Kihozta a hibákat a felkészülési torna
Összességében elégedett volt játékosai hétvégi teljesítményével György László, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatának vezetőedzője.
Mint arról beszámoltunk, a harmadik helyen végzett a Kohász Kupán a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese úgy, hogy Budaörs ellen 20-20-as döntetlent játszott, majd az orosz Zvezda Zvenigorodot 22-18-ra, míg a Vác együttesét 28-25-re győzte le. A kétnapos, remek mérkőzéseket hozó torna után arra kértük György László vezetőedzőt, hogy értékelje a mögöttünk hagyott hétvége eseményeit, s ossza meg velünk azt, hogy milyen tapasztalatokkal gazdagodott a Kohász Kupa találkozóin.
- A hétvégi torna tökéletesen szolgálta a felkészülésünket, csakúgy, mint a viborgi edzőtábor is. A Kohász Kupa előtt arról beszéltünk, hogy pontosítani kell a játékunkon, s az most bebizonyosodott, hogy ebben bőven van még javítani valónk, de a bajnoki nyitányig még van három hetünk, szóval lesz még időnk arra, hogy előrébb lépjünk. Értékes három mérkőzés volt, a harmadik meccsen már elégedett lehettem a mutatott játékkal, s bár természetesen még itt is voltak azért hibáink, nem most kell gyorsnak és frissnek lennünk, a felkészülésünkben pont ott tartunk, ahol tartanunk kell. Jelenleg nem szabad többet várni a csapattól annál, amilyen állapotban vannak a játékosok. Aki minden nap ott van mellettünk, látja, hogy dolgozunk, azt, hogy milyen munkát végzünk, annak tisztában kell lennie azzal is, hogy hol tartunk jelenleg a felkészülésünkben, s hogy mik a céljaink ebben az időszakban. Az biztos, hogy egyik mérkőzésünkön sem kaptunk ki, s ahogy korábban is elmondtam, bár mindenki szeretne nyerni, számunkra most elsősorban az a legfontosabb, hogy lássuk, fejlődik a csapat, valamint most kell előjönnie azoknak a hibáknak, amelyeket a bajnokságig ki kell javítanunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy vannak még hiányosságaink, de erre is volt jó ez a torna, hogy felmértük magunkat, megnéztük, hogy hol tartunk, s a közeljövőben igyekszünk a hibáinkat ki is javítani.
Képek: DO-archív
Sok ideje nem volt a pihenésre együttesünk tagjainak, hiszen ma délután már újabb edzést vezényelt tanítványainak György László, aki elmondta, hogy a héten főleg a taktikai elemek gyakorlására fektetik a hangsúlyt, majd pénteken és szombaton a váci Dunakanyar Kupán vár újabb feladat a csapatra, mely a házigazdák mellett a Debrecen és az MTK gárdáival méri össze erejét.
A DKKA eredményei a Kohász Kupán
DKKA – Budaörs 23-23 (14-13)
Gólszerzőink: Micijevic 7, Klujber 4, Kazai 3, Monori 2, Grosch 2, Bouti 2, Szekerczés 2, Szalai 1.
DKKA – Zvezda Zvenigorod 22-18 (16-7)
Gólszerzőink: Szekerczés 7, Micijevic 6, Kazai 3, Monori 2, Klujber 2, Dombi 1, Szalai 1.
DKKA – Váci NKSE 28-25 (11-12)
Gólszerzőink: Szekerczés 8, Klujber 7, Szalai 4, Monori 3, Micijevic 2, Kazai 2, Dombi 1, Molnár 1.
A rovat további hírei: Sport
Remek hajrá a fináléban
2025. ápr. 09.
A döntőben hétpontos hátrányból fordítva szerzett első helyezést az U15-ös kötöttfogású birkózók második válogató versenyén a DKSE tehetsége, Parádi László.
Bajnok a Pentele ASE!
2025. ápr. 08.
A nagy rivális Nagykanizsa 13-5-ös legyőzésével biztosította be az NB II-es pontvadászat bajnoki címét a Pentele ASE első számú csapata, mely így jövőre ismét az NB I-ben szerepelhet.
Felemás hétvége a medencében
2025. ápr. 08.
A DFVE női vízilabdázóinak serdülő csapata simán nyert, az ifjúságiak viszont háromgólos vereséget szenvedtek a BVSC vendégeként a korosztályos bajnokságok vasárnapi fordulójában.
Féltucat DFC-gól Pápán
2025. ápr. 08.
Vojnity Nóra négy találatának is köszönhetően magabiztos győzelmet aratott pápai vendégjátékán a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.
Közel volt a dobogó
2025. ápr. 07.
Kevéssel maradt le a harmadik helyről Sztankó Zina Inka és Tóth-Pál Rebeka kettőse a tollaslabdázók országos diákolimpiai döntőjének leány páros versenyszámában.
Makai Lilla győzelme a Matolayn
2025. ápr. 07.
Makai Lilla nyerte az egyéni összetettet a fővárosban megrendezett Matolay Elek Emlékversenyen. A DKSE tornásza 47,766 pontot szerzett, a második helyen az osztrák Alissa Moerz végzett, míg Benkő Boglárka lett a harmadik.
Biztos siker a rangadón
2025. ápr. 07.
Mindkét félidőben egy-egy gólt szerezve, megérdemelten aratott 2-0-s győzelmet a Lajoskomárom elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.