis kőből pattintott nyílhegyet találtam az iváncsai ásatáson. Felállt a szőr a hátamon, libabőrös lettem a 36 fokban. Ez a nyílhegy ugyanis olyan közösséghez kötődik, mely valahonnan Spanyolországból indult el, ők voltak a Harangedényes kultúra népe. Egészen a Csepel szigetekig eljutottak. De a szövegeken, az interneten talált párhuzamoknak is tudok örülni. A legjobb az, ha valami olyan dolgot látsz, amit már láttak mások, de te egy másik szemszögből tudod megközelíteni, vizsgálni. Most jelenik meg egy cikkem a Múzeumi évkönyvben, amelyben Bíborbanszületett Konstantin szövege alapján el tudjuk helyezni Levédiát. Rengeteg ásatási anyag van, amit fel lehet dolgozni. Nem az a gond, hogy kevés ásatás volt Magyarországon, hanem kevés van publikálva, feldolgozva.
- Meséljen a családjáról! Mivel tölti szívesen a szabadidejét?
- A feleségem, Buza Andrea szintén régész. Ez azzal az előnnyel jár, hogy tudunk egymásnak segíteni, tudjuk, mik a problémák a foglalkozásunkban, ki tudjuk egészíteni egymás munkáját, és nem kell magyarázkodni amiatt, ha éppen egy-egy ásatás miatt többet vagyunk terepen. Van három gyerekünk. Zsombor a Műegyetemre jár, logisztikai mérnöknek tanul. Boróka az Óbudai egyetem hallgatója, ipari formatervező szakon. Kincső hetedik osztályos a gimnáziumban. Nincs manuális hobbim, de szeretek természetfilmeket nézni.
