Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 22. Zénó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Csupity Simon kapta a Pro Pentele Díjat

Közélet
Pro Pentele Díj
Pentelei Nyugdíjas Klub
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. aug. 14., 19:46

A Pentele Hagyományőrző Egyesület tagjai idén is megszervezték az új kenyér, valamint államalapításunk, és István király szentté avatásának ünnepét, ám ezúttal nem augusztus 19-én, hanem 14-én, hétfőn gyűlt össze a társaság a Magyar úti klubházban. Az idei Pro Pentele Díjat Csupity Simon vehette át a pentelei ünnepségén.

Elsőként Szeleczky Csaba, római katolikus helyettes plébános szólt a közösséghez. Mint mondta, államalapításunk és István királyunk szentté avatásának évfordulóján, augusztus 20-án minden magyar embernek őrá kell tekintenie, aki a legelső szentünk, az első állami királyunk, egy nemzetformáló, törvényalkotó, igaz ember volt. Ez a nap egyben az új kenyér ünnepe is, hiszen a kenyér, a búza is Isten ajándéka.

A klubházban megszentelték az új kenyeret, ezután a Kéknefelejcs kórus műsora következett, akik előadásukkal azon régi hagyományt elevenítették fel, amikor énekkel és tánccal a kalászkoszorús lányok a gazda elé vitték az első kenyeret. A produkció után átadták a Pro Pentele díjat és a Penteléért okleveleket. Már 1992 óta minden évben díjazzák azon személyeket, akik önzetlenül, példamutatóan dolgoznak Penteléért és segítik a közösséget. A rövid köszöntőket Pálfalvi János tolmácsolta, az elismeréseket pedig Hingyi László, a körzet önkormányzati képviselője, Szabó Tamás, a Pentele Baráti Kör alapítója, valamint ifjabb Szabó Tamás adta át.

Oklevéllel méltatták Sipos Andrásné, Vagyovszki Józsefné, Paksi Mária és Mihalovics Jánosné munkáját. A Pro Pentele díjat pedig Csupity Simon vehette át.

Csupity Simon méltatása:

1950. augusztus 31-én, Dunapentelén született, ősei 1780-tól laknak a településen és élenjártak a szerb nemzetiség civil közösségének munkájában. Az általános iskolát, mint minden pentelei, a Szórád Márton Általános Iskolában végezte, majd a helyi szakmunkásképző iskolában esztergályos szakmunkás bizonyítványt szerzett. A Dunai Vasműben dolgozott, munkáját Kiváló Dolgozói díjakkal ismerték el. A pentelei civil közösség munkájában hosszú évek óta tevékenykedik. 42 éve a Ráctemplom gondnoka, mely feladatot édesapjától vett át és végzi hasonló lelkiismeretességgel. A Pentele Baráti Körnek 1987-ben alapító tagja, majd tíz évig a vezetőségi tagja volt. Részt vett a '48-as emlékmű létrehozásában, a II. világháborúban elesett pentelei katonák Hősi Emlékhelyének létrehozásában. A László Imre nótaklub tagja 22 éve. Alapítója a 40 éve alakult Délszláv Klubnak és képviseli benne a pentelei rác közösséget. A Szerb Nemzetiségi Önkormányzat alapítója és megalakulásának óta vezetőségi tagja, alelnöke. Hosszú évek óta a Városalapítók Egyesületének tagja. A pentelei hagyományőrző rendezvények aktív résztvevője, segítője. Helytörténeti kutatásait a rác nemzetiség helyi történetével kapcsolatosan végezte.

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: a tisztább környezetért

DSTV: a tisztább környezetért

2025. szep. 27.

Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A közelmúltban megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt a DLSZ és a Decathlon szervezésében. Hangkép.

60 éve adták át a kórház „sárga” főépületét

60 éve adták át a kórház „sárga” főépületét

2025. szep. 27.

Szép ünnepségnek és jeles jubileumnak adott otthont a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza a napokban. Napra pontosan 60 éve, azaz 1965. szeptember 25-én adták át a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet főépületét.

225 millió forintot nyert városunk a DIMOP Plusz pályázaton

225 millió forintot nyert városunk a DIMOP Plusz pályázaton

2025. szep. 26.

Örömteli hírt jelentett be a legutóbbi sajtótájékoztató alkalmával Pintér Tamás polgármester és Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester. A DIMOP Plusz-2.1.1 konstrukció keretében pályázott és nyert Dunaújváros.

DSTV: folytatódik a fotópályázat

DSTV: folytatódik a fotópályázat

2025. szep. 26.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is. Hangkép.

MRE Újváros Drogambulancia: vezetői beiktatás és házavató a közösség jeles ünnepén

MRE Újváros Drogambulancia: vezetői beiktatás és házavató a közösség jeles ünnepén

2025. szep. 25.

Ünnepi eseményekre várta a vendégeket a Szertelen Ház, vagyis az MRE Újváros Drogambulancia szerdán. Egyrészt hivatalosan is beiktatták Zsámbok Lilit az intézmény új vezetőjének, majd az ünnepség keretében avatták fel a nyár folyamán nagyszabású felújításon átesett ingatlant is, amely felépülő szenvedélybetegek számára biztosít lehetőséget támogatott lakhatásra.

Újra a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet a „II. Figyelj rá(n)k!” programja

Újra a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet a „II. Figyelj rá(n)k!” programja

2025. szep. 25.

Szervezők, támogatók és a szakma idén is fontos témára hívja fel az emberek figyelmét. A mellrák elleni küzdelem ismét középpontba kerül a "Figyelj rá(n)k!" névre keresztelt esemény részeként, amelynek idén immár a második eseménysorát rendezik jövő szombaton.

Napelemes rendszerek a város szolgálatában

Napelemes rendszerek a város szolgálatában

2025. szep. 24.

Folytatjuk sorozatunkat, amelyben Szabó Imre főépítész közreműködésével felidézzük azokat a városi fejlesztéseket, amik hozzájárulnak a fenntarthatóbb és zöldebb jövőhöz. Nem távolodva el az energetikai fejlesztésekről ezúttal is komoly projektet mutatunk be – ezúttal a napelemes rendszerekről lesz szó.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Látható a fejlődés és befektetett munka

  2. Az Élesztő ajándéka

  3. Gyakori esküvői bakik

  4. A kevesebbet hibázó nyert

  5. Borongós karácsony, vegyes halmazállapotú csapadékkal

Videók

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Embedded thumbnail for Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Sportolók köszöntése (2025) - fotó:

Sportolók köszöntése (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő