Az ezeréves túlélő

2017. augusztus 20. (vasárnap) 13:45 - Várkonyi Balázs

Nem vagyok vallásos, mit ünnepeljek? Róka Gizi mondta ezt egykor, augusztus huszadika előtt, legalábbis anyám emlékezete szerint. Bárki más lehetett volna, nem csak a rég elment Gizella asszony gondolkodhatott ilyen sarkosan. Különben is, volt ez a nap alkotmányünnep is… Igaz, sosem hittem, hogy bárki közülünk valódi ünnepi tartalmat képzelne az alkotmánynap mögé, nem csupán politikai hívó szót.

Volt aztán az új kenyér ünnepe. Igen, ez vállalható volt, de mennyire! Az élettisztelet fejezi ki, ahogy majd’ egy év eredményét megbecsüljük a gazdaember, a malmos mester meg a péktudomány avatottjainak munkájában. Rájuk van szükség, hogy Szent István-napon megszegjük az új kenyeret; a hagyománytisztelő az ősi rítus szerint, amit Tömörkény István is leírt: „A gazda bicskáját előveszi s kicsattantja. Balkézzel a kenyeret fogja meg. Jobbjával a bicskát, annak hegyével kétszer keresztet vet. S megszegi.”

Mármost lehet, hogy van, akinek végképp megmarad alkotmánynapnak vagy kenyérünnepnek ez a nap, nem baj, az értékkövetés megannyi módja lehetséges. De az biztos, hogy a többségnek Szent Istvánt és az államiság ezer évét idézi. A nemzetté válás kezdőpontján ott az őrálló: az első királyunk. Kultusza egyetemes nemzeti érzésen alapszik. Azonosságjelző, mint egy építmény legfontosabbja – a zárókő; ami, különös paradoxon, az épület életkezdetét szimbolizálja. És jelképesen az ország maga is egy monumentális építmény.

István király legendák hőse: vesztett csatája soha nem volt, egyetlen hadi kudarcát se őrzi a történetírás. Olyan korszak jelképe, amelyben a magyarság sosem került hódoltságba, alávetettségbe. Bárhogy igyekeznek a róla alkotott képet némely történetmagyarázók sajátos szempontjaik szerint formálni, Szent István a népi emlékezetben örök. Ezeréves túlélő.

Harminchét év, hét hónap és tizennégy nap: ennyi ideje volt a koronázástól az életútja végeztéig. Hogy mekkora jelentőségű az a mű, amelyet ennyi idő alatt épített, azt az utókor főképp abból szűrhette le, ha összevetette azzal: mire jutott az örökséggel a nem túl méltó utód, Péter király… amit aztán az őt követők csak nehezen tudtak helyrehozni.

Szóval – mit is ünnepeljen, aki nem vallásos? Leginkább azt, ami a múlttiszteletből fakad, ami áttör egyházi regulát, de őriz egy fontos szokásrendet: a tradíciók megbecsülését. István király koronázási palástján a negyedik, alsó mezőben az egyik keretbe foglalt férfiportré az újvárosi embernek különösképp fontos lehet: az, amelyik Pantaleon vértanút ábrázolja. A település névadójának kultusza lehet egyféle közös többszörös, jelképezve azt, hogy amiképp a hétköznapi emlékezet, akként az ünnepi emlékezés is sokféle – de a tisztelet közös.

Az európai szellemiségben egy évezreden át a kereszténység volt az erősítő kovász. Ez a szellemiség az idők során sok sebet kapott. Nincs egység, de tán egy kérdésben még igen: ha nem is feltétlenül csak a valláshoz, de az egy évezrednyi hagyományrendhez való ragaszkodás – a mai idők kulcskérdése. És a jövő tétje.

A rovat további hírei: Napraszóló

Ezüstpénzért soha!

Ezüstpénzért soha!

2018. február 18. (vasárnap)

A címbe foglalt két szó ilyentájt, húsvéthoz közeledve, Pentelei Molnár Jánosról szólva különös felhangot kap. Mert túlmutat a konkrét tartalmán. Mert egy alkotói filozófiára utal. Egy jeles festő tisztességére.

Hová tűnt a rejtélyes T. G.?

Hová tűnt a rejtélyes T. G.?

2018. február 11. (vasárnap)

Mielőtt egy különös esetet, T. G. kalandját próbálnám megfejteni, messziről indítok. Nyílt tanítási nap volt hajdan egy iskolában. Szülő ül a padsor szélén, hogy közelről lássa gyermeke küzdelmét a matekfeladattal. Kisfiú oszt-szoroz, végül az eredményt beírja. De egy „jaj!” kíséretében hirtelen kiradírozza, új számokat ír. Rosszat.

Akit éjszakánként elüt az autó

Akit éjszakánként elüt az autó

2018. február 04. (vasárnap)

A fiatalasszony keze remeg. A babakocsi rázkódik tőle, s benne a pici baba is. Nem tudok szabadulni az élménytől. Tegnap volt. Csöndes délután, az utca szinte néptelen, megyek a dolgaim után, leszegett fejjel. Ekkor éles kiáltást hallok, meglátom a zebra közepén a babakocsis asszonyt, odébb meg egy nagy gázzal elvágtató sportkocsit. Mi történt?

A rejtélyes EVTK

A rejtélyes EVTK

2018. január 31. (szerda)

Utazó személyzet feljelentkezései helye – olvasom a vidéki pályaudvar szolgálati helyiségének ajtaján. A MÁV fura szóhasználatán gyakori utazóként már megedződtem – lásd: a második vágányról szerelvény „jár” ki stb. –, de ez a „feljelentkezés” még engem is meglepett. A mondat kiagyalója a fölösleges igekötők nagy barátja lehet, az állomásfőnök dettó, vagy észre se vette, netán a szolgálati szabályzatban ez vagyon írva.

Ismét életet követelt a Végzet Hegye

Ismét életet követelt a Végzet Hegye

2018. január 29. (hétfő)

Áldozatok jelölték a korábbi kísérletek kudarcait – írtam a Dunaújváros portálon tegnap közölt cikkemben a világ egyik legfélelmetesebb hegyének 1970-es meghódítása kapcsán. Milyen az élet: szinte az írással egy időben két hegymászó ismét kritikus helyzetbe került a hegyen.

A Harmadik Ember

A Harmadik Ember

2018. január 28. (vasárnap)

Nanga Parbat – a Végzet Hegye. A Himalája nyugati vonulatának egyik legfélelmetesebb magaslata. Már áldozatok jelölték a korábbi kísérletek kudarcait, amikor 1970-ben a XX. század egyik legnagyobb alpinistája, a Dél-Tirolban született hegymászólegenda, Reinhold Messner is nekivágott.

Vince nap ígérete

Vince nap ígérete

2018. január 22. (hétfő)

Ez a világ mi vóna, ha egy kis bor nem vóna – tarja a népi szólás. A világ és a borkedvelők szerencséjére olyan még soha nem volt, hogy ne legyen legalább „egy kis bor” annak, aki arra szomjazik.