Még egyet alszunk, aztán – suli. Évnyitó. Jelképes becsengetés. Emlékezzünk egy régi szeptember elsejére.
1945: akkor is becsengettek. Volna. Ha a háborús bombatalálat után nem romokban áll az iskola, és ha lett volna egyáltalán csengő. Még tán kolomp se volt. Ahogy a korabeli jelentés szól: Az épület tetőzetének fele hiányzik, a másik fele roncs. Egy telitalálat az épület északi szárnyát ledöntötte. Nincs az iskolának sem egy ép ablaka, sem egy ép ajtaja. Nincs egy asztal, sem szekrény, sem könyvtár, sem irattár, sem anyakönyv. Nincs egy pad sem.
A háború múltán, késő tavasszal szabadtéren meg magánházakban már úgy-ahogy megindult a tanítás, kevés gyerekkel, eszközök nélkül. Szeptemberre kellett volna 570 gyereknek helyet csinálni, de ez lehetetlen volt. Rohammunkában is csak négy tanterem lett fogadóképes. Egy összevont, vegyes osztályra volt, hogy hetven diák jutott, téglákra tett deszka volt az iskolapad… Csupán tíz hadra fogható pedagógus volt.
Nemcsak az eszközök hiányoztak, de a tüzelő is. Miután a gyerekek többsége megbetegedett, november 10-én a tantestület az ideiglenes bezárásról határozott. És megkezdődött a legkülönösebb oktatási mód – otthonlátogatás keretében. A külterületieknek Földvárypusztán vándoriskolát állítottak fel. A nevelők mindent megtettek, de a hatékonyság alig volt megfelelő.
Forrás: jakd.hu
Az első hároméves tervben épült új iskola, majd 1952-re elkészült a Vasvári fiókintézményeként indult „Tízes”. 1954-re lett önálló. Napközis részlegek és óvodák tartoztak hozzá. A város első modern, tagozatos iskolája volt. A gyerekek és a tantestület kérésére Móricz Zsigmond nevét vehette fel. Három év múlva már Kodály-rendszerű zenetagozatot is indítottak.
Pénteken az újvárosi iskolák kapuja kinyílik. Mindenütt megszólal a csengő.
