Újabb nagyrendezvénynek ad otthont a Szalki-sziget
Városunkban rendezik meg július 28-30. között az országos strandröplabda bajnokság harmadik fordulóját, ennek érdekében felújítottak két homokos sportpályát a Szalki-szigeten.
A Szalki-sziget legújabb fejlesztéséről tartott sajtótájékoztatót Cserna Gábor polgármester, Kovács Judit, a DVG Zrt. igazgatósági tagja és Gergő Edmond, a DVG Zrt. operatív igazgatója.
Mint azt Cserna Gábor ismertette, a Családi Hétvége, a DUDIK és a Rockmaraton után egy újabb nagyszabású rendezvény lesz városunkban. Pontosabban kettő, hiszen egy hétvégén két programnak ad otthont a Szalki-sziget: július 28-30. között lesz a strandröplabda országos bajnokság harmadik fordulója, valamint július 29-re időzítették a második Horgász-, halászlé- és halfőző versenyt.
A polgármester elmondta, tavasszal kereste meg az önkormányzatot a Magyar Röplabda Szövetség strandröplabda bizottsága azzal, hogy Dunaújváros biztosíthatná a strandröplabda bajnokság egyik fordulóját. Felidézte, 2002-ben nyerte el a nemzet sportvárosa címet Dunaújváros, azóta is igyekeznek ennek megfelelni. Sok röplabdás válogatottat nevelt ki a város, és rengeteg kiemelkedő eredménnyel is büszkélkedhetünk ebben a sportágban, például a Hild röplabda csapata idén harmincegyedszerre nyerte el a diákolimpiai címet. A strandröplabda bizottság megkeresése után egyeztettek a DVG Zrt-vel, milyen fejlesztések szükségesek ahhoz, hogy megrendezhessék a bajnokságot a szigeten. Az önkormányzat hétmillió forintot biztosított a cégnek arra, hogy teljesen felújítsák, szabványosítsák a két homokos pályát, valamint hogy mobil lelátókat is kihelyezhessenek. Ezzel a két új pályával további hasonló rangos rendezvényeket is meg lehet majd valósítani a szigeten. Cserna Gábor azt is elmondta, a kormány stratégiai kabinetje elfogadta az önkormányzat Szalki-szigetre vonatkozó fejlesztési tervét, amelyről később részletesen is beszámolnak.
|
A négyfordulós strandröplabda országos bajnokság június 23-án kezdődött Tatán, majd Nyíregyháza után Dunaújvárosban rendezik meg. Az utolsó forduló augusztus közepén a Lupa-tónál lesz. A fővárosi szuperdöntőbe a férfiaktól és a nőktől is 16 páros jut be. |
A szervezésben, az előkészületekben koordinációs szerepet vállalt Kovács Judit. Mint mondta, több város is jelentkezett a megrendezés jogára, de Dunaújváros a megközelíthetőségével, a természeti adottságaival, a röplabdás eredményeinek tükrében kitűnő helyszíne lesz a programnak. Több támogató is hozzájárult a rendezvény megvalósításához, így például a Mészáros és Mészáros Kft. ötven kamionnyi homokot hozott, a férfi és női pénzdíjas versenyt pedig a Renalpin Kft. és a Magyar Bionix Kft. támogatta. Mint azt Kovács Judit elmondta, szeretnének minél több városlakót a szigetre csábítani, a rendezvénnyel pedig a strandröplabdát népszerűsíteni, Arról is szólt, hogy más sportág képviselőinek is ajánlják az új pályákat.
Gergő Edmond megtiszteltetésnek nevezte, hogy egy ilyen országos programot rendeznek meg a DVG Zrt. által üzemeltetett Szalki-szigeten. Elmondta, már volt a strandon két homokos pálya, de szabványosítani kellett ahhoz, hogy a rangos viadalt megrendezhessék. Az új pályatestek már elkészültek, és amint vége lesz a Rockmaratonnak, kitakarítják a területet, megtisztítják a pályát, és felállítják a mobil lelátókat is.
A sajtótájékoztató végén Cserna Gábor azt is megosztotta a sajtó képviselőivel, hogy szeretné, ha a Dunaújvárosi Egyetem Hallgatói Önkormányzatával közösen jövőre megpályáznák az EFOTT rendezési jogát. Mint mondta, amikor 2008-ban Dunaújvárosban volt az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, nézőcsúcsot döntött a rendezvény, de akkor még nem lehetett fürdeni a szabadstrandon, akkor dolgoztak még a kotráson.
A rovat további hírei: Közélet
Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért
2025. okt. 20.
Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.
Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze
2025. okt. 17.
A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.
Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén
2025. okt. 16.
Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.
Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért
2025. okt. 15.
Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.
DSTV: lezárult az Urbact projekt
2025. okt. 15.
Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.
Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott
2025. okt. 14.
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.
Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!
2025. okt. 12.
Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.









