Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Minden napra egy kiállítás

Vass Ádám - 2017. augusztus 16. 16:17

A Kortárs Művészeti Intézetben a nyár vége nem a pihenésről és a hűsölésről szól. Augsuztus 14-től ugyanis az Újpart Egyesületnek köszönhetően két héten át szinte minden nap új kiállítást mutatnak be a pincegalériában, valamint egy két héten át tartó alkotótábor is kezdetét veszi.

A kiállításrendezés és az alkotómunka folyamataiba is betekinthet bárki, aki jövőhét végéig ellátogat a Kortárs Művészeti Intézetbe, ráadásul a Női napozó című kiállítás-sorozat naponta változó darabjai közt is szemezgethet kedvére. Aki kedvet érez a művészekkel való közös munkára, kreatív kikapcsolódásra, azt szívesen látják vasárnap kivételével minden nap 10-18 óráig augusztus 14. és 26. között, aki pedig a kiállításokra kíváncsi, az minden nap megtekintheti őket 13-21 óra közt, vagy részt vehet a megnyitókon nyolc napon át vasárnap kivételével minden nap 19 órakor augusztus 14. és 22. között. Az alkotótáborban az Újpart Egyesület tagjai foglalkoznak az érdeklődőkkel korhatárra való tekintet nélkül, akik a jókedv és a kreatív foglalkozás mellett pedig ebéddel is készülnek.  A Női napozó című tárlatsorozat pedig az Újpart kötelékében alkotó nyolc nő munkáiból nyújt könnyed, nyári válogatást, mindössze egyetlen napig látogatható egyéni pop up-kiállítások formájában, külön hangsúlyt fektetve a street art és public art bemutatására.

A kiállításmegnyitók sorrendje:

Augusztus 14. Eke Annamária

Augusztus 15. Horváth Helga

Augusztus 16. Páhi-Fekete Noémi: Metamorfózis

Augusztus 17. Kiss Anna: 2P

Augusztus 18. Baráth Adél: Stimuláció

Augusztus 19. Farkas Éva Mária: Vízió

Augusztus 21. Kelemen Marián Éva

Augusztus 22. Csak tökösen! Medvegy Zsuzsa kreatív konyhai alkotásai

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: színes múzeumi kavalkád

DSTV: színes múzeumi kavalkád

2025. jún. 08.

Ismét kipróbálhatták és fejleszthették kézügyességüket azok, akik ellátogattak az Intercisa Múzeum programjára, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény munkatársai igyekeztek minél színesebbé tenni a Tavaszi Kavalkád című programot. Hangkép.

Közös énekszóval az összetartozás napján

Közös énekszóval az összetartozás napján

2025. jún. 07.

Páratlan eseménynek adott helyszínt a Kultik Mozi előtti tér szerda délelőtt. Az összefogást ünnepelték a trianoni békeszerződés napján Dunaújváros valamennyi iskolájának diákjai – Szarka Tamás Kézfogás című dalát énekelték el, nagyszabású közösségi kezdeményezéshez kapcsolódva. 

DSTV: német diákcsapat a papírmúzeumban

DSTV: német diákcsapat a papírmúzeumban

2025. jún. 06.

Érdekes program várt  a Széchenyi gimnázium dortmundi partnerintézményéből érkezett diákokra, derül ki a DSTV összegzéséből. A német gimnazisták ellátogattak a Magyar Papírmúzeumba, ahol még a papírmerítés rejtelmeibe is betekintést kaptak. Hangkép.

DSTV: mindenkit vár a Mikro Fesztivál

DSTV: mindenkit vár a Mikro Fesztivál

2025. jún. 05.

Idén immár negyedszerre szervezi meg a Mikro Fesztivál seregszemléjét a Bartók Kamaraszínház. Az eseménysorozat bemutatóira egész héten várják a közönséget – remek előadások sorával, izgalmas színházi csemegékkel.
 

Hármas évfordulót ünnepel a Zeneakadémia az idén

Hármas évfordulót ünnepel a Zeneakadémia az idén

2025. jún. 05.

Hármas évfordulót, a Zeneakadémia 150., a Kodály Intézet 50., a jazz tanszék 60 éves évfordulóját ünneplik idén – mondta el Farkas Gábor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora a jubileumi programokat ismertető szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.

DSTV: Intercisa sisak a hónap műtárgya

DSTV: Intercisa sisak a hónap műtárgya

2025. jún. 04.

Folytatódott a hónap műtárgya sorozat az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV összegzéséből. Nem is akármilyen emlékkel: a római kori úgynevezett Intercisa sisak jellemzőivel ismerkedhetnek az érdeklődők Hangkép.

Több mint 600 programmal várja a látogatókat az Ördögkatlan fesztivál

Több mint 600 programmal várja a látogatókat az Ördögkatlan fesztivál

2025. jún. 04.

Több mint 600 programmal, színházzal, zenével, irodalommal várja a közönséget július 29. és augusztus 2. között a dél-baranyai Ördögkatlan Fesztivál.