Szinte kicserélték a Rudast
Eljött szeptember első napja, újra iskolapad mögé ülnek a diákok és megkezdik a 2017/18-as tanévet. Így tettek a Rudasban is, ahol idén sok újdonsággal várták vissza a tanulókat.
A hagyományos iskolai tanévnyitó a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban ezúttal több újdonságot is tartogatott a diákoknak. Elsőként Szemenyei István, az iskola igazgatója köszöntötte a őket és a kollégákat. Mint mondta, felemelő nap a tanévkezdés, együtt készülni az órákra, mivel hosszú távon csak a tudás tud elindítani a siker útján, kemény munka árán pedig bárkiből bármi lehet majd.
Csapó Gábor, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatója is ellátogatott az iskolába, hogy köszöntse a diákokat és beszámoljon a nyáron az iskolában történt fejlesztésekről. A korábban a tetőre telepített napkollektorok mellett a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával az épület teljes nyílászáró cseréje is megtörtént, valamint a mosdók is felújításra kerültek. Mindezek mellett több tanterem is átalakult, így elkészült a rajz vagy a vadonatúj informatika tanterem is. Az udvaron továbbá egy edzőparkot is kialakítottak, melyről Szemenyei István elmondta, hatalmas köszönet illet mindenkit, aki részt vett ennek létrejöttében. A kivételes összefogás révén elkészült milliós értékű park eszközeit a Hankook Magyarország Kft. ajánlotta fel, amit a Szakképzési Centrum anyagi támogatása után az udvaron építettek fel, mintegy száz négyzetméteren. Az igazgató szerint sportiskolaként ez a park nagy segítség lesz a diákoknak, hogy megőrizzék egészségüket és biztosítsa a folyamatos mozgást számukra.
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: rendőr lennél? Tiéd a pálya!
2025. feb. 08.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon szervezett pályaorientációs nyílt nap eseményeiről számol be a DSTV összeállítása. A középiskolás diákok szituációs feladatokban mérhették össze tudásukat, a három állomáson interaktív formában nyerhettek betekintést a rendőrségi feladatokba. Hangkép.
"... totálissá válhat az állami kontroll"
2025. jan. 27.
Záródnak az ajtók: az oktatás feletti teljes kontroll, a kormányzat politikai és ideológiai megszállása hamarosan hivatalosan is befejeződik, áll a Civil Közoktatási Platform közelmúltban kiadott közleményében. Állampárti időket idéző rendszer jöhet.
DSTV: "Iskolanyitogató" az Aranyban
2025. jan. 25.
Mind az intézmények, mind a családok életében fontos időszak az iskolaválasztás, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Arany János Általános Iskola az immár hagyományos programmal igyekezett minél több család számára vonzó lehetőséget kínálni. Hangkép.
DSTV: Kenguru Kupa a Vasváriban (galériával)
2025. jan. 23.
Idén is gazdára talált a Kenguru Kupa, nagycsoportos óvodások mérték össze a tudásukat a Vasvári iskolában. A nagy múltú megméretés valójában a mozgás megszerettetéséről szól, és fontos állomása az intézmény beiskolázási programsorának. Hangkép.
DSTV: még több szakemberre lenne szükség
2025. jan. 23.
Fontos és örömteli tényezők mellett komoly kihívásokról is említést tett évértékelőjében a Dunaújvárosi Óvoda vezetője, derül ki a DSTV összegzéséből. Egyre több a különleges figyelmet és nevelést igénylő gyerekek száma, míg a velük foglalkozni tudó szakemberek aránya alacsony. Hangkép.
DSTV: eredményes évet zárt a tagintézmény
2025. jan. 20.
Programokban gazdag és rendkívül sikeres esztendőt zárt a BIROK Szabó Magda Tagintézménye, derül ki a DSTV összegzéséből. A decemberben készített évértékelők sorából nem maradt ki az iskola sem – már egy kicsit előre is tekintettek. Hangkép.
Felvételire fel, hajrá, fiatalok!
2025. jan. 18.
A ma kezdődő központi felvételi vizsgák résztvevőinek drukkol friss posztjában a város önkormányzata a nagy közösségi portálon. Csak figyelmesen, és persze: csak ügyesen!