A radari sporttelepet is felújítják
Rendkívüli közgyűlést tartottak a képviselők, amelyen többek között Pecsét István támogatásáról, a zöld SZTK és a radari sporttelep felújításáról is határoztak.
Tizenhárom napirendi pontban kellett döntést hozniuk a képviselőknek a keddi rendkívüli közgyűlésen. Módosították a lakások és helyiségek bérletéről szóló önkormányzati rendeletet annak érdekében, hogy növeljék a szakemberlakások számát. A Miniszterelnökség elküldte az önkormányzatnak az Országos Területrendezési Tervről szóló törvény felülvizsgálati egyeztetési anyagát véleményezésre. A hivatal tett is javaslatot, mégpedig hogy az Alsó-Dunamente kerékpárút (6-os jelű EuroVelo) útvonala a dunaújvárosi járást is érintse, és hogy az országos kerékpárút törzshálózata is érintse a dunaújvárosi kistérséget.
A „Zöld város kialakítása” című, valamint a radari sporttelep fejlesztését szolgáló projektek kivitelezésével a DVG Zrt-t bízta meg a közgyűlés. A „Radari sporttelep fejlesztése” című projekt három főbb elemet tartalmaz, amelyek az adott területen valósulnak meg: az egyik az atlétikai létesítmények fejlesztése, a másik a küzdősport csarnok fejlesztése, a harmadik pedig a labdarúgó létesítmények fejlesztése. A három elem együttes kivitelezése mintegy 480 millió forintból valósulhat meg.
Az utolsó fázisához érkezett az a munkálat, amellyel a partvédmű víztelenítő kútjaiból kitermelt vizet a szabadstrand vízébe vezetik. A kivitelezést végző DVG Zrt. a befejezési határidő meghosszabbítását kérte az önkormányzattól, továbbá felmerültek váratlan kiadások is, elkorhadt vezetékek teljeskörű cseréjére van szükség. A közgyűlés mintegy 25 millió forintot biztosít a további munkálatokra és október 30-át jelölte meg a munkálatok elkészültére.
Ahogy arról már többször beszámoltunk, az egykori zöld SZTK épületébe a járási hivatal egységeit fogják beköltöztetni, egy közigazgatási központot hoznak létre. Az önkormányzat ingyenesen felajánlotta az állam részére az épületet, hogy a Fejér Megyei Kormányhivatal elvégezhesse a felújításokat, az átalakítást. A mostani közgyűlésen a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-vel kötendő szerződéstervezetet hagyták jóvá. Ezen kívül a napirend arról is szólt, hogy a Miniszterelnökség megtéríti az önkormányzatnak minden eddigi költségét, amely az épület birtokba vétele (takarítás, állagmegóvás, lezárás, őrzés), és a beruházás tervezése, előkészítése kapcsán keletkezett.
Az önkormányzat a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat dunaújvárosi intézményének két telephelyét (Lilla köz 1., Vasmű út 41.) szeretné egy helyre költöztetni. Egy korábbi határozatban a Bóna István utca 7. szám alatti ingatlant jelölték meg, és 1,5 millió forintot biztosítottak az átalakítási költségekre. A Pedagógiai Szakszolgálat szeptember 1-ig nem tudta birtokba venni az új helyet, mivel abból a Dunaújvárosi Óvoda az Aprók Háza Tagintézmény felújítása miatt nem tudott kiköltözni. A mostani ülésen arról határoztak, hogy egyelőre a jelenlegi helyén marad a szakszolgálat (ehhez új bérleti szerződést is kellett kötni), és január 1-jére módosították a költözést.
Pecsét Istvánnak a kínai gyógykezelése során a kontrollvizsgálatok (képalkotói diagnosztikák, vérvételek) megemelkedő és váratlan költségei miatt veszélybe került a napi létfenntartása. Ahogy a közgyűlési napirend írja, olyan kényszermegoldásokat kénytelen eszközölni, mint a visszaútra szánt repülőjegy árát étkezésre fordítja. A „Dunaújvárosiak Életétéért” Közalapítvány pillanatnyilag nem rendelkezik kellő összeggel, ezért Cserna Gábor polgármester indítványára, egymillió forintot szavaztak meg a gyógykezelés folytatására a közgyűlésen. A polgármester ezúton is üzent Istvánnak, hogy rajtuk nem fog múlni a teljes gyógyulása.
A Pálhalmai Országos BV. Intézet parancsnoka, Balázs Péter az ügyben fordult az önkormányzathoz, hogy szeptember 25-27. között egy nemzetközi szolgálati kutyaversenyt rendeznének a Szalki-szigeten, és abban kérte a támogatást, hogy biztosítsák számukra a területet és szállást a kempingben. A versenyen a hazai rendvédelmi és társszervek mellett (rendőrség, NAV) Lengyelország, Csehország és Szlovákia versenyzői képviselik magukat, mintegy 60-70 szolgálati kutya és 150-200 fő részvételével. A képviselők támogatták a kérelmet.
A rovat további hírei: Közélet
Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)
2025. okt. 06.
Minden szempontból tökéletes választás volt az idősek világnapjára időzített önkormányzati előadás: szó szerint zsúfolásig telt a Bartók színházterme, vastaps köszöntötte a Dívák Produkció csodás időutazását szombaton este.
A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k! (galériával)
2025. okt. 06.
Ebben az őszi hónapban a rózsaszín nem csak egy szín a sok közül – egyúttal a mellrák elleni küzdelem jelképe is. A Városháza „C” szárnyában, valamint a téren is ez a tónus dominált múlt szombaton: újra nagy sikert aratott a vendégek körében a II. Figyelj rá(n)k! eseménye. A közösségi kezdeményezés fókuszában most is a megelőzés és az önvizsgálat fontossága állt.
Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!
2025. okt. 04.
Folytatja az elmúlt esztendők nemes hagyományát, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapján szervez megemlékezést városunk önkormányzata: az ünnepséget a forradalmi emlékműnél rendezik hétfőn délelőtt. Meghívó.
Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban
2025. okt. 03.
Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát az önkormányzat, az idősek világnapja alkalmából színházi produkcióval köszöntik városunk szépkorú polgárait – a Dívák című önfeledt komédiázásra a Bartók színháztermében várják a vendégeket szombaton délután. Meghívó itt!
Rangos közösségi elismerés a Hankooknak
2025. okt. 03.
A városunk határában üzemelő abroncsgyár Közösségi Hozzájárulás Díjat nyert az I. Magyarországi Koreai Vállalatok CSR díjátadóján – több évtized karitatív tevékenységét ismerték el a kitüntetéssel.
Szabályosan a tilalom feloldása után is
2025. okt. 02.
Ősszel sok tekintetben változik a környezet – az évszakváltás az avarégetés szabályait is módosítja: a tűzgyújtási tilalom véget ért, de ezentúl is csak körültekintően, a szabályokat betartva szabad tüzet gyújtani: a saját portánkon és a köztéri tűzgyújtóknál is.
A Versenyképes Járások Program keretében érkezett a fejlesztési forráscsomag
2025. okt. 02.
160 millió forintos fejlesztés valósulhat meg Dunaújvárosban – a támogatás révén parkolóépítés és mammográf készülék beszerzése valósulhat meg a város kórházának. A támogatói döntést dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő adta át Pintér Tamás polgármesternek a napokban.









