"Szent István nézz Mennyből le"

Szent István szerepe és jelentősége

István két világ határán áll. Bár már apja, Géza fejedelem uralma alatt megkezdődött a magyarországi egyházszervezet kiépítése, a pogány fejedelem és az Isten kegyelméből való uralkodói méltóság a magyarság szemében mégis első szent királyunk hatalmas, mitikus alakjában ötvöződik. Uralkodását a Kárpát-medence egységének megteremtése, illetve a kereszténység elterjesztésének szándéka jellemezte. A Német-római Birodalommal házassága révén, dinasztikus módon alapozta meg a jó kapcsolatot: felesége az akkori uralkodó, a szintén keresztény hitű II. (Szent) Henrik leánya, Gizella lett. Bizánc felé pedig katonai szövetségekkel igyekezett kimutatni a békés viszony melletti elkötelezettségét.

A koronázást megelőző diplomáciai tárgyalásokról nem maradtak ránk feljegyzések, hasonlóan nem áll rendelkezésünkre semmiféle hiteles kortársi tudósítás magáról a koronázás aktusáról sem. Utóbb azonban ez az esemény oly mértékben vált István egész országlása központi mozzanatává, és oly mértékben irányult rá nemzetközi figyelem, hogy a 11. század második felében vagy azt követően számos írás foglalkozott vele.

 Annyi bizonyos, hogy a koronázás időpontjául a krónikák és az évkönyvek hol az 1000., hol az 1001. évet adják meg, nagy valószínűséggel tehát a ceremóniára 1000 december 25-e. és 1001 január elseje között kerülhetett sor.

A koronázási ornátus (díszöltözet) egyetlen fennmaradt darabja, félkör alakú, kékeslilás színű, aranyfonállal sűrűn kivarrt textil. Gizella királyné a miseruhát elkészülte után a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikának ajándékozta, ahol később a hagyományos koronázópalásttá vált. Jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik.

Országlása során, miután a belviszályok elcsitultak, a két legfőbb ellenség, akikkel szembe kellett néznie: a besenyők, és Henrik halála után az őt a trónon követő Konrád miatt a Német-római Birodalom volt. István országa végül bizonyította: képes megvédeni magát a külső ellenségekkel szemben is.

Szent István király intelmei Imre herceghez a középkor egyik gyakori műfajában íródott alkotása, amely királytükör néven a Karoling Birodalom felbomlása után vált népszerűvé. A királytükrök egyszerű, de annál nemesebb céllal íródtak; ezeket olvasva kellett az uralkodóknak megérteniük, hogy milyeneknek kell lenniük, azaz hogyan kell jó, igazságos, bölcs és erős királlyá válni. Az Intelmek egyben az egyik legkiemelkedőbb korabeli magyarországi irodalmi munka is egyben.

A trónörökös halála

A trónörökös azonban egy tragikus vadászbalesetben meghalt. A „jogos örökös” ezután csak Géza testvérének (Mihálynak) a fia, Vazul lehetett. Csakhogy István féltette az újonnan szervezett keresztény államot az általa pogánynak tartott Vazultól, ezért inkább nővére és a velencei dózse fiát, Orseolo Pétert jelölte utódjául. Ezután Vazul összeesküvést szőtt István ellen, mire a király megvakíttatta, így tette őt alkalmatlanná az uralkodásra. Vazul fiai – András, Béla és Levente – Lengyelországba menekültek. István ezzel a jelöléssel kizárta az Árpád-ház fiágát az öröklésből, ezért halála után súlyos trónharcok kezdődtek az országban.

István király, Imre herceg és Gellért püspök „szentté emelése”

Szent László király volt az, aki végül 1083-ban VII. Gergely pápa hozzájárulásával I. István, fia, Imre herceg, valamint Gellért püspök relikviáit oltárra emeltette a székesfehérvári Bazilikában, ez az aktus pedig akkor gyakorlatilag szentté avatásukkal volt egyenértékű. A pontos nap ugyan bizonytalan, de a XIII. Gergely nevéhez köthető naptárreformot követően Szent István ünnepnapja végül az augusztus 15-én tartott Nagyboldogasszony nyolcadában, augusztus 20-án találta meg a helyét.

I. (Nagy) Lajos uralkodásától kezdve egyházi ünnepként élt tovább e nap. István kultusza ugyan bajor és német területen, sőt Monte Cassinóban is elterjedt, ám hivatalosan is szentté csak 1686-ban nyilvánította XI. Ince pápa. Az egyházfő akkor elrendelte, hogy Buda vára töröktől való visszafoglalásának évfordulóján az egész katolikus világ évente emlékezzen meg Szent István ünnepéről, amelyet az egyetemes egyház augusztus 16-án tart.

