Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 06. Dorottya, Dóra
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Virágos Dunaújvárosért

Közélet
Dunaújváros
Virágos Dunaújvárosért
zsűri

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. júl. 06., 16:30

A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Virágos Magyarországért Országos Mozgalom már évek óta részt vesz egy nemzetközi kezdeményezésben, ami a környezetvédelem fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet.

Ebben az évben városunk is indul a programon, amelynek részeként a mozgalom zsűritagjai csütörtökön ellátogattak Dunaújvárosba, hogy megismerjék a környezetet. Őket Szabó Imre főépítész, Szántó Krisztina, a Polgármesteri Hivatal Környezetvédelmi Osztályának kollégája, valamint Czeglédi Attila, a DVG Zrt. parkfenntartásért felelős munkatársa fogadta. Egy rövid beszélgetés, valamint a városról való tájékozódás után indultak el a virágosított helyszíneket megtekinteni. Takács Judit, a mozgalom tagja elmondta, nem csak a fák és a virágok száma, elhelyezése a döntő, hanem a környezetvédelem és az újrahasznosítás is, ami a huszonegyedik század egyik legnagyobb kihívása.

A verseny szempontjai közt szerepel az is, az adott település mennyire becsüli meg a környezetet, rendelkezik-e öko iskolákkal vagy óvodákkal, mennyire vonják be a gyerekeket vagy a fogyatékkal élőket ezekbe a kérdésekbe, és mennyire hangsúlyos a város közösségi élete, mekkora az összefogás egy fontosabb ügyben. Mindezek mellett figyelembe veszik a közterületek tisztaságát, a fák, növények állapotát és egyéb dolgokat, amikről a zsűri tájépítész és kertészmérnök tagjai is véleményt alkotnak. A mozgalom tagjai a rengeteg jelentkező település bejárása után szeptemberben értékelik a városokat és döntenek majd a rangsorokról.

A rovat további hírei: Közélet

Megválasztották a választási bizottságot, majd esküt is tettek a testület tagjai

2026. jan. 22.

Az újesztendő első közgyűlésén összesen tizenkilenc témában döntött, illetve fogalmazta meg álláspontját városunk képviselőtestülete. Közelednek az országgyűlési választások, ennek megfelelően megválasztották a helyi választási bizottság tagjait.

Meglepetés sütemények a Generációk Házában

2026. jan. 22.

Az új esztendő kezdetén a korábbi lelkesedéssel folytatta a munkát a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete. A Generációk Házában tartották meg a legutóbbi találkozót – Szabó Zsolt alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője süteménnyel lepte meg a tagságot. 

Kulcsszereplők a fenntarthatóság terén

2026. jan. 22.

Az Élhető Települések Országos Szövetsége (ÉTOSZ) képviselőivel találkozott Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester. Mint ismert, Dunaújváros alapító önkormányzatként aktívan hozzájárul a szövetség célkitűzéseihez. 

Nagy kihívás a hideg: több csatornán segít az önkormányzat a téli krízishelyzetekben

2026. jan. 21.

A hideg hónapokban jelentősen megnőtt a segítségkérések száma Dunaújvárosban. Az önkormányzat és partnerszervezetei élelmiszerrel, meleg étellel, ruházattal és átmeneti befogadással támogatják a rászorulókat – ezekre a lehetőségekre hívja fel a lakosság figyelmét Barta Endre, humán ügyekért felelős alpolgármester.
 

"Start a jövőért": a Danube Education Alapítvány is döntős

2026. jan. 21.

Komoly célokkal vág a Tesco „Start a jövőért” pályázat döntőjének a dunaújvárosi Danube Education Alapítvány. Már a finálés pozíció is hatalmas fegyvertény, de természetesen szeretnének még tovább lépni. Bárki voksolhat – a jövőt támogatja!

Díjátadóval ünnepeljük a magyar kultúra napját

2026. jan. 20.

Folytatva a szép hagyományt idén is a kulturális szféra legrangosabb önkormányzati elismerésének átadásával ünnepli a magyar kultúra napját városunk. A Pro Cultura Intercisae Díj ünnepi koncerttel körített átadója az evangélikus templomban lesz csütörtökön délután. Meghívó!
 

DSTV: kelendő a város jótét pizzája

2026. jan. 20.

A beszámolót már olvashatták hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése a Dunaújváros pizzája elnevezésű közösségi kezdeményezésről. Az Édes Pizzériában megvásárolható finomság igencsak népszerű – ezt az összegyűjtött összeg is jól mutatja. Ízes hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A Vasas ellen folytatja a Kohász

  2. Ezüstérmes a magyar válogatott az Eb-n

  3. Átgázolt a bajnok röplabdázóinkon

  4. "Dunaújváros fái a négy évszakban": finálé a fotópályázat téli fordulóján

  5. DSTV: birkózó emlékverseny

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő