Minden napra egy kiállítás
A Kortárs Művészeti Intézetben a nyár vége nem a pihenésről és a hűsölésről szól. Augsuztus 14-től ugyanis az Újpart Egyesületnek köszönhetően két héten át szinte minden nap új kiállítást mutatnak be a pincegalériában, valamint egy két héten át tartó alkotótábor is kezdetét veszi.
A kiállításrendezés és az alkotómunka folyamataiba is betekinthet bárki, aki jövőhét végéig ellátogat a Kortárs Művészeti Intézetbe, ráadásul a Női napozó című kiállítás-sorozat naponta változó darabjai közt is szemezgethet kedvére. Aki kedvet érez a művészekkel való közös munkára, kreatív kikapcsolódásra, azt szívesen látják vasárnap kivételével minden nap 10-18 óráig augusztus 14. és 26. között, aki pedig a kiállításokra kíváncsi, az minden nap megtekintheti őket 13-21 óra közt, vagy részt vehet a megnyitókon nyolc napon át vasárnap kivételével minden nap 19 órakor augusztus 14. és 22. között. Az alkotótáborban az Újpart Egyesület tagjai foglalkoznak az érdeklődőkkel korhatárra való tekintet nélkül, akik a jókedv és a kreatív foglalkozás mellett pedig ebéddel is készülnek. A Női napozó című tárlatsorozat pedig az Újpart kötelékében alkotó nyolc nő munkáiból nyújt könnyed, nyári válogatást, mindössze egyetlen napig látogatható egyéni pop up-kiállítások formájában, külön hangsúlyt fektetve a street art és public art bemutatására.
A kiállításmegnyitók sorrendje:
Augusztus 14. Eke Annamária
Augusztus 15. Horváth Helga
Augusztus 16. Páhi-Fekete Noémi: Metamorfózis
Augusztus 17. Kiss Anna: 2P
Augusztus 18. Baráth Adél: Stimuláció
Augusztus 19. Farkas Éva Mária: Vízió
Augusztus 21. Kelemen Marián Éva
Augusztus 22. Csak tökösen! Medvegy Zsuzsa kreatív konyhai alkotásai
A rovat további hírei: Kultúra
"Rohadjon meg az összes" – kötetbemutató az Utószó sorozatában
2024. okt. 18.
Pimaszul fiatal író nagyon erős első kötettel: Schillinger Gyöngyvér vendégeskedik a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) élő irodalmi antológiájának sorozatában. Kötetbemutató hétfőn, várják a betű barátait.
DSTV: étkezési szokások a római korban
2024. okt. 18.
A gasztronómia témái kerülnek szó szerint terítékre az Intercisa Múzeum sorozatában, derül ki a DSTV összeállításából. A Múzeumok Őszi Fesztiválja helyi programja keretében a római kori étkezési kultúráról hallhattak előadást az érdeklődők. Hangkép.
Változatos programsorozat csalogatta a betű barátait a József Attila Könyvtárba
2024. okt. 16.
Mesés programok sorával, irodalmi délutánnal, játékokkal, akciókkal, vagyis eseményözönnel készült a József Attila Könyvtár – az Országos Könyvtári Napok sorozatát tartották a közelmúltban.
Kinek érdemes mezőgazdasági öntöző szivattyút vásárolnia?
2024. okt. 16.
A hírekben rendszeresen olvashatunk arról, hogy az aszályos időszakok komolyan megkeserítik a gazdák életét. Rendszeres locsolás nélkül manapság gyakorlatilag lehetetlen Magyarországon növényeket termeszteni. (X)
ICA-D: "Vasakarat" – gyűjtemény az acélszobrász alkotótelep után
2024. okt. 15.
Beszédes címmel nyílik a XVI. Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) pénteken: az érdeklődők a Vasakarat című bemutatót láthatják péntektől.
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Keltető"
2024. okt. 14.
Az autizmussal élő Mariann teljesen önálló szeretne lenni – elköltözni a szüleitől, és stabil megélhetést találni. Folytatja második évadát az ICA-D kötelékében a Szabad Szemmel közössége, a Keltető című magyar dokumentumfilm szerepel a műsoron kedden délután.
DSTV: együtt ünnepelték a zene világnapját
2024. okt. 12.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a Sándor Frigyes Zeneiskola ünnepi programjáról. A zene világnapjára két programmal is készült az intézmény: a közös koncert mellett nem maradhatott el a legfiatalabb növendékek szimbolikus virágültetése sem. Hangkép.