Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 12. Ernő
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Javította kisiklását a DPASE

Sport
labdarúgás
DPASE
Dunaújváros
győzelem

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2017. szep. 09., 20:03

Az első félidő hajrájában szerzett Csendes-fejes a győzelmet jelentette Dobos Barna gárdájának a tavaly még másodosztályú Kozármisleny ellen.

A labdarúgó NB III ötödik fordulójában szerette volna feledtetni az Iváncsa ellen elszenvedett 2:1-es zakóját a Dunaújváros, akik ezúttal a tavaly még az NBII-ben játszó Kozármisleny együttesét fogadták. Tóth fejesével indult a meccs, amely a vendég kapus kezében halt el, majd megpróbálta átvenni a játék irányítását a hazai csapat. Ez kisebb-nagyobb időközönként sikerült is, de a játék főként a két kapu közötti területre korlátozódott. Ami azonban tetszetős volt, hogy jól szűrte meg az újvárosi középpályás sor a Kozármisleny kontra előkészületeit, így Vaszócsiknak az első játékrészben semmi komolyabb dolga nem akadt. A 31. percig kellett várni az újabb dunaújvárosi lehetőségig, de az előre húzódó Csehi fejéről a labda a kapu mellé szállt. A folytatásban több apró, de annál bosszantóbb hiba csúszott a DPASE játékába, így a helyzetekig sem jutott el a Dobos legénység. A 39. percben Szepessy középre tartó fejesét fogta Ivancsics, majd a lefújás előtt egy perccel csak megszületett a hazai vezetés, Ehhez az kellett, hogy a védősorból előre lépjen Csendes, aki Zvara pontos szabadrúgását csúsztatta a vendég kapus lábai között a kapuba (1:0).

A szünetet követően Szepessy lövését fogta Ivancsics, de szemmel láthatóan más játékkal rukkolt elő a Kozármisleny, akik nagyobb energiát fektettek a támadásvezetéseikbe. Szép kontrát vezettünk az 55. percben, de Karacs beadásáról centikkel lemaradt Dorogi. A folytatásban sikerült feljebb terelni a játékot, majd az irányítást is átvenni, miközben tovább folytatódtak a kemény párharcok. Tóth előtt adódott lehetőség a 68. percben, majd Dorogi lövése akadt el egy vendég védőn. Az utolsó percben mind a csereként Sándor, mind Tóth lezárhatta volna a meccset, de a meccs legnagyobb ziccerét is sikerült kihagyni, majd a hosszabbításban Csendes közeli fejesét védte Ivancsics. Ezt már csak a játékvezetői hármas sípszó követte, és a hazaiak öröme, akik győzelemmel folytatták a bajnokságot.

Fotó: Zsedrovits Enikő

Dunaújváros PASE – Kozármisleny 1:0 (1:0)

Dunaújváros PASE: Vaszócsik Viktor – Zvara Dávid (Sándor Tamás a 89. percben), Csendes Péter, Farkas Viktor, Karacs Roland, Csehi Tamás (Dorogi Renátó az 52. percben), Tóth Tibor, Szepessy Róbert, Király Bence, Tóth Ákos Károly (Ferencz Bálint a 64. percben), Barna Zsolt. Vezetőedző: Dobos Barna.

Kozármisleny: Ivancsics Alex - Márkvárt Patrik, Müllerlei Szabolcs, Tóth Márk (Hleba Tamás a 70. percben), Városi Viktor, Kiss Dominik (Petrovics Tamás z 58. percben), Kocsis Adrián, Tar Krisztián, Fiáth Péter János, Németh Áron (Reith Renátó az 58. percben), Lantos Levente. Vezetőedző: Kovács Zoltán.

A rovat további hírei: Sport

Hazai éremeső a ranglista versenyen

Hazai éremeső a ranglista versenyen

2024. okt. 27.

Remekül szerepeltek a Danubius KSE tollaslabdázói a Szent Pantaleimon iskola tornatermében megrendezett országos ranglista versenyen.

Tisztes helytállás a címvédő ellen

Tisztes helytállás a címvédő ellen

2024. okt. 27.

Remekül küzdött a DFVE női vízilabda csapata a spanyol Sabadell ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének első mérkőzésén, de a spanyol sztárcsapat végül ötgólos sikerrel vitte el a három pontot Dunaújvárosból.

Könnyed siker hazai pályán

Könnyed siker hazai pályán

2024. okt. 26.

Nem okozott gondot a három pont megszerzése a Dunaújváros FC labdarúgóinak a Martonvásár elleni hazai bajnokin.

DSTV: Hámori Luca Dunaújvárosban

DSTV: Hámori Luca Dunaújvárosban

2024. okt. 26.

A párizsi olimpián ötödik helyezett Hámori Luca volt a DÖSE ökölvívóinak vendége az elmúlt szombaton délelőtt. Mint az edzéssel súlyosbított beszélgetés során kiemelte, hatalmas élmény volt az olimpiai szereplés. Hangkép.

Ezt gyorsan felejtsük el

Ezt gyorsan felejtsük el

2024. okt. 26.

Gyenge kezdés után hasonló folytatás: hazai pályán szenvedett kiütéses vereséget a DAB hokicsapata a BJA HC ellen az Erste Liga péntek esti fordulójában.

Átadták a DLSZ Aréna új műfüves pályáját (galériával)

Átadták a DLSZ Aréna új műfüves pályáját (galériával)

2024. okt. 25.

Városunk, valamint a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség vezetésének jelenlétében adták át a DLSZ Aréna új műfüves labdarúgó pályáját pénteken délelőtt.

Előbb szidalmazta, majd meg is ütötte a kalauzt a jegy nélkül utazó férfi

Előbb szidalmazta, majd meg is ütötte a kalauzt a jegy nélkül utazó férfi

2024. okt. 25.

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt a megvadult utas ellen – pénzbüntetés lehet a történet vége, értesült a DO.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szolidaritási hozzájárulás újra kormányzati sarc, milliárdos teher a városnak

  2. Újabb csapadék után némi enyhülés jöhet

  3. Két vereség az Andersen Ligában

  4. DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

  5. Nem volt esély a Gyergyó ellen

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Embedded thumbnail for DSTV: az év első dunaújvárosi babája

DSTV: az év első dunaújvárosi babája

Top hírek

  1. Gyászol a kórház, elhunyt dr. Makkai Noémi

  2. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  3. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

  4. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  5. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő