Kezd szétszakadni a mezőny

spigott - 2017. július 8. 7:59

Négy csapat még hibátlan, öten viszont még nem szereztek pontot a Decathlon Nyári Bajnokság második fordulója után.

Mivel a Mirage és a Gaszisportvideo mérkőzését elhalasztották, így ezúttal három összecsapást rendeztek meg a Decathlon Nyári Bajnokság elnevezésű kispályás labdarúgó liga második fordulójában. A Lorántffy iskola műfüves pályáján lejátszott mérkőzésein először a Zéró Tolerancia és az Asztalos Gumiszervíz együttesei mérték össze egymással erejüket, s ahogy az sejthető is volt, a nyitómeccsén 15-2-es sikert arató favorit ezúttal sem hibázott, s 9-1-es sikerrel küldte a tabella utolsó helyére ellenfelét.

A második találkozón a Széchenyi Pékség alaposan megszorongatta a Hangover csapatát, ám hiába a nagy küzdelem, a három pontot végül a Hangover gyűjtötte be 5-3-as sikerével, így két forduló után előbbi a nyolcadik, utóbbi a harmadik helyen áll a tabellán. Az első fordulóban szabadnapos volt, a másodikban már pályára lépett a Kemi-Ker Kft. együttese is, ám bemutatkozása nem volt túl sikeres, ugyanis a Dunabiztos Micro alaposan ellátta a baját, s 12-3-as sikerével továbbra is hibátlan, míg a Kemi-Ker gárdája a következő fordulóban javíthat a Gaszisportvideo ellen.

A Decathlon nyári bajnokság második fordulójának eredményei

Zéró Tolerancia – Asztalos Gumiszervíz 1-9
Széchenyi Pékség – Hangover 3-5
Kemi-Ker Kft. – Dunabiztos Micro 3-12

A tabella állása a 2. forduló után: 1. Asztalos Gumiszervíz 6 pont, 2. Dunabiztos Micro 6 pont, 3. Hangover 6 pont, 4. Steelworkers 3 pont, 5. B.T. Mirage 0 pont, 6. Gaszisportvideo 0 pont, 7. Kemi-Ker Kft. 0 pont, 8. Széchenyi Pékség 0 pont, 9. Zéró Tolerancia 0 pont.

A rovat további hírei: Sport

Felemás forduló az Andersen Ligában

Felemás forduló az Andersen Ligában

2025. nov. 18.

A DAB-ASP hosszabbításban nyert, a DUE-Worm Angels viszont ötgólos vezetésről szenvedett vereséget a jégkorongozók Andersen Ligájának legutóbbi fordulójában.

Biztos sikerek az utánpótlásnál

Biztos sikerek az utánpótlásnál

2025. nov. 17.

A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabdázói is fölényes győzelmet arattak a BVSC ellen a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában.

Döntetlen a Pénzügyőr ellen

Döntetlen a Pénzügyőr ellen

2025. nov. 17.

Hiába játszott mezőnyfölényben és alakított ki több helyzetet is, nem tudott nyerni a Pénzügyőr otthonában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Újabb siker, ezúttal a DEAC ellen

Újabb siker, ezúttal a DEAC ellen

2025. nov. 17.

Kiélezett, izgalmas csatában, szétlövés után aratott 4-3-as győzelmet a DAB jégkorong csapata a DEAC elleni székesfehérvári mérkőzésen az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

Drámai hajrában úszott el a vb-esély

Drámai hajrában úszott el a vb-esély

2025. nov. 16.

A magyar labdarúgó-válogatott utolsó pillanatban kapott góllal 3-2-es vereséget szenvedett vasárnap az ír csapattól a Puskás Arénában rendezett világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így harmadik lett a csoportjában és sorozatban tizedszer maradt le a vb-ről.

Mayer Gréta lett az ország legjobbja

Mayer Gréta lett az ország legjobbja

2025. nov. 16.

A DKSE kiválósága, Mayer Gréta szerezte meg az összetett aranyérmet a női mesterfokú bajnokságon, melyen Szilágyi Nikolett lett a második, míg a harmadik helyet Schermann Bianka érdemelte ki.

Sokba került a rövidzárlat

Sokba került a rövidzárlat

2025. nov. 16.

Az első félidőben tetemes hátrányt szedett össze Kisvárdán a DKKA csapata, mely hiába küzdött példamutatóan, végül ötgólos vereséget szenvedett szombat esti bajnokiján.