Méltóak vagyunk a Nemzet Sportvárosa címre
Megújul a radari sporttelep: a küzdősportcsarnok, az atlétikai futófolyosó, az ott található öltözők felújítása és két műfüves pálya építése összesen mintegy 630 millió forintból valósul meg jövő év tavaszáig.
Sajtóbejárást tartott a radari sporttelepen dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára, Cserna Gábor polgármester, Mádai Balázs, a DVG Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Dunai Ökölvívó Sportegyesület elnöke, Kovács Judit, a DVG Zrt. igazgatósági tagja, Hosszú János és Bánkuti Zsolt, mint a DÖSE képviselői, Sulák András, a DÖSE szakmai vezetője, valamint Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke.
Mint azt Mádai Balázs felvázolta, a Modern Városok Program keretében néhány héten belül elkezdődhet a radari sporttelep felújítása. Mintegy 630 millió forintból felújítják a küzdősportcsarnokot, az atlétikai pályát, az ott található öltözőket, valamint két műfüves focipályát is kialakítanak a területen. Első ütemben a küzdősportcsarnokot újítják fel, a kivitelezést néhány héten belül elkezdik, és várhatóan jövő év februárjára készülnek el vele. Után kerül sor az atlétikai pálya felújítására és a műfüves pályák kialakítására, amellyel jövő tavaszra végezhetnek. Beszélt arról is, hogy az elmúlt időszakban komoly sikereket értek el a DÖSE színeiben versenyző utánpótlás korú ökölvívók hazai és nemzetközi megmérettetéseken egyaránt, és bízik benne, hogy egyre erősödni fog a dunaújvárosi bokszolói bázis az országos viszonylatban is. Éppen ezért a bejárásra elhívták Erdei Zsoltot, hogy a szakszövetség is véleményezze a terem kialakításának lehetőségét.
Erdei Zsolt elmondta, a felvázolt tervek alapján (többek között két ring az edzésekre és egy kiemelt, nemzetközi szabványoknak megfelelő szorító kialakítása), Dunaújvárosban egy országosan is egyedülálló, európai színvonalú küzdősportcsarnok épül, ahová a későbbiekben számos versenyt, országos bajnokságot, vagy kisebb nemzetközi tornákat is meg lehet rendezni. Hozzátette, a szakszövetség igyekszik mindenben támogatni, segíteni a dunaújvárosi egyesületet.
Cserna Gábor polgármester arról beszélt, a kézilabdacsarnok hatmilliárd forintos beruházása, a Dunaferr iskola villamos tagozati tornatermének százmillió forintos felújítása után most újabb fejlesztéseket jelenthetnek be, amely azt igazolja, hogy méltóak vagyunk a Nemzet Sportvárosa címre, amelyet még 2000-ben nyert el a város.
A fejlesztések sora ezzel még nem állt meg, hiszen ahogy azt dr. Dorkota Lajos elöljáróban elmondta, a Magyar Közlönyben is megjelent kormányhatározat alapján, a Szalki-sziget fejlesztését 1,1 milliárd forintból folytathatják, valamint 400 millió forintból a volt vidámparki területen két fedett teniszpályát építhetnek.
- Tavaly májusban írt alá együttműködési megállapodást a Modern Városok Program fejlesztéseiről Orbán Viktor miniszterelnök és Cserna Gábor polgármester. Ezen fejlesztéseket jelenthetjük be most folyamatosan, hiszen sorra kapjuk meg rá a forrásokat. A fejlesztési elképzelések, amelyeket két év előkészítő munka után állítottunk össze, Dunaújváros körülbelül 15 éves jövőjét ölelik fel- mondta dr. Dorkota Lajos.
A rovat további hírei: Közélet
A Kolbásztöltő Fesztivállal nyitja kapuját a felújított Mondbach-kúria
2023. dec. 11.
A Pentele városrész egyik ékköve lesz, de Dunaújváros városvezetése tervei szerint egyúttal hogy a város meghatározó rendezvényhelyszínévé válik a most felújított Mondbach-kúria. Már meg is kezdődtek az ottani az első nagy rendezvény előkészületei.
Megújul a közvilágítási hálózat
2023. dec. 11.
Minden olyan fejlesztésnek örülünk, amely a városunk lakóinak közérzetét és biztonságérzetét javíthatja – mondta Mezei Zsolt városüzemeltetésért felelős alpolgármester a közvilágítási hálózat Aranyvölgyi úti rekonstrukciója kapcsán.
A stroke titkai – tudományos ülés a kórházban
2023. dec. 11.
A stroke ellátással kapcsolatos eredményekről folytatja a tanácskozások sorát a Szent Pantaleon Kórház Tudományos Bizottsága.
Ellenkozultáció: egyre több ponton gyűjtenek!
2023. dec. 10.
Városunkban és a térségben is megkezdődött az üres (érvénytelenített) konzultációs ívek gyűjtése, a kezdeményezéshez szervezőként a CODE Civilek az oktatásért – Dunaújváros és környéke egylet csatlakozott. Az akcióról itt írtam, egy hét alatt több ezer ívet gyűjtöttek, a gyűjtőpontok száma folyamatosan nő – mutatom az aktuális listát!
Ajándékcsomagok Mikulásra az Útkeresésnek
2023. dec. 09.
Az advent időszaka, benne a Mikulás ünnepével már a karácsonyi készülődésről, az önzetlen ajándékozásról, az örömteli meglepetésekről szól – a rászorulók körében is. Remek példát találtunk erre az Útkeresés Segítő Szolgálatnál.
Elöregedett, cserélik a csővezetéket
2023. dec. 09.
Szemmel láthatóan óriási munkában van a DVG Zrt. a Nagy Imre utcában. A közelmúltban történt haváriás csőtörés miatt kellett feltárni az utca egy szakaszát. A szakembereket csúnya látvány fogadta, hiszen a városépítés hőskorában lefektetett csővezeték mára teljesen tönkrement. Cserélni kell.
Viszonylag olcsó az ingatlan a városban
2023. dec. 08.
Lélegzetvisszafojtva várta a magyar lakáspiac a CSOK Plusz bejelentését. A támogatás jelentős szerepet játszik az ingatlanpiacon, derül ki a Creditline összegzéséből.