"Előttünk a város, mögöttünk a kormány"
Félévértékelőt tartott Cserna Gábor polgármester a Bartók Kamaraszínházban csütörtök délután. Beszédében összefoglalta az országot és benne Dunaújvárost érintő legfontosabb kormányzati intézkedéseket és fejlesztéseket.
A rendezvény nyitányaként Gasparik Gábor, a Bartók színház színművésze mondta el Wass Albert, Üzenet haza című versét. Ezt követően a Wesley Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola növendékei adtak elő két csoportos táncot, majd Polgár Lilla, a Bartók színház színésznője énekelt el az Ismerős Arcoktól a Nélküled és Csézytől az Ez az otthonunk című dalt. A színes műsorszámok után következett Cserna Gábor félévértékelője.
A polgármester beszédében kiemelte a kormányzati intézkedéseket, melyek arra irányulnak, hogy hazánk erős gazdasági lábakon álljon, hogy az ország polgárai dolgozhassanak és dolgozzanak és a munkájukért kapott bér is egyre magasabb legyen. Kiemelte, hogy a jelenlegi kormány eddigi munkássága nyomán a hazai GDP az uniós átlag kétszeresére nőtt. Mint mondta, míg 2010-ben a tízmillió magyarból 3 millió 600 ezer ember dolgozott, és csak 1 millió 800 ezren fizettek adót. Ma 4 millió 400 ember dolgozik, és 4 millió 400 ezren fizetnek adót. Kiemelte a nemzeti vagyon gyarapodásának fontosságát és a kormány családbarát programjának fontosságát.
Városunkról szólva elmondta, hogy Dunaújváros abba a helyzetbe került, hogy nem a megszorítások, hanem a lehetőségek határozzák meg a mozgásterünket. Városunk jövőjét, a fejlődés irányát a Modern Városok Program jelöli ki. A 2020-ig megvalósuló fejlesztések összértéke mintegy negyven milliárd forintot tesz ki. Ebből az első fő lépcső a zöld SZT helyzetének rendezése volt. Önkormányzatunk 2016 januárjában 166 millió forintért megvette a város szégyenfoltjának számító, egykor szebb napokat látott ingatlant, majd felajánlottuk az államnak. A felújításra a kormány biztosítja a forrást. Hamarosan kiválasztják a kivitelezőt, és akár jövő nyárra elkészülhet az új járási hivatal székháza, ahol jobb körülmények között lehet a közigazgatási ügyeket intézni. Többé nem fogunk szégyenkezni miatta, mert az épület a város egyik ékköve lesz – mondta a polgármester. A másik fő beruházás, az élményfürdőt érinti. Az önkormányzat számára a kormányzat biztosította a 900 millió forintos vételárat, így szeptember elsejétől újra Dunaújvárosé a fürdő. A komplexumot a DVG Zrt. vette birtokba, és már megkezdte a további munkálatokhoz szükséges lépéseket.
-El kell készíteni a felújítási terveket, ezeket továbbítani a minisztérium felé, majd több lépcsős tárgyalás eredményeként születhet meg a kormányhatározat. Terveink szerint 2018 áprilisától fogadja az élményfürdő a vendégeket, és ekkor kezdődik a Fabó Éva Sportuszoda teljes felújítása. Ez körülbelül egy évet vesz igénybe. A Modern Városok Program 4,5 milliárd forintot biztosít arra, hogy a két felújított objektum összenyitásával egy sport- és fürdőkomplexum szülessen – emelte ki Cserna Gábor. A harmadik nagy beruházás a sportcsarnok felújítása lesz. A Magyar Közlöny szeptember 5-ei számában jelent meg, hogy hatmilliárd forintból újul meg a dunaújvárosi sportcsarnok. Ráadásul Magyarország Kormánya kiemelt beruházásnak tekinti, így gyorsított eljárásban lehet intézni a szükséges szakhatósági állásfoglalásokat.
A legfrissebb hírek között említette a Szalki-sziget és a volt vidámparki terület fejlesztését. A Szalki-sziget esetében 1,1 milliárd forintot kap a város két ütemben, ebből az összegből még az idén 724 millió forintot tud lehívni az önkormányzat. A vidámparki terület fejlesztését tekintve mintegy 439 millió forintot biztosít a kormány, ebből 25 millió forintot lehet már az idén felhasználni, a további 415 millió forintot pedig jövőre. A Szalki-szigeti tervek alapján a kemping Duna felőli kerítését megbontják, és kialakítanak ott egy kikötőt, úgynevezett úszóművet, ahol a vízitúrázók, kajakosok, motorcsónakosok meg tudnak állni, ezzel vízi úton is megközelíthető lesz a kemping. Tervezik a régi Remix épületének felújítását, egy rendezvényközponttá való átalakítását. A támogatásból egy futópályát is kiépítenek, valamint fejlesztik a homokos sportpályákat, a lelátókat, megújul a szabadtéri színpad, és lesz mederkotrás is azon a területen, ahol jelenleg állomásoznak a hajók.
A vidámparki területen egy kalandparkot szeretnének létrehozni, ahol megújulhat az elvarázsolt kastély, a szabadtéri színpad, kialakítanak megfelelő vendéglátóegységeket a helyszínen, és teniszpályákat is építenek.
A másik, szintén a héten bejelentett nagy beruházás a radari sporttelepet érinti. A radari sporttelep fejlesztését megcélzó projekt kivitelezésével Dunaújváros Közgyűlése a DVG Zrt-t bízta meg szeptemberi rendkívüli ülésén. Ez a beruházás az atlétikai létesítmények, a küzdősport-csarnok és a labdarúgó létesítmények fejlesztését célozta meg, mindösszesen 480 millió forintból – mondta Cserna Gábor.
A jelenleg zajló fejlesztéseket, felújításokat is érintette a polgármester. Elkezdődött a „Zöld város kialakítása” projektünk megvalósítása. A 900 millió forint összegű támogatás a Vasmű úti zöld sáv, a kórház mögötti lépcsősor, a Dózsa Mozi Centrum épületének és környezetének megújítását teszi lehetővé. E projekthez kapcsolódva, de nem annak részeként, a Városháza térről a Duna-partra vezető sétány végén egy kilátó építésére önkormányzatunk saját forrásból 41 millió forintot különített el – hangsúlyozta. Hosszú előkészítő munka után augusztus 29-én aláírtuk a szándéknyilatkozatot a dunaújvárosi szennyvíz agglomeráció csatornázásáról, a csatornahálózat fejlesztéséről. A projekt érinti a Rácalmás és Kulcs területén keletkező szennyvizek elvezetését. Partnerként időközben Pusztaszabolcs Önkormányzatát is bevontuk. Dunaújváros számára azért fontos ez a beruházás, mert az északi városrész csatornázása végre megtörténik. A tervezett összköltség 425,4 millió forint, a város önrésze ebből 54,6 millió forint. E projekthez kapcsolódik Dunaújváros Közgyűlésének döntése, mellyel 148 millió forintot biztosítunk a szennyvíztisztító telep műszaki felújítására – mondta Cserna Gábor.
Kitért a jelenleg zajló és a jövő év elejére tervezett útfelújításokra és arra is, hogy a Makk Marci bölcsőde, a Napsugár és az Aprók Háza óvoda, 730 millió forint támogatásból újulhatott meg a nyáron.
Végezetül köszönetet mondott a választópolgároknak, hogy bizalmat szavaztak a jelenlegi városvezetésnek és arra kérte őket, hogy támogassák ezek után is a jelenlegi városvezetést, hogy a megkezdett utat végigjárhassák. Külön köszönetet mondott a város fejlődésének előmozdításában „igaz lokálpatriótaként” közreműködő Dr. Dorkota Lajosnak, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgárának valamint Dr. Galambos Dénesnek, térségünk országgyűlési képviselőjének.
A polgármesteri beszédet követően kitüntették azokat a városi sportolókat, akik a hazánkban megrendezett, nagy sikerrel zárult Vizes Világbajnokságon az elért eredményeikkel városunk hírnevét öregbítették. Elismerésben részesültek a női vízilabda válogatott dunaújvárosi kötődésű játékosai: Kasó Orsolya, Gurisatti Gréta, Szilágyi Dorottya és Szücs Gabriella. Takács Krisztián 50 méter gyorson a saját előfutamában hetedik lett a világbajnokságon, ezzel továbbjutott, összesítésben végül a 15. legjobb időt úszta, ő is polgármesteri kitüntetést vehetett át. A masters világbajnokság vízilabdatornáján szintén szurkolhattunk egykori dunaújvárosi klubjátékosainknak, illetve sportolóinknak, név szerint Kis-Primász Ágnesnek, Zsámbok Lilinek és Brávik Fruzsinának, akik szintén elismerésben részesültek. Kovács József, a Dunaferr SE úszó szakosztályának edzője, aki önkéntesként aktív szerepet vállalt az idei évi világbajnokság sikeres lebonyolításában, és munkájával segítette a háttértevékenységet szintén átvehette az elismerő oklevelet és az ajándékot.
