Eb-bronzérmes a Dragon Steel!

spigott - 2017. augusztus 3. 18:00

Taktikus, remek versenyzéssel szerzett bronzérmet a sárkányhajósok Klub Európa-bajnokságán a dunaújvárosi Dragon Steel SE csapata.

Franciaországban, Divonne les Bains-ben rendezték meg július 27. és 31. között a 17. Klub Legénység Sárkányhajó Európa-bajnokságot. A megméretésen huszonöt ország kétezer versenyzője vett részt, s köztük természetesen ott voltak a dunaújvárosi Dragon Steel SE sportolói is, akik városunk és a Duna-menti Települések Alapítvány támogatásával vehettek részt a kontinensviadalon. Mint azt Tóth Edit, a Dragon Steel SE elnöke érdeklődésünkre elárulta, ezúttal négy kishajós legénységgel (Premier Vegyes, Női, Open és Szenior Vegyes), összesen tizenegy versenyszámban álltak rajhoz a rangos versenyen.

- A pénteki, első versenynapon a 2000 méteres versenyszámmal kezdtük meg a küzdelmeket, elszánt és erős ellenfelekkel, a megszokottól eltérő versenyrendezésben és szabályokkal kellett szembenéznünk ezen a távon. Ezen a napon négy különböző kategóriában és 10-es hajókban indultunk. A dobogóról éppen leszorulta végül a negyedik helyen végzett szenior vegyes csapatunk, a premier női a hatodik, premier vegyes a hetedik, míg a premier open (férfi) egységünk a tizedik helyen fejezte a táv küzdelmeit. Szombaton már a 200 méteres futamokon bizonyíthattunk, s a premier vegyes nagyhajós (20 fő) egységünk a premier open tízfős legénységéhez hasonlóan a kisdöntő negyedik helyét szerezte meg. A női mezőnyben sikerült elérnünk a nagydöntőt is, ám a dobogóra sajnos nem állhattunk fel, mert itt is a negyedik helyen végeztünk.

Vasárnap jöhettek az 500 méteres futamok, s ez volt az utolsó lehetőségünk arra, hogy végre elcsípjünk egy érmes helyezést. Nagy reményeket fűztünk szenior vegyes egységünkhöz, ám mivel a mezőny nagyon erős volt, így taktikáznunk kellett, de megérte, mert a középfutamból a döntőbe jutva szereztük meg a bronzérmet, amire rendkívül büszkék voltunk. Másik három egységünk ugyan nem jutott be a nagydöntőbe, de a premier vegyes kishajónk az első, premier női legénységünk a harmadik, míg a premier open formáció a negyedik helyen végzett a táv kisdöntőiben. Összesen huszonkilenc versenyzővel képviseltük Dunaújvárost a rendezvényen, ahol erős mezőnyben sikerült nagyon értékes bronzérmet szereznünk, de nemcsak erre, két negyedik helyünkre is nagyon örültünk, tényleg jár az elismerés a csapat tagjainak.

Képek forrása: Dragon Steel SE

A Dragon Steel SE Eb-csapatának tagjai: Bíró Andrea, Budaházi Melinda, Csobaji Botond, Gálné Sárközi Éva, Horváth Attila, Horváth László, Kiss Levente, Major József, Makrai Ádám, Mikulka Petra, Nagy Sándor, dr. Rubics László, Rubicsné Guld Lívia, Ruffing Gyöngyi, Schäffer Tamás, Séder-Schneider Katalin, Sógor Roland, Somogyi-Madarász Tibor, Szabó Ildikó, Szabó Katalin, Szilvási Katalin, Szvoboda Ferenc,Tóth Edit, Tóth Gergely, Tóth Villő, Várszegi Nikoletta, Vilmánszki Marcell, Vilmánszki Róbert.

A rovat további hírei: Sport

Pontmentés a véghajrában

Pontmentés a véghajrában

2025. nov. 02.

Hatalmas küzdelemben ért el 18-18-as döntetlent a Mosonmagyaróvár elleni hazai bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese.

Újabb nagy pofonba néztek bele Acélbikáink

Újabb nagy pofonba néztek bele Acélbikáink

2025. nov. 01.

A véghajrában összeomlott és összesen tíz gólt kapva szenvedett vereséget a DVTK Jegesmedvék ellen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Szép siker a rangadón

Szép siker a rangadón

2025. nov. 01.

Végig vezetve aratott négygólos győzelmet az Eger elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata pénteken este.

DSTV: az Üstökös Kupáért küzdöttek a fiatalok

DSTV: az Üstökös Kupáért küzdöttek a fiatalok

2025. okt. 31.

A tavalyi jubileumi rendezvényhez hasonló számokat produkált idén is a nagy sikerű és nagy múltú Üstökös Kupa. A fiatal kézilabdázók számára meghirdetett verseny egyik állomáshelye a hagyományokhoz hűen Dunaújváros volt – az ország nagyon sok szegletéből látogattak el ide a lelkes sportolók. Hangkép.

Újra Miskolcon játszanak az Acélbikák

Újra Miskolcon játszanak az Acélbikák

2025. okt. 31.

Idén már harmadik alkalommal méri össze erejét a DAB jégkorong csapata a DVTK Jegesmedvék gárdájával az Erste Liga alapszakaszában.

Rangadó előtt a vízilabdázók

Rangadó előtt a vízilabdázók

2025. okt. 31.

Az Eger elleni mérkőzésen ugrik a Fabó Éva Sportuszoda medencéjébe a DFVE női vízilabda csapata a bajnokság újabb fordulójában ma este hét órától.

DSTV: kiváló eredmények Ősi Tamástól

DSTV: kiváló eredmények Ősi Tamástól

2025. okt. 30.

A tavalyi Világkupa-siker után ezúttal az Európa Kupa lengyelországi állomásán ért el remek eredményt városunk kiváló erőemelője, Ősi Tamás. A napokban ismét ellátogattunk a sportolóhoz. Hangkép.