Nincs jobb alkalom rá: a vasárnap nyugodt ritmusa, óráinak csöndes csordogálása nemhogy elviseli, de valósággal kiköveteli, hogy az ember az ellazító olvasás élvezetének áldozzon.
Zrínyinek szenteltem a délutánt. Nem a katona-költő Zrínyi Miklós műveinek, hanem dédapja, a szigetvári hős életéről írottaknak – akinek halálos vállalása beleégett a magyarság tudatába. Mert 1566 szeptemberében Sziget váránál a török sereg roppant túlereje által szorongatva végső döntésre jutott: a reménytelen helyzetben hű katonáival az önfeladás helyett a halálba menetet választotta. Kivételes lelki erőről tanúskodott a „kirohanásként” ismert hőstettük.
Zrínyi gróf nem csak a végső rohamnál bizonyította, hogy nem ismer semmiféle alkut. Az örök hűség embere volt. Mindvégig kitartott a királynak tett esküje mellett, még az időleges kegyvesztettség, a mellőzése idején sem próbálta másnál keresni az igazát. Szigetvár elhúzódó ostroma alatt a szultán hol fenyegetéssel, hol ígéretekkel próbálta megadásra bírni – hiába. A büszke bán hajthatatlan maradt, még akkor is, amikor Szulejmán a legkecsegtetőbb méltósággal csábította, a horvát királyság koronáját ajánlva fel neki. Ám Zrínyi Miklós nem csupán jeles politikus és hadvezér volt; törhetetlen jellem is.
Kortársaiból csodálkozást váltott ki, amikor a főúr Szigetvár kapitányi tisztségét vállalta. Kevesellték ezt, hiszen hírneves hadvezér, a horvát, a magyar és a Habsburg politikai elit kiemelkedő tagja volt, aki előtt minden ajtó nyitva állt. Ám ő tudatosan vette magára ezt a neki „kicsi” szerepet, hiszen tudta, a legkorszerűbb erődítmény, Sziget a legfontosabb kapu, s az ország védelme minden áldozatot megkíván. A harcosokat jórészt a saját vagyonából fizette. Nem mellesleg ekkor már az egész Dunántúl főkapitányi tisztségét is viselte.
Hogy aztán segítség nélkül marad, arra nem számíthatott. Az ostromlók ötvenszeres túlerejével szemben a várvédők egy hónapos helytállása valóságos hőstett volt. A döntő ütközet szeptember 6-án kezdődött. A vár megvédésére remény nem volt, maradt a hőssé válás szomorú, de példaadó szerepe. Hetedikéig – némely kortársi emlékezet szerint nyolcadikáig – tudtak kitartani a nyomasztó fölénnyel szemben. Akkor a megmaradt hétszáz emberét Zrínyi kitörésre vezényelte. Előtte még fölgyújtatta a lőportornyot, s a bekövetkezett robbanásnak nagy szerepe volt abban, hogy a várostromot a törökök végül 25 ezres veszteséggel zárták. Az elképesztő erőkülönbség fényében különösképp feltűnő ez a szám, hisz éppen tízszerese volt a várvédők összességének.
Zrínyi és katonái Közép-Európa hőseivé váltak. A horvát grófból magyar arisztokratává lett hadvezér-politikust ma is több nemzet tisztelete övezi. Bár Sziget váránál nem győzhetett, de kitartásával megakadályozta, hogy a török sereg Bécs felé vonuljon. Európát védte, amíg tehette…
A szakirodalom úgy ítéli meg, hogy a bátor nagyurat nem lehet összehasonlítani a kor többi törökverő hősével: rangban, a társadalmi-politikai hierarchiában fölöttük állt, ő veszíthette tehát a legtöbbet. Önfeláldozása különös magasságba emeli.
