Nem volt esély az aranyra

spigott - 2017. augusztus 29. 14:47

Az öt felnőtt világbajnokkal felálló amerikai csapat hét góllal győzte le a magyar női vízilabda válogatottat az Universiade fináléjában.

A tajpeji Universiade döntőjében ugrott medencébe magyar idő szerint délután fél kettőtől a magyar női vízilabda válogatott. A hét dunaújvárosi játékossal felálló magyar csapat ellenfele ezúttal az amerikai válogatott volt, mely eddigi összes meccsét simán nyerte, s mivel keretében öt olyan játékos is volt, akik ott voltak a budapesti felnőtt vb-t nyert csapatban, így nem feltétlenül a mieink voltak a finálé esélyesei.

A döntő első találatát igen hamar megszerezték az amerikaiak, s bár erre Gurisatti Gréta azonnal válaszolt, a folytatásban sajnos egyértelműen az ellenfél elképzelései szerint alakult a találkozó. Vetélytársunk ugyanis könyörtelenül kihasználta emberelőnyeit, sorozatban szerzett három fórral húzott el 4-1-es válogatottunktól, s hiába szépített Parkes, az első negyed végén már 5-2-es hátrányból vártuk a folytatást. A második negyedben még tovább nőtt a távolság a két együttes között, mivel az amerikaiak támadásban és védekezésben is egyértelműen a mieink fölé nőttek, újabb négy lőtt góljukkal döntötték el végleg a mérkőzést, mert valóságos csodának kellett volna történnie ahhoz, hogy az Egyesült Államok 10-3-as félidei vezetése után reális esély legyen a fordításra.

Gurisatti Gréta (kék sapkában) két gólig jutott a döntőben! (Kép: mvlsz.hu)

A magyar csapat persze nem adta fel, a fordulás után két újabb gólt szerezve igyekezett feljebb kapaszkodni, de az emberelőnyeit továbbra is kiváló százalékban értékesítő ellenfél hamar visszaállította a két gárda közti hétgólos különbséget (5-12). Ugyan a negyed hajrájában Garda ötméteresből szépített, egy újabb amerikai találat után 13-6-os állásról várták a záró felvonást. Az utolsó negyedet ráadásul újabb két gyors találattal kezdte ellenfelünk, s bár Horváth Brigitta duplájával, valamint Szilágyi Dorottya megúszásból szerzett góljával sikerült "feljönni" 15-9-re, de a hajrában már csak egy amerikai gólt láthattunk, így a mieink végül 16-9-es vereséget szenvedve végeztek a viadal második helyén.

Egyesült Államok – Magyarország 16-9 (5-2, 5-1, 3-3, 3-3)

Gólszerzőink: Parkes 3, Gurisatti 2, Horváth 2, Szilágyi 1, Garda 1.

A magyar női vízilabda válogatott Universiade kerete

Kapusok: Bolonyai Flóra (BVSC), Kiss Alexandra (Dunaújváros)

Mezőnyjátékosok: Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Kövesdi Vivien (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Menczinger Kata (Dunaújváros), Parkes Rebecca (Eger), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros),Vályi Fanni (Dunaújváros), Ziegler Diána (Dunaújváros).

A rovat további hírei: Sport

DSTV: nemzetközi mezőny Dunaújvárosban

DSTV: nemzetközi mezőny Dunaújvárosban

2025. aug. 01.

Múlt héten a nemzetközi Dunatúra evezősei városunk folyószakaszát is elérték. Az évtizedes hagyományokkal rendelkező esemény mozgatója a sport, a természet és a közösség szeretete. A programot Mezei Zsolt alpolgármester sem hagyta ki, ő is hajóba pattant és evezett egészen Dunaföldvárig. Hangkép.

DSTV: a pound fitness világában

DSTV: a pound fitness világában

2025. aug. 01.

Nyáron sem kell abbahagynunk a rendszeres mozgást, ha pedig eddig még nem tettük, talán a tervezett utazások és az egészségesebb életmód reménye erőt adhat, hogy belevágjunk valami igazi újdonságba. Újdonságokból pedig nincs hiány – nemrég ismét ellátogattunk Dóczi Zsuzsa egy edzésére. Hangkép.

Vereséggel zártak a fiatalok

Vereséggel zártak a fiatalok

2025. aug. 01.

A csehektől is kikapott a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a jereváni korosztályos Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában csütörtökön este.

DSTV: jótékony Fox SE

DSTV: jótékony Fox SE

2025. júl. 31.

A dunaújvárosi sportolók többször is bebizonyították már, ha igazán nagy szükség van a segítségre, kérdés nélkül odaállnak a támogatandó célok mellé. A mögöttünk hagyott hétvégén a DÖSE termében szervezett jótékonysági szemináriumot a Fox SE gárdája – a teljes bevételt a súlyos betegséggel küzdő Balogh Nolen Botond számára ajánlották fel. Hangkép.

Csak a szépítésre volt erő

Csak a szépítésre volt erő

2025. júl. 31.

Nagyot küzdött, de négy szettben vereséget szenvedett a bolgárok elleni mérkőzésen a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.

Övék a jövő – utánpótlás vb Dunaújvárosban

Övék a jövő – utánpótlás vb Dunaújvárosban

2025. júl. 30.

Tizenkét ország több mint száz versenyzője méri össze egymással erejét a Formula Future Gyermek és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokságon Dunaújvárosban.

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában

2025. júl. 30.

A holland ZV De Zaan, valamint a francia Grand Nancy lesz a DFVE női vízilabdázóinak ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőjében.