Szeptembertől nő a pedagógusok bére
Szeptemberben megemelik a tanárok bérét, ami körülbelül 175 ezer pedagógust érint, és 24 milliárd forintot fordítanak rá a költségvetésből - mondta Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára.
Palkovics László elmondta, a 2013 óta tartó bérrendezés óta átlagosan 50 százalékkal bővült a pedagógusok illetménye, és erre a célra 350 milliárd forintot költött az állam.
Hozzátette, 2013-ban egy 19 éve dolgozó, a pedagógus I. kategóriában lévő, főiskolai diplomával rendelkező tanárnak bruttó 149 ezer forint volt a bére, ez mára bruttó 274 ezer forintra nőtt. Egy pedagógus II. kategóriában lévő, főiskolai diplomával rendelkező tanárnak szintén 149 ezer forint volt a jövedelme, most 301 ezer forintot vihet haza.
Hangsúlyozta, a pedagógusok voltak az első nagy csoport, akiknek a bérét rendezték, ami jelzi, a kormány megbecsüli a munkájukat. Elmondta azt is, szeptembertől nő az iskolaigazgatók jogköre: törvényben garantálja a kormány, hogy a vezető nélkül sem kinevezni, sem felmenteni nem lehet tanárt, és a jövő hónaptól lehetőség van növelni azon osztályfőnökök bérpótlékát, akik nehezebb körülmények között dolgoznak.
Kitért arra is, az OECD statisztikái szerint Magyarország az elsők között szerepel azon országok között, ahol a leginkább nőtt a pedagógusok bére, ugyanakkor a diplomás átlagbérhez képest is kiemelkedő, annak 82 százalékán áll a járandóságuk. Az OECD-országok átlaga egyébként 80 százalék, vagyis ezt Magyarország meghaladta.
-MTI-
A rovat további hírei: Oktatás
Újabb tanévet zárt a Rudas a Pénziránytű Alapítvány Bázisiskolájaként
2023. jún. 28.
A Magyar Nemzeti Bank Pénziránytű Alapítványa és a Mastercard támogatásával már a harmadik tanévet fejezte be remek eredménnyel a dunaújvárosi intézmény. Élménytanórák, összegzés.
DSTV: tanévzáró a Móriczban
2023. jún. 27.
Eredményes időszakhoz méltó ünnepségről tudósít a DSTV összegzése. Több okból is különleges volt a Móricz Zsigmond Általános Iskola idei tanévzárója – ezeket is felelevenítette Horváthé Ottinger Hajnalka igazgató. Hangkép.
DSTV: a felsősök tárlata az Aranyban
2023. jún. 01.
Folytatódott az évzáró kiállítások sorozata az Arany János Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény galériájában ezúttal a felsős rajz tagozatosok év közben készült alkotásait mutatják be. Hangkép.
DSTV: túl az érettségi első körén
2023. máj. 13.
Az írásbeli vizsgák izgalmáról is szó esik a DSTV stábjának a Rudas középiskolában készült összeállításában. Mint országszerte mindenütt, úgy városunkban is végzős diákok százai vágtak neki a héten az érettségi vizsgák hosszú és izgalmas útjának. Hangkép.
Rudas: szép eredmények a szakmai versenyeken
2023. máj. 05.
Siker az innovációs pályázaton, jeles mutatók az ágazati és az országos szakmai tanulmányi versenyeken – több remek eredményre lehetnek büszkék a Rudas középiskola diákjai. Hírcsokor.
Rosti iskola: a nagy találkozás
2023. máj. 03.
Sok ember régi vágya teljesült, amikor a közelmúltban sikerült tető alá hozni a Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola egykori és jelenlegi tanárainak, dolgozóinak találkozóját. Olyan szépen sikerült, hogy biztosan folytatják!
DSTV: ifjú matematikusok a Vasváriban
2023. ápr. 27.
Tankerületi szintű erőpróbának adott otthont a napokban a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A város és a térség kilenc intézményének legjobbjai versengtek – összesen közel hatvan felső tagozatos diák vállalta a megméretést. Hangkép.