A Szent Jobbot a legenda szerint az 1083-as szentté emelésekor épen találták a koporsóban, s már az 1222-es Aranybulla is törvénybe iktatta tiszteletét. Később aztán a tatárjárás vagy a török dúlások alatt nyoma veszett. 1590 körül találtak rá a raguzai, a mai Dubrovnik dominikánus kolostorában, ahová talán még IV. Béla vitethette menekülése során.

1771-ben XIV. Benedek pápa csökkentette az egyházi ünnepek számát, s így a Szent István-nap kimaradt az ünnepek sorából. Mária Terézia azonban ismét elrendelte megtartását, sőt azt nemzeti ünnepként a naptárakba is felvétette. 1771-ben ő hozatta Bécsbe, majd küldte Budára István ereklyéjét, a Szent Jobbot, amelyet ez időtől kezdve vittek végig a városon augusztus 20-án körmenetben.

Az ünnep története a reformkort követően

Az 1848-49-es szabadságharc leverése után hosszú ideig Magyarország nem ülhette meg az ünnepet, hiszen Szent István személye a független magyar állam szimbóluma volt. Az 1867-es kiegyezést követően az ünnep visszanyerte régi fényét: 1891-ben Ferenc József az ipari munkások számára is munkaszüneti nappá nyilvánította, 1895-ben pedig Perczel Dezső belügyminiszter elrendelte a középületek fellobogózását címeres zászlóval.

A II. világháború utáni időszak

A két világháború között össznemzeti mozzanattal egészült ki Szent István megünneplése: a Trianon előtti Magyarország visszaállítására való folyamatos emlékeztetéssel. Augusztus 20-a egészen 1945-ig nemzeti ünnep volt. Ekkor eltörölték, de egyházi ünnepként még 1947-ig ünnepelhették nyilvánosan. A II. világháború alatt a Szent Jobbot a koronázási ékszerekkel együtt a nyilasok elhurcolták, és egy salzburgi barlang mélyén rejtették el. Itt talált rájuk az amerikai hadsereg, s megőrzésre a salzburgi érseknek adták át. A Szent Jobbot az Amerikai Katonai Misszió három tagja hozta vissza Magyarországra, az 1945-ös ünnepi körmenetre, így az ereklye 1947-ig ismét szereplője volt a Szent István-napi ünnepnek. Maga a Korona csak 1978-ban került vissza az Egyesült Államokból, hosszas diplomáciai egyeztetések, illetve Mindszenty József bíboros-érsek halála után.

A kommunista rendszer számára az ünnep vallási és nemzeti tartalma miatt nem volt vállalható, de teljes megszüntetését vagy jelentéktelenné süllyesztését sem látta célszerűnek, és ahogy az a tisztán vallási ünnepek egy részével történt, inkább tartalmilag újította meg. Először az új kenyér ünnepének nevezték el, majd az új alkotmány hatályba lépését mint új – szocialista – államalapítást, 1949. augusztus 20-ra időzítették, és 1949‒1989 között az alkotmány napjaként ünnepelték. 1950-ben az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete a Népköztársaság ünnepévé is nyilvánította.

Augusztus 20. rehabilitációja

A rendszerváltozással ismét felelevenedtek a régi tradíciók, 1989 óta ennek megfelelően rendezik meg a Szent Jobb-körmenetet. Szent István ünnepének igazi rehabilitációja végül 1991-ben történt meg: az első szabad választáson létrejött Országgyűlés 1991. március 5-i döntése a nemzeti ünnepek – március 15., augusztus 20., október 23. – közül Szent István napját emelte a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepe rangjára, s egyházi ünnepként is újra régi fényében tündökölhet. II. János Pál pápa első magyarországi látogatása 1991-ben szintén Szent István ünnepére esett, hiszen augusztus 16. és 20. között tartózkodott hazánkban.

Augusztus 20-a tehát Magyarország egyik legrégebbi és legfontosabb festuma: Szent István a magyar történelem egyik legkimagaslóbb egyénisége. Nevéhez fűződik a keresztény Magyar Királyság megalapítása, a független magyar egyházszervezet kiépítése, valamint az első törvények kibocsátása. Uralkodása alatt Magyarország a keresztény Európa része lett, ami azóta is meghatározza hazánk európai szerepvállalását és identitását.

-OPH-