Nem vagyok vallásos, mit ünnepeljek? Róka Gizi mondta ezt egykor, augusztus huszadika előtt, legalábbis anyám emlékezete szerint. Bárki más lehetett volna, nem csak a rég elment Gizella asszony gondolkodhatott ilyen sarkosan. Különben is, volt ez a nap alkotmányünnep is… Igaz, sosem hittem, hogy bárki közülünk valódi ünnepi tartalmat képzelne az alkotmánynap mögé, nem csupán politikai hívó szót.
Volt aztán az új kenyér ünnepe. Igen, ez vállalható volt, de mennyire! Az élettisztelet fejezi ki, ahogy majd’ egy év eredményét megbecsüljük a gazdaember, a malmos mester meg a péktudomány avatottjainak munkájában. Rájuk van szükség, hogy Szent István-napon megszegjük az új kenyeret; a hagyománytisztelő az ősi rítus szerint, amit Tömörkény István is leírt: „A gazda bicskáját előveszi s kicsattantja. Balkézzel a kenyeret fogja meg. Jobbjával a bicskát, annak hegyével kétszer keresztet vet. S megszegi.”
Mármost lehet, hogy van, akinek végképp megmarad alkotmánynapnak vagy kenyérünnepnek ez a nap, nem baj, az értékkövetés megannyi módja lehetséges. De az biztos, hogy a többségnek Szent Istvánt és az államiság ezer évét idézi. A nemzetté válás kezdőpontján ott az őrálló: az első királyunk. Kultusza egyetemes nemzeti érzésen alapszik. Azonosságjelző, mint egy építmény legfontosabbja – a zárókő; ami, különös paradoxon, az épület életkezdetét szimbolizálja. És jelképesen az ország maga is egy monumentális építmény.
István király legendák hőse: vesztett csatája soha nem volt, egyetlen hadi kudarcát se őrzi a történetírás. Olyan korszak jelképe, amelyben a magyarság sosem került hódoltságba, alávetettségbe. Bárhogy igyekeznek a róla alkotott képet némely történetmagyarázók sajátos szempontjaik szerint formálni, Szent István a népi emlékezetben örök. Ezeréves túlélő.
Harminchét év, hét hónap és tizennégy nap: ennyi ideje volt a koronázástól az életútja végeztéig. Hogy mekkora jelentőségű az a mű, amelyet ennyi idő alatt épített, azt az utókor főképp abból szűrhette le, ha összevetette azzal: mire jutott az örökséggel a nem túl méltó utód, Péter király… amit aztán az őt követők csak nehezen tudtak helyrehozni.
Szóval – mit is ünnepeljen, aki nem vallásos? Leginkább azt, ami a múlttiszteletből fakad, ami áttör egyházi regulát, de őriz egy fontos szokásrendet: a tradíciók megbecsülését. István király koronázási palástján a negyedik, alsó mezőben az egyik keretbe foglalt férfiportré az újvárosi embernek különösképp fontos lehet: az, amelyik Pantaleon vértanút ábrázolja. A település névadójának kultusza lehet egyféle közös többszörös, jelképezve azt, hogy amiképp a hétköznapi emlékezet, akként az ünnepi emlékezés is sokféle – de a tisztelet közös.
Az európai szellemiségben egy évezreden át a kereszténység volt az erősítő kovász. Ez a szellemiség az idők során sok sebet kapott. Nincs egység, de tán egy kérdésben még igen: ha nem is feltétlenül csak a valláshoz, de az egy évezrednyi hagyományrendhez való ragaszkodás – a mai idők kulcskérdése. És a jövő tétje.
