Milyen lesz idén a hegy leve?
Heteken belül elkezdődik a szőlő szüret, az időjárási szélsőségek ellenére a termőterületek többségén biztató állapotban van a gyümölcs. Ez derül ki a Syngenta helyzetképéből.
A művelt borvidéki szőlőterület nagysága Magyarországon megközelíti a 60 ezer hektárt. A leszüretelt szőlő mennyisége 2014-ben 348 ezer tonna volt, 2015-ban a termés mennyisége meghaladta a 398 ezer tonnát. 2016-ban 400 ezer tonnányi szőlőtermés jobb, mint az elmúlt évek átlaga, ám több borvidéken fagyok, jégverések, kártevők miatt jelentősen csökkent a termésmennyiség. Az elmúlt esztendőben 2,8 millió hektoliter bort készítettek országszerte a borászatok. Az idei szezonban a szélsőségesen hideg tél rontotta a szőlőültetvények áttelelését, majd a szárazság és a hektikus tavasz erőteljesen befolyásolta a virágzást és kötődést, hangsúlyozta Varga Zoltán, a Syngenta fejlesztőmérnöke.
A szakemberek szerint a szüretig továbbra is nagy figyelmet kell fordítani a betegségekre és kártevőkre, elsősorban a szürkepenészre, valamint az aranyszínű sárgaságot terjesztő amerikai szőlőkabócára. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatója alapján, közérdekű védekezés zajlik a szőlőültetvények védelmében a Dunántúlon, a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó FD fitoplazmával fertőzött gondozatlan szőlőültetvényeket számolják fel. A hatósági beavatkozás az egészséges termőterületek védelmét szolgálja. A Dunántúl 7 megyéjében összesen 80 hektár elhanyagolt szőlőterület (döntően zártkert és kiskert) gondozására, vagy felszámolására szólította fel a hatóság az érintett gazdákat. Bár a tulajdonosok többsége eleget tett a rá vonatkozó hatósági előírásoknak, a továbbra is gondozatlanul hagyott 20 hektáron közérdekű védekezés keretében szükséges kiirtani a tőkéket. A szőlő aranyszínű sárgaságát okozó FD fitoplazmát szőlőn eddig a Dunántúlon, azon belül Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Baranya, Somogy, Veszprém és Fejér megyében azonosította a hatóság.
-MTI-
A rovat további hírei: Mozaik
A hét végére megszűnik a hőség
2025. aug. 18.
Addig viszont napos, gomolyfelhős, meleg nyár vár ránk a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint. Augusztus 20-án meleg, de változékony napunk lehet – aztán következik a szokásos lehűlés.
Miért fontos mindenképpen ingatlanközvetítővel dolgozni?
2025. aug. 18.
Ingatlant eladni vagy bérbe adni nemcsak izgalmas, hanem sokszor kifejezetten stresszes folyamat is. Rengeteg utánajárást, szervezést és tárgyalást igényel, miközben mindenki szeretné a lehető legjobb feltételekkel nyélbe ütni az üzletet. (X)
DSTV: nyáron is aktív a Máltai Játszótér
2025. aug. 18.
A városban szerencsére több olyan helyszín és létesítmény is van, amely igencsak népszerű a városlakók körében, derül ki a DSTV összegzéséből. Ilyen a Máltai Játszótér is – a bázis kifejezetten a gyerekeknek és a családoknak kínál lehetőségeket. Nyáron sem pihentek. Hangkép.
Magasnyomású mosóval szinte mindent meg lehet oldani
2025. aug. 17.
A modern háztartások és vállalkozások életében egyre nagyobb hangsúlyt kap a tisztaság és a higiénia. Nem csupán esztétikai kérdésről van szó, mivel a tiszta környezet hozzájárul a jobb közérzethez, a hosszabb élettartamú berendezésekhez és bizonyos esetében az egészség megőrzéséhez is. (X)
Kánikula után esti csobbanás az élményfürdőben (galéria)
2025. aug. 17.
A beszámoló még várat magára, de jöjjenek máris a képek: sokan választották az élményfürdő közösségi kezdeményezését szombaton este – a Holdfényfürdő bulija éjfélig csalogatta a vendégeket, a hangulatról meséljenek a képek!
Bimmer Parádé a Szalki-szigeten (galéria)
2025. aug. 17.
Több mint száz autóval rendezik meg a BMW hagyományos nyári márkatalálkozóját a Szalki-szigeten augusztus 15. és 17. között. A programot többek között kipufogó hangnyomás mérés, autós limbó, felnikitartó verseny, autószépségverseny és szexy autómosás is színezte. A rendezvényt ma még meglátogathatják a márka szerelmesei, a szombati nap hangulatáról pedig meséljenek a képek.
Az antracit ablakpárkány: időtálló elegancia otthona számára
2025. aug. 16.
Az építkezések és lakberendezési projektek világában a technikai kövek egyre népszerűbbek. Miért választják egyre többen ezeket az anyagokat? (X)