Megérkezett a tömeg a Rockmaratonra
A nagyszínpadon főleg a folk-metal, a kisszínpadon és a sátorban pedig a hazai keményvonalas szcéna legjobbjai zúzták a zúznivalót, és végre a szabad szemmel jól látható tömeg is megérkezett a Rockmaraton első napjára. Összefoglaló, képek, videó, arcok és polgármesteri látogatás.
Szokványos első napnak indult a keddi Rockmaratonon: A hetijegyesek befoglalták a kemping egyre fogyatkozó sátorhelyeit, hesszeltek kicsit a szabadstrandon vagy az árnyékban, elkezdődött a bemelegítés és jöhettek a koncertek. A tömeg azonban már nem egy fáradtan induló első napot jelzett, hanem legalább egy péntekit, szóval lesz itt még hangulat és zúzás a Szalki-szigeten a maradék négy napon, ezt garantáljuk. Egyszerű a matek, valószínűleg hasonló látogatószámra van idén is esély, de mivel ez tavaly tíz napra oszlott el, addig ugyanez a tömeg fele annyi időt tölt csak a fesztiválon, látványosan növelve a koncerten headbangelők számát.
A nagyszínpadon a Dalriada és a Tyr kezdett, a folkzenével megbolondított metal pedig teljesen felszabadítóan hatott szinte mindenkire, amire a kellemes idő csak rátett egy lapáttal. Ezalatt a kisszínpadokon Watch my Dying és a Rómeó Vérzik hozta a kötelezőt, a sátorban pedig a Böiler, akik a vártnál visszafogottabbak voltak, de a közönség helyettük is hozott pár őrült pillanatot.
Szokás szerint a hangulat késő este tetőzött, ami nem is csoda, mivel az ír kocsmapunk hazai helytartója, a Paddy and the Rats állt a deszkákra, a közönség pedig jócskán megtöltötte a színpad előtti területet. Ez azonban semmi nem volt ahhoz képest, ami a keddi nap főfellépője, az Amorphis alatt volt nem sokkal éjfél előtt. A szervezők jó érzékkel a nap utolsó nagyszínpados fellépőivel párhuzamosan nem szerették volna megosztani a fesztiválozókat egy másik koncerttel, így mindenki, aki él és mozog a világsztár fellépők produkcióját nézheti. Az Amorphis pedig nem is okozott csalódást a rajongóknak, ahogy az utánuk következő Rózsaszín Pitbull sem, akik szokásos kritikus előadásukkal tették fel a pontot az i-re.
És valószínűleg megtaláltuk a legfiatalabb rockmaratonistát is, Déliát, aki jövőhéten lesz nyolc hónapos.
Szerdán délelőtt Cserna Gábor polgármester is ellátogatott a Rockmaratonra, és Varga Zoltánnal, a fesztivál operatív szervezőjével járták körbe a Szalki-szigetet. Nemcsak az idei rendezvény eddigi történéseiről, tapasztalatairól beszéltek, hanem már szóba került a jövő évi fesztivál terve is. Mint azt Cserna Gábor elmondta, három évvel ezelőtt kereste meg az önkormányzatot Varga Zoltán és szervező csapata azzal, hogy városunkban rendeznék meg a Rockmaratont. A polgármester hangsúlyozta, mára bebizonyosodott, van létjogosultsága ennek a rockzenei fesztiválnak városunkban, amely mindenféle balhé nélküli, jó szórakozási lehetőséget nyújt a műfaj kedvelőinek, a látogatóknak. Hozzátette, bízik benne, hogy az idei Rockmaratonon is minden rendben lesz. Pozitív visszajelzéseket kapnak mind a szervezők részéről, mind pedig a városlakók részéről is. Toleránsak a fesztivállal szemben, a szervezők pedig igyekeznek minden jogszabályi előírásoknak megfelelni. Varga Zoltán arról beszélt, körülbelül 30-35 ezres látogatottságra számítanak az idén. Mint mondta, tavaly a tíz nap során megoszlott a napi látogatottság, a legtöbben a Megadeth-es napon voltak, több, mint hétezren. Idén hatnapos a buli, mindegyik napon komoly zenei kínálat várja a rockereket, és egy stabil, ötezer fős napi látogatottsággal számolnak. Az már látható, hogy sokkal több sátorozó van, mind a kempingben, mind pedig a volt Remix melletti területen. A bérletek, jegyek eladása alapján a legtöbben a hétvégi koncertekre érkeznek. Varga Zoltán azt is mondta, a szervezés tekintetében az idei fesztivál indult a legsimábban, már jól belakták a Szalki-szigetet, és bár mindkét napon esett az eső, jól „állták a sarat”, nem akadályozza őket az időjárás. Az elmúlt öt év során személy szerint neki az idei a legjobb buli, amelyet úgy nyitottak meg, hogy már szervezhetik a jövő évit is. |
Unaloműzésnek itt az első napról készült galéria, mindenki keresse meg magát a fotókon. Katt a képre!
A rovat további hírei: Kultúra
Hírcsokor a József Attila Könyvtárból
2025. feb. 07.
Februárban is érdemes lesz ellátogatni a könyvtárba, illetve figyelni a kulturális intézmény hivatalos oldalát. Izgalmas programmal készülnek a Nemzetközi Könyvajándék Nap eseménysorára, valamint ismét vakrandizhatunk csábító, ámde rejtélyes kötetekkel.
Csaknem 50 galéria mutatkozik be a csütörtökön nyíló Art and Antique Budapest vásáron
2025. feb. 06.
Csaknem 50 galéria több ezer műtárgyat, köztük festményeket, bútorokat, szobrokat, ékszereket, antik könyveket, szőnyegek és fegyvereket mutat be a csütörtökön nyíló Art and Antique Budapest vásáron, a Bálna Budapest épületében.
DSTV: az élő hagyomány az MMK-ban
2025. feb. 05.
Teljesen megtelt a MMK aulája a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes táncházán, derül ki a DSTV összegzéséből. Ezúttal vajdaszentiványi táncokat tanulhattak a résztvevők, a talpalávalót az Eszterlánc zenekar – generációk ropták együtt. Hangkép.
"Járd ki, lábam…" – ismét a régi utakra lépne a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
2025. feb. 04.
Komoly változásokról és komoly tervekről számolt be a közelmúltban a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Alapítvány kuratóriumának új vezetése. A cél egyértelmű: a közösség megerősítésével szeretnék elérni, hogy a csapat neve ismét a régi fényében ragyogjon.
DSTV: regényfolyam az Utószó sorozatában
2025. feb. 04.
A város kulturális kínálatáról is szót ejtett a DSTV összeállításában Gyöngyössy Csaba önkormányzati képviselő, a Modern Művészetért Közalapítvány Kuratóriumi elnöke. A beszélgetés apropója az Utószó élő irodalmi antológia folytatása, Wirth Imre kötete, a Karolina kertje című regény bemutatója volt. Hangkép.
DSTV: "Részletek" az Aula Galériában
2025. feb. 03.
Különleges kiállítás várja a vendégeket a Bartók Kamaraszínház Aula Galériájában, derül ki a DSTV összegzéséből. A magyar kultúra napján mutatták be Ötvös László Részletek című gyűjteményét – a színházi produkciók mellett érdemes lesz az aulában is elidőzni a látogatóknak. Hangkép.
Ismét Fringe tehetségkutatót indít a Magyar Zene Háza
2025. feb. 03.
Hobbi- és utcazenészeknek, valamint zeneiskoláknak, zenei alkotóműhelyeknek ad lehetőséget fellépésre idei Fringe felhívásával a Magyar Zene Háza.