Rockzene és közösségépítés a Szalki-szigeten
Harmadik alkalommal ad otthon városunk a Rockmaratonnak, a huszonhetedik rockzenei fesztivál július 10-16. között lesz a Szalki-szigeten. A részletekről sajtótájékoztatót tartott Cserna Gábor polgármester és Varga Zoltán, a Rockmaraton operatív szervezője.
Mint azt Cserna Gábor elmondta, minden feltétel adott ahhoz, hogy ismét megrendezhessék ezt a rockzenei fesztivált, amelyre nemcsak a hazai rajongók érkeznek, hanem sok külföldi vendég is ellátogat. Az önkormányzat idén is a rendezvény mellé állt, és hétmillió forinttal járult hozzá a rendezvény megvalósításához. A szervező csapat csütörtökön már birtokba vette a szigetet, és mintegy kétszáz fős stábbal építik fel a 104 millió forintos költségvetésű fesztivált, hogy hétfőn a 10 órai kapunyitásra minden készen álljon. Varga Zoltán arról beszélt, hogy az elmúlt két év alatt belakták már a Szalki-szigetet, a dunaújvárosi helyszín teljesen ideális a fesztiválnak, és most már úgy tudják felépíteni a helyszínt, ahogy azt elképzelték, minden a helyére kerül.
Idén nagyobb hangsúlyt fektetnek az úgynevezett off-programokra, vagyis a közösségépítésre. Ennek részeként szervezettebben lesznek a dedikálások, a közönségtalálkozók, és a zenekarok tagjait is jobban bevonják a közösségi programokba. Ezúttal három színpadon lesznek a koncertek. Mivel nincsenek nagy vállalati szponzoraik, ezért a társadalmi felelősségvállalás jegyében felajánlják őket egy-egy szervezetnek. A nagyszínpadot a Hammerworld magazinnak, amely a magyar rockzenei közösség egyetlen színtere. A második színpadot a Tetovált Állatmentők Egyesületről, míg a harmadik színpadot egy underground dokumentumfilmről (amely az 1989 utáni hazai underground közeg, a magyar hardcore/punk társadalmi hatása mellett annak közösségépítő erejét is bemutatja) nevezik el. Az eddig a volt Remix melletti színpad helyére kibővítik majd a sátrazók helyét.
Varga Zoltán arról is beszélt, sokáig kérdéses volt, hogy rendeznek-e még egyáltalán Rockmaratont a tavaly történetek miatt. Akkor rekordhosszúságú, tíznapos volt a fesztivál, ami megterhelő volt számukra is. Többször esett az eső a fesztivál idején, ráadásul az egyik legnagyobb fellépő, a Megadeth lefújta a koncertjét. Ezzel kapcsolatban elmondta, az együttes elismerte a hibáját, kaptak valamennyi kártérítést, amiből pedig ők is kárpótolták a fesztiválozókat, és az idei bulira mintegy nyolcszázan fognak ingyenesen jönni. A főszervező elmondta, az idei fesztivál (és az ezt követők is) ismét hatnaposak lesznek, és úgy építik fel hosszú távon az ország egyetlen rockzenei fesztiválját, hogy megfeleljenek a rockerek közösségének, azon rajongóknak, akit már évek óta látogatják a Rockmaratont.
Varga Zoltán kiemelte, számukra mozgatórugó az, hogy a város két év után is a rendezvény mellé áll, és Cserna Gábor polgármesterrel egyetértve, addig fogják itt megrendezni a Rockmaratont, amíg szívesen fogadják őket.
A rovat további hírei: Kultúra
Nagy László nyomában a József Attila Könyvtárban
2025. okt. 20.
"Öntörvényű konok csillag" – ezzel a címmel rendeznek a Nagy László 100 emlékév keretében irodalmi estet a József Attila Könyvtárban kedden délután.
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Csillagokban bízva"
2025. okt. 19.
A nápolyi asztrológusnak, Lucianának megvan a biztos módszere arra, hogy ügyfeleit hozzásegítse vágyaik teljesüléséhez. Cosodás filmmel folytatódik a Szabad Szemmel sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden.
DSTV: találkozás a gyermekkönyvtárban
2025. okt. 19.
A gyermekkönyvtárban is sok-sok elfoglaltságot rendeztek az Országos Könyvtári Napok színes programsora keretében, derül ki a DSTV összegzéséből Először fogadták például Schmöltz Margit írónőt, aki az alkotás műhelytitkaiba is beavatta az ifjú könyvbarátokat. Hangkép.
Tiszta forrásból – Ravasz Erzsébet elfelejtett öröksége a festészet napján
2025. okt. 18.
A festészet napja október 18. – az alkalomból Pásztor Bertalan 2002-ben született írását közöljük, amelynek fókuszában a kivételes tehetségű, ám jelentőségéhez mérhető elismerést sem életében, sem 1991-ben bekövetkezett halála óta nem kapott helyi alkotó, Ravasz Erzsébet életműve áll.
DSTV: így látták a filmfesztivált
2025. okt. 16.
A programról már olvashattak, most itt a DSTV összegzése a 70. Országos Függetlenfilm Fesztivál eseményeiről. A seregszemlén 45 alkotás versengett a Kultik Moziban – a vetítéseket követő szakmai értékeléseknek a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) adott otthont a közelmúltban. Hangkép.
A Magyar Nemzeti Galériában lép közönség elé a Viadana
2025. okt. 15.
Ősbemutatóval, valamint gyermekkari közreműködéssel színesítik a fővárosi "matinékoncert" programját vasárnap délelőtt; a nagy tavaszi visszatérés után újabb komoly mérföldkő előtt áll a Viadana Kamarakórus.
Emléktárlat a Rosti tantermi sorozatában
2025. okt. 14.
Feltóti Sándor emléke előtt tiszteleg az a bemutató, amely egyúttal évadnyitója is lesz a gimnázium Tantermi tárlatok a Rostiban című sorozatának; csütörtökön várnak minden érdeklődőt.









