Nyugdíjasként unokázni és utazni fog

A főorvos Sztálinvárosban született, a Szórád és a Ságvári iskolákban végezte el az általánost, majd a gimnázium után Debrecenbe vezetett az útja. Itt kezdetben segédápolóként dolgozott, mert első nekifutásra nem vették fel az egyetemre. S, hogy miért éppen a cívisvárosba ment? Mert ott voltak rokonok, és így közelebb kerülhetett az akkor Nyíregyházán tanuló udvarlójához is, aki később a férje lett.

- Másodszorra már felvettek az egyetemre. Amikor elvégeztem, visszajöttem a kórházba társadalmi szerződéssel. 1979 szeptemberében kezdtem el dolgozni a dunaújvárosi kórházban, azóta is itt vagyok.

Végig a Szent Pantaleon Kórház Csecsemő- és Gyermekosztályán dolgozott. 1983-ban csecsemő- és gyermekgyógyászati, majd 1988-ban gyermek pulmonológiai szakvizsgát tett. 1996-ban megalakult városunkban az Asthma Klub, amelynek alapítója és egyben szakmai vezetője is lett. Ugyanebben az évben munkásságát „Dunaújváros Egészségügyéért” díjjal jutalmazták. 1996-tól nyugdíjazásáig vezette a Csecsemő és Gyermekosztályt. Rendszeresen részt vett a szakmai továbbképzéseken, kongresszusokon, számos tudományos előadást készített. Egész munkásságát a szakma iránti elkötelezettsége és a gyermekek iránti szeretete határozta meg. Kiemelkedő szakmai és vezetői tevékenysége és teljesítménye, a betegek és a kórház érdekeit szem előtt tartó munkája alapján 2006-ban a „Szent Pantaleon Kórház Kiváló dolgozója” kitüntetést kapta meg, 2008-ban pedig a Szent Pantaleon emlékérmet vehette át.

- Amikor elvégeztem a gyermek tüdőgyógyászatot, akkoriban két országos konferenciát is sikerült megrendeznünk, több kísérő programmal együtt. Amikor az Asthma klubbot szerveztem, egyik fő célom az volt, hogy segítsek a szülőknek a betegség megismerésében, a kezelési módok elsajátíttatásában. Nagy büszkeségem, hogy hagyománnyá vált a jótékonysági pedagógus koncert a városban, amely csaknem húsz éve működik, és a bevételét mindig a gyerekosztály javára ajánlják fel. Szintén büszkeséggel tölt el, hogy az osztály műszerezettségéért sok pályázatot készítettem. Helyi lakos révén sok ismerősöm, barátom van, közülük is rengetegen segítettek a gyermekosztálynak.

A pályaválasztását sohasem bánta meg.

- A családunkban nem volt orvos, nem volt példakép, de valahogy önmagamnak kigondoltam, már elsős koromban, hogy orvos leszek. Később már nem akartam változtatni, nehogy csalódjak magamban, vagy nehogy a családom csalódjon bennem. A pályaválasztásom végül sosem bántam meg. A szakmámat, amely valójában egy hivatás, nagyon szeretem. Persze, velejáró kellemetlenségek mindenhol vannak. A gyermekgyógyászat kifejezetten kihívás a számomra, hiszen a felnőttek csak meg tudják mondani, hogy mi a bajuk. Szűkebb szakmámat is szeretem, ami abból indult ki, hogy akkoriban gyakoribbak voltak a légúti betegségek. Jöttek a hírek, hogy biztosan a vasmű miatt van ez. Akkor kezdtünk egy vizsgálatsorozatot, de azon túl, hogy az iparosodással nyilván együtt jár egy civilizációs ártalom, nem bizonyosodott be, hogy ezzel egyenesen arányos lenne a légúti megbetegedések számának növekedése Dunaújvárosban. Van annál szebb, mint egy gyermeket meggyógyítani? Szerintem nincs! A gyermekeket szeretni kell, ez nyilvánvaló. Örülök, hogy ez nekem ez megadatott. Az is fontos, hogy szeretek segíteni másokon és ez is megadatott.

A doktornőt arról is kérdeztük, hogy mennyit fejlődött a gyermekgyógyászat az elmúlt négy évtizedben. Mint azt elmesélte, összehasonlítani sem lehet az ő kezdeti éveit a mai korral. Régebben jobban magukra voltak utalva az orvosok, kevesebb volt a műszerezettség, differenciáldiagnosztikai szempontból jelentősebb szerepük volt, ma pedig az ultrahangos vizsgálatok, a CT és az MRI hatalmas segítséget nyújtanak, és biztonságot a protokoll előírásai.

A főorvos a nyugdíjas kor elérése mellett azonban nem fog elszakadni a kórháztól és a hivatásától. Egy kicsit könnyebb munkatempót vállalva továbbra is besegít a gyermekosztályon (keddtől csütörtökig), és a tüdőgyógyászatot sem hagyja abba. Ám mostantól a családjára szeretne több időt fordítani.

- A lányommal és az unokáimmal szeretnék több időt tölteni, többet segíteni nekik. A férjemtől elváltam, Mirtill nevű lányom két unokával ajándékozott meg. Szonja 10,5 és Tónika pedig 4,5 éves, és mindannyian Székesfehérváron élnek. Nyugdíjasként viszont hosszú hétvégéket tudok velük tölteni. Ez is az egyik vágyam, hogy láthassam az unokáimat felnőni. Szeretek utazni is, de amíg dolgoztam, addig nehéz volt erre időt szakítani. Azért egy évben egyszer-kétszer eljártam kirándulgatni a nyugdíjas ismerőseimmel és barátaimmal, valamint minden télen egy hétre elmentem síelni. Ez a szokásom biztosan megmarad, a nagyobb utazások megvalósítása pedig a jövőben teljesülhet. Emellett szeretek romantikus regényeket olvasni, és nagy kedvencem a Sudokuzás. A másik titkos tervem, hogy megismerkedjek a kertészkedés alapjaival. A lányoméknál és nálam is van egy kicsi kert, de még nem foglalkoztam vele eddig, mert bár kedvem lett volna hozzá, huzamosabban nem volt időm rá.

Elköltözni nem szeretne, hiszen mint mondta, kötődik szülőhelyéhez.

- Nagyon szeretem a Duna-partot és azt is, hogy gyakorlatilag minden megtalálható a városban, ráadásul gyalogosan, rövid időn belül elérhetők. Van itt jégpálya, uszoda, könyvtár, színház, különböző tagozatos iskolák, kiemelkedő sportélet. És az is nagy erény, hogy másfél órán belül elérhető a Velencei tó, a Balaton, vagy akár a főváros.