A Félévértékelő rendezvény e szakaszát a Centrum Kórus előadása zárta, melyet állófogadás követett a színház aulájában, ahol dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára mondott köszöntőt. Kiemelte, hogy a város fejlődésében most látható eredmények egy 27 éve tartó munka gyümölcsei, melyet még a rendszerváltozás hajnalán kezdtek meg Cserna Gáborral. A Modern Városok Programba azok az elemek kerültek bele, melyeket már régóta megvalósítandó célként tűztek ki maguk elé. Mint mondta, a kormányzati támogatás a vártnál is nagyobb, ami lehetővé teszi, hogy levetkőzzük a sztálinvárosi bélyeget, és a pentelei hagyományok útján egy modern, új várost építsünk. Megköszönte a polgármester és a város fejlődéséért tevékenyen dolgozók munkáját.
A rovat további hírei: Közélet
Teljesen megújultak a köztemetőben a II. világháborús sírok és emlékhelyek
2024. nov. 14.
Megújult a Mondbach-kúria, az előtte lévő szovjet hősi emlékművet áthelyzete az önkormányzat, a területet rendezte, elvégezte a parkosítási, virágültetési munkálatokat. Szerdán a huszonnyolc exhumált szovjet katona földi maradványait a Dunaújvárosi Köztemetőben helyezték végső nyugalomra, ahol teljesen megújult a katonai parcella.
A Dunaújvárosért díj kitüntetettjei
2024. nov. 14.
Dunaújváros közgyűlése különféle kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Összeállításunkban hétről hétre felelevenítjük a 2019-2024-es önkormányzati ciklusban díjazottak névsorát, életútját – a Dunaújvárosért díjjal kezdünk!
Sikerrel célba ért a jótékonysági akció
2024. nov. 13.
Átadták, s már használatba is vehetik a Móra iskola diákjai azokat a fejlesztő eszközöket, melyeket a májusi "Jót Fut a Város – Dunaújváros" akciónak köszönhetően sikerült beszerezni a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport jóvoltából. Példás kezdeményezés, és már biztos: jövőre folytatják!
A szociális munka napját ünnepelte az Útkeresés Segítő Szolgálat
2024. nov. 12.
Az Útkeresés Segítő Szolgálat minden esztendőben bensőséges keretek között ünnepli meg a szociális munka napját. Ekkor adják át az intézményen belül meghirdetett Szociális Munka díjat az arra legérdemesebb kollégájuknak. Az idei díjat Abonyiné Szűcs Györgyi vehette át.
Új szemlélettel és új tervekkel dolgoznak a Szertelen Házban
2024. nov. 12.
A Szertelen Ház, hivatalosan MRE Újváros Drogambulancia széles körű ellátási formával rendelkezik, de leginkább a szenvedélybeteg-ellátással, számukra nyújtott különböző szolgáltatásokkal foglalkoznak. Még múlt szerdán délelőtt látogatott el hozzájuk Barta Endre alpolgármester és Kálló Gergely képviselő, az önkormányzat ifjúsági tanácsnoka.
DSTV: a forradalom lángjai
2024. nov. 12.
A megemlékezés beszámolóját már olvashatták, most itt a DSTV hangképes összegzése. Az 1956-os forradalom és szabadságharc végsőkig kitartó dunapentelei harcosainak emléke előtt az 1956-os emlékműnél tisztelegtek fáklyával, virággal, szép szavakkal. Hangkép.
Újraszentelték a Kistemető felújított keresztjét
2024. nov. 11.
Ünnepélyes keretek között szentelték újra a Kistemető felújított keresztjét a halotak napján. A keresztet vandálok rongálták meg, a helyreállítást Németh Miklós és felesége, Butty Andrea karolta fel és finanszírozta.