Csak torokra menj!

2017. augusztus 12. (szombat) 9:24 - Várkonyi Balázs

Gyerekek játszanak a közös udvaron. Játékfegyverrel vadásznak egymásra, kis labdák repülnek, a megcélozott menekül, közben visszakiált: lábra ér, arcra nem! A szivacslabdák persze az arcon se okoznának sérülést, még a földre pottyanva se igen tudnak fölpattanni. De vigyáznak egymásra.

Mennyire más vezényszót olvasok a közösségi portálon! Csak torokra menj! – írja egy „névtelen”, hevesen biztatva a másikat, aki válogatott szidalmak és fenyegetések mérgezett nyilaival épp vitapartnerére ront. A vehemens fickó mindent belead, elképzelem, ahogy vérben forgó szemmel a monitorra mered, vadul püföli a klaviatúrát, van itt minden, amit az újságpapír már nem bírna el, a másik hozzászóló kedves mamáját sem kíméli, az ősi foglalkozással összefüggésben idéztetik meg a mutter, aki, szegény, bizonyára nem is internetezik, így szerencsére mit sem tud erről.

A verbális toroknak esés ugyan vérrel nem jár, nem is ez a lényeg; csak az a világ, ami itt szimbolikusan megjelenik. A kíméletlenség. Nemrég jó ismerősöm posztjára írtam: csodálom a türelmed! Azzal kezdődött, hogy ő földobott egy labdát – közreadta gondolatait valamiről, jött is néhány okos hozzászólás, de nemsoká elszabadult a pokol: valaki primitívre váltott, hetet-havat összehordott, a végén kierőszakolt figyelem gyümölcse megtermett. Káosz, anyázás – és hol voltunk már a témától…

Napi élményem ez, meg nem lepődöm, csak az időt sajnálom, amit efféle tapasztalásra fordítok. Inkább olvasok helyette; például egy réges-régi, kudarcba fulladt kísérletről. Idestova fél évszázada történt: augusztus volt, a diákoknak a nyári semmittevés ideje, amikor egy érdekes munkahirdetést olvashattak sokan, s azonnal jelentkeztek is. Fizikai és pszichológiai teszteknek vetették alá őket, kiválasztották közülük azokat, akik kellő lelkierővel bírnak, de nem erőszakosak, és a múltban nem követtek el semmilyen bűncselekményt. Huszonnégy kiválasztott költözhetett be a híres Standford Egyetem egyik épületének alagsorába. Két hetes kísérletre vállalkoztak napi tizenöt dollárért. Már csak odabent tudták meg, mi lesz a dolguk. Szerepjáték: az egyik csoportnak börtönőröket, a másiknak rabokat kellett alakítania. Mi sem könnyebb ennél, gondolták…

Az ötletgazda, Zimbardo professzor azt nyilatkozta: „Ezt egy egyszerű, drámai demonstrációnak szántam arra, hogy az emberi viselkedésre miként hat egy adott helyzetben a hatalom, vagy annak hiányérzete. Úgy gondoltunk, írunk róla pár tanulmány, és továbblépünk.” Hát nem így történt. A „játék” már az első éjszakán eldurvult. Egyre vadabb dolgok történtek. „Átlépték azt a pontot, amikor már nem a cellák, hanem a résztvevők elméje határozta meg a börtönt, a rabok mozgásterét” – mondta a professzor. A lelki terror, a kegyetlenkedés hihetetlen méreteket öltött. A rabok többsége szellemileg összetört, apátiába zuhant.

Hat nap múlva a dolognak véget vetettek. Soha többé nem engedtek ilyen emberkísérletet. Ma megteszi ezt a közösségi portál. A vitafórumok kitermelik a maguk „börtönőreit”.

A rovat további hírei: Napraszóló

Az ezeréves túlélő

Az ezeréves túlélő

2017. augusztus 20. (vasárnap)

Nem vagyok vallásos, mit ünnepeljek? Róka Gizi mondta ezt egykor, augusztus huszadika előtt, legalábbis anyám emlékezete szerint. Bárki más lehetett volna, nem csak a rég elment Gizella asszony gondolkodhatott ilyen sarkosan. Különben is, volt ez a nap alkotmányünnep is… Igaz, sosem hittem, hogy bárki közülünk valódi ünnepi tartalmat képzelne az alkotmánynap mögé, nem csupán politikai hívó szót.

Esti harangszó a jeles napon

Esti harangszó a jeles napon

2017. augusztus 15. (kedd)

Az ausztriai Őrvidéken Boldogasszony; Délvidéken, a Dél-bácskai körzetben Boldogasszonyfalva; a Zselicségben, Baranya és Somogy határán Boldogasszonyfa. Települések, amelyek neve a Mária-tisztelet jegyében született, és ahol különös figyelem övezi augusztus tizenötödikét: a napot, amelyen az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint Jézus Krisztus édesanyját magához emelte a Teremtő.

Hőguta műmágussal

Hőguta műmágussal

2017. augusztus 05. (szombat)

Hét nem vagyok én egy eszeveszett bolond? Dehogynem! Szenvedek az embertelen hőségben, bevackolok a kisszobába, gondolom, segít a mozdulatlanság, a semmittevés, hátha megúszom ezt a napot fulladás vagy infarktus nélkül – de elkövetek egy végzetes hibát.

Egy korsó „védőital” orvosi receptre?

Egy korsó „védőital” orvosi receptre?

2017. július 31. (hétfő)

Gyógyszertár, sorállás, dögmeleg. Lassan haladunk, a patikárius hölgy minden pácienst tanácsokkal lát el. Tudja, mondtam már – int egy vékony fickót –, sok folyadékot! Amaz serényen bólogat, mire a mögöttem álló testes úr: Én már a mai három korsómat megittam… S hogy kétségünk se legyen, mi volt a három korsóban, hozzáteszi: ideje lenne már a sört is receptre adni!

Egy „gyorsan elviharzó élet”

Egy „gyorsan elviharzó élet”

2017. július 31. (hétfő)

1849. július 30-a: vacsoravendégek ülnek asztalhoz Székelykeresztúron, Vargha Zsigmond portáján. Bivalytejes-túrós puliszkát esznek, ezt egy versből tudhatjuk, amit a vendégek egyike, a fiatal költő írt a házigazda lányának, Rozáliának. A legenda szerint egy körtefa alatt született költemény az ifjú alkotó legutolsó műve.

Rajt, cél

Rajt, cél

2017. július 30. (vasárnap)

De hát ezüstérmes vagy, ember! – kiáltott fel a riporter annak hallatán, hogy milyen visszafogottan nyilatkozik Verrasztó Dávid a saját remek teljesítményéről.

Boró: annyi, mint – egyszerűség…

Boró: annyi, mint – egyszerűség…

2017. július 30. (vasárnap)

Aki már életében legendává lesz, annak titkát sokan szeretnék megfejteni. Elolvastam mindent, amit lehet, de sokra nem jutottam, csak arra: nincs titok. Borovszky Ambrus egyszerűen – önmaga volt, hétköznapi figura, miközben az évek során a tekintély jelképe lett.