Tisztújító taggyűlés a Fidesznél
Ismét Cserna Gábornak szavaztak bizalmat a tagok a Fidesz Dunaújvárosi Szervezetének elnöki feladataira a tisztújító ülésen, valamint bemutatták Mészáros Lászlót, mint Újtelep és a Béke városrész egyik területének felelősét.
Tisztújító gyűlést tartott a Fidesz helyi szervezete szerdán. Az alapszabály szerint erre kétévente kerül sor. A tagok egyhangú szavazattal ismét Cserna Gábornak adtak bizalmat a helyi szervezet vezetésére, az elnökséget pedig továbbra is Nagy Zoltánné, dr. Ragó Pál és Sztankovics László alkotja. A taggyűlésen értékelték az elmúlt időszakot, és megfogalmazták a jövőbeni feladatokat. Cserna Gábor bejelentette azt is, hogy Újtelepen és a Béke városrész egyik területén (9-es számú választókerület) a Fidesz felelőse Mészáros László lesz.
Mészáros László komoly tervekkel, célkitűzésekkel végzi ezt a megbízatást.
- Az a feladatom, hogy egyeztessek a lakókkal, milyen problémák tapasztalhatók ezen a területen, ezáltal megfogalmazni azokat a célokat, amelyekkel jobbá tehetjük a környezetüket. Már felvettem a kapcsolatot a Városvédők Újtelepért Egyesülettel is, akik felvázolták azon közösségi problémákat, amelyekre megoldást találhatunk.
A perkátai születésű Mészáros László Budapesten végezte el a középiskolai tanulmányait, utána a dunaújvárosi óragyárban helyezkedett el. Huszonöt éven keresztül dolgozott a helyi vendéglátóiparban, olyan népszerű helyeken, mint például a Hungar Hotels Arany Csillag szállodában, a Hangulat presszóban, a Kiscsillag sörözőben, a Kiskohászban, így nagyon sokan ismerhetik. Közben folyamatosan képezte magát. 2010-től pedig a Szent Pantaleon Kórház üzemeltetési és vagyonvédelmi részlegvezetője.
- Nagy megtiszteltetés számomra a feladat. Mindig is csapatjátékos, közösségi ember voltam, szeretem a társaságot, és azt, ha segíthetek másoknak. Úgy gondolom, ezen a területen még többet tudok adni, még többet tehetek az emberekért azon értékek mentén, amelyet pártunk képvisel. A munkám miatt folyamatosan kapcsolatban vagyok a hatóságokkal, így bárki elérhet a nap 24 órájában, amellett, hogy jómagam is keresem a kapcsolatokat a térségben élőkkel- mondta Mészáros László, aki hozzátette, nem titkolt célkitűzése az sem, hogy önkormányzati képviselőként dolgozhasson a körzetért.
A rovat további hírei: Közélet
Csattanó poénok a Dunaújvárosi Esteken – Fábry Sándor volt a vendég
2025. jún. 05.
Fábry Sándor humorista, műsorvezető, dramaturg volt a Dunaújvárosi Estek legutóbbi vendége. A kedd délutáni előadása sokakat vonzott a "C" szárnyba, nem véletlenül – közismert és megosztó személyiségére kíváncsiak voltak a dunaújvárosiak.
Hamarosan startol a szabadstrand-szezon
2025. jún. 04.
Egészen pontosan június 13-án nyit a szabadstrand – félreérthetetlenül jelezve a nyári szezon hivatalos kezdetét. Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester a helyszínen jelentette be: a jövő hét végén már ismét várja a fürdőzőket a város egyik legnépszerűbb nyári közösségi tere.
Tartalmas évtizedek után kerek évforduló
2025. jún. 04.
Folytatódott a dunaújvárosi szépkorú polgárok köszöntése. A napokban Dr. Tarjáni Györgyöt, Gyuri bácsit köszöntötte az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő.
Parkolók és egészségügyi fejlesztések a városban – 69 új hely létesül a kórháznál
2025. jún. 03.
Újabb jelentős fejlesztés kezdődik Dunaújvárosban: 69 új parkolóhely épül a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet közelében, amely nemcsak a város, de az egész térség közlekedési helyzetét javíthatja. A beruházás részleteit sajtótájékoztatón ismertette Pintér Tamás polgármester, Szilágyi Örs, a kórház főigazgatója, valamint dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő.
Lomtalanítás a Béke városrészben: 65 tonna, 976 köbméter lomtól szabadultak meg
2025. jún. 03.
Mozgalmas nap volt a Béke városrészben múlt szombaton: öt helyszínen gyűltek össze a környékbeliek, hogy megszabaduljanak régi bútoraiktól, elromlott elektronikai eszközeiktől és más feleslegessé vált holmiktól. Még két alkalom lesz a tavaszi sorozatban!
Trianon-megemlékezés az evangélikus templomban
2025. jún. 03.
A trianoni békediktátum évfordulóján emlékeznek a magyarság egyik legnagyobb tragédiájára – az emlékünnepség helyszíne az evangélikus templom udvarán felállított Trianon-emlékmű lesz szerdán délután.
Aktív Staféta: szűrésekkel az egészségért (galériával)
2025. jún. 02.
Izgalmas szombaton van túl Dunaújváros. A Jót, fut a város – Dunaújváros! eseményével egy napon az egészségmegőrzésre nemcsak sporttal, hanem ingyenes szűrővizsgálatokkal is felhívták a figyelmet. Az Országos Népegészségügyi Mozgósítási Staféta országjáró programsorozatának városi állomásán az edukációé volt a főszerep.