Az ezeréves túlélő

2017. augusztus 20. (vasárnap) 13:45 - Várkonyi Balázs

Nem vagyok vallásos, mit ünnepeljek? Róka Gizi mondta ezt egykor, augusztus huszadika előtt, legalábbis anyám emlékezete szerint. Bárki más lehetett volna, nem csak a rég elment Gizella asszony gondolkodhatott ilyen sarkosan. Különben is, volt ez a nap alkotmányünnep is… Igaz, sosem hittem, hogy bárki közülünk valódi ünnepi tartalmat képzelne az alkotmánynap mögé, nem csupán politikai hívó szót.

Volt aztán az új kenyér ünnepe. Igen, ez vállalható volt, de mennyire! Az élettisztelet fejezi ki, ahogy majd’ egy év eredményét megbecsüljük a gazdaember, a malmos mester meg a péktudomány avatottjainak munkájában. Rájuk van szükség, hogy Szent István-napon megszegjük az új kenyeret; a hagyománytisztelő az ősi rítus szerint, amit Tömörkény István is leírt: „A gazda bicskáját előveszi s kicsattantja. Balkézzel a kenyeret fogja meg. Jobbjával a bicskát, annak hegyével kétszer keresztet vet. S megszegi.”

Mármost lehet, hogy van, akinek végképp megmarad alkotmánynapnak vagy kenyérünnepnek ez a nap, nem baj, az értékkövetés megannyi módja lehetséges. De az biztos, hogy a többségnek Szent Istvánt és az államiság ezer évét idézi. A nemzetté válás kezdőpontján ott az őrálló: az első királyunk. Kultusza egyetemes nemzeti érzésen alapszik. Azonosságjelző, mint egy építmény legfontosabbja – a zárókő; ami, különös paradoxon, az épület életkezdetét szimbolizálja. És jelképesen az ország maga is egy monumentális építmény.

István király legendák hőse: vesztett csatája soha nem volt, egyetlen hadi kudarcát se őrzi a történetírás. Olyan korszak jelképe, amelyben a magyarság sosem került hódoltságba, alávetettségbe. Bárhogy igyekeznek a róla alkotott képet némely történetmagyarázók sajátos szempontjaik szerint formálni, Szent István a népi emlékezetben örök. Ezeréves túlélő.

Harminchét év, hét hónap és tizennégy nap: ennyi ideje volt a koronázástól az életútja végeztéig. Hogy mekkora jelentőségű az a mű, amelyet ennyi idő alatt épített, azt az utókor főképp abból szűrhette le, ha összevetette azzal: mire jutott az örökséggel a nem túl méltó utód, Péter király… amit aztán az őt követők csak nehezen tudtak helyrehozni.

Szóval – mit is ünnepeljen, aki nem vallásos? Leginkább azt, ami a múlttiszteletből fakad, ami áttör egyházi regulát, de őriz egy fontos szokásrendet: a tradíciók megbecsülését. István király koronázási palástján a negyedik, alsó mezőben az egyik keretbe foglalt férfiportré az újvárosi embernek különösképp fontos lehet: az, amelyik Pantaleon vértanút ábrázolja. A település névadójának kultusza lehet egyféle közös többszörös, jelképezve azt, hogy amiképp a hétköznapi emlékezet, akként az ünnepi emlékezés is sokféle – de a tisztelet közös.

Az európai szellemiségben egy évezreden át a kereszténység volt az erősítő kovász. Ez a szellemiség az idők során sok sebet kapott. Nincs egység, de tán egy kérdésben még igen: ha nem is feltétlenül csak a valláshoz, de az egy évezrednyi hagyományrendhez való ragaszkodás – a mai idők kulcskérdése. És a jövő tétje.

A rovat további hírei: Napraszóló

Cihika és az ideges elfajzás

Cihika és az ideges elfajzás

2017. november 19. (vasárnap)

Úgy hívták: Cihika Mihály. A Toldy Gimnázium diákjai már a furcsa név hallatán hangos röhögésben törtek ki, legalábbis az elején. A nevéről persze senki sem tehet, Mihály tanár se, hogy ezt örökölte szüleitől. A gyerekek később alaposan megtanulták, hogy nevetni semmi okuk, félni annál inkább.

Napbúcsúztató Ábel-mesével

Napbúcsúztató Ábel-mesével

2017. november 13. (hétfő)

Esténként, elalvás előtt mindig teszek egy kört a világhálón, hogy tudjam, milyen hírek zárják a napot. De csakis a híreket olvasom, a szabad fórum, a közösségi „csevegő” portál ilyenkor már kerülendő: nem izgatom föl magam azon, hogy miként törik kerékbe oly sokan anyanyelvünket. A közös kincset.

Üzenet a múltból

Üzenet a múltból

2017. november 12. (vasárnap)

Rég volt. Egy barát házaspár nekivágott Ausztriának. Építészként egy nemes feladat jutott nekik, nem állhattak ellen a kísértésnek. Mentek, terveztek, aztán odakint ragadtak. Kisfiuk akkor hat-hétéves lehetett. Rajzkészségét az óvoda csodálta, megkönnyezték, amikor a szeretnivaló kissrác elment. Ritkán jöttek haza, szülei egyvégtében az új kihívásokat keresték.

Amikor elmaradt a hajnal

Amikor elmaradt a hajnal

2017. november 04. (szombat)

Kezdetben volt az éjsötét. A falióra tizenkettőt mutatott, majd egy pillanat – és a naptár november harmadikáról negyedikére lépett. Eltelt egy óra, kettő, három, az ország aludt, békét álmodott, s nem tudta, hogy valahol már tankok dübörögnek, csak még a zaj nem hallik idáig. Négy óra lett.

Amikor még élt a remény…

Amikor még élt a remény…

2017. október 31. (kedd)

1956. október 31-ét írtak. A forradalom és szabadságharc pentelei krónikájában ez a nap fordulópont: megalakultak a néphatalmi testületek, a nemzeti bizottság, a helyi munkástanács, és a tüzérezred tisztjei részvételével a forradalmi katonai tanács. A feloszlatott DISZ-szervezet szerepét átvette a forradalmi ifjúsági bizottság. Az előző napok véráldozattal is járó történései után a konszolidáció jelei mutatkoztak.

Három jeles nap – az egykoriak tiszteletében

Három jeles nap – az egykoriak tiszteletében

2017. október 31. (kedd)

Emlékezésre késztető dátumok egymás nyomában: ma a protestánsok tartják ünnepüket, szerdán a katolikusok mindenszentek napját ülik, csütörtökön pedig valamennyien az elment hozzátartozóinkra és barátainkra gondolunk.

Enter – A következetesség embere

Enter – A következetesség embere

2017. október 30. (hétfő)

A vasárnapi vihar a négy fal közé szorított. Számítógép bekapcsolva, lássuk, mi hír „odakintről”. Elhűlve nézem a Dunaújváros hírportál fotóit a szél pusztításáról. Olvasom a mindegyre frissülő helyzetjelentést a Magyar útnál meg a körforgónál történtekről, a nagyvenyimi, bodajki, csákvári kártételről, és sorjáznak a hírek. A szélnek nincs nyugta.