Aranyos elsősök
Másfél hónap telt el a tanévkezdés óta, ennyi idejük volt az újdonsült diákoknak belerázódni az iskolai életbe, felvenni a ritmust és felnőni a feladathoz, amit a suli állít eléjük. Az Arany iskola három elsős osztályának tanulói szerda délután vették az akadályt és beléphettek a nagyok világába.
Játékos próbatételt kellett teljesíteniük az Arany János Általános Iskola elsőseinek szerda délután az iskola tornatermében annak érdekében, hogy a nagyok felavassák őket és ők is aranyos diákok lehessenek. Az emelt angolosok, az emelt szintű emelt szintű rajz és vizuális kultúra, valamint a Freinet szellemiségű oktatást követő osztályok mindegyikének egy mondókát vagy dalt kellett előadniuk, betanult koreográfiával, hogy kivívják az elismerést. A büszke szülők körében előadott produkció végül elnyerte a közönség tetszését, így az idén búcsúzó nyolcadikosok átadták nekik az jelvénnyel összefogott aranyos bársonyszalagot, ami a hűséget és az együvé tartozást jelképezi az iskolában.
A fogadalomtétel után Garai Zsuzsanna egyesével mindegyikükkel kezet fogott, így köszöntve őket hivatalosan is a nagyok világában, majd szóban is köszöntötte őket. Mint mondta, ez már egy egészen más világ, már ők is a nagyok közé tartoznak, ez a nap pedig róluk, nekik szól és reméli, hogy nyolc nagyon kellemes év vár még rájuk az iskolában az aranyos család tagjaiként. Másfél hónappal ezelőtt az első tanítási napon még félszegen, megszeppenve léptek be az iskola kapuján, de ma már bátran, magabiztosan jelentkeznek a tanórákon és ügyesen számolnak fejben, valamint több verset és mondókát is megtanultak.
A rovat további hírei: Oktatás
Nárcisz már érettségire készül a Rostiban
2024. máj. 10.
A tizenegyedik évfolyamba jár, két tantárgyból vizsgázik a 17 éves fiatal. Nárcisz a várostól mintegy 200 kilométerre, a Somogy megyei Nagybajomban lakik, speciális tanterv szerint tanul. Súlyos izomsorvadásos betegség sújtja. Most utazik először a városba – hétfőn vizsgát tesz a Rostiban.
Móricz 70: folytatódik az ünnepi sorozat
2024. máj. 03.
Koltai Róbert színművész az iskola öregdiákjaiként tér vissza a Móriczba szombaton, majd kamarakiállítással folytatódik az intézmény 70 évét ünneplő jubileumi programsorozat.
DSTV: játék és fegyelem az oviban
2024. máj. 01.
Folytatódott a DSTV sorozata az óvodásokról – ezúttal a fegyelmezés kérdései kerültek terítékre Gyenes Évával, a Dunaújvárosi Óvoda igazgatójával. Még a szülők és az óvónők egymásra utaltságáról, együttműködéséről is szó esik. Hangkép.
Rangos életműdíjat érdemelt Lukács János
2024. ápr. 23.
A rajztanítás, vizuális nevelés terén elért eredményeiért a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete (MROE) elismerését, az Alma-díjat vehette át a napokban Lukács János, az Arany János Általános Iskola nyugalmazott oktatója. Szeretettel gratulálunk!
DSTV: harmónia a Waldorf iskolában
2024. ápr. 21.
Tartalmas előadássorozatnak adott otthont a Waldorf iskola a napokban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Harmóniában Minden Nap című rendezvényen többek között a család, az egészség kérdéseivel foglalkoztak. Hangkép.
DSTV: csodamesék az óvodásoktól
2024. ápr. 20.
A témáról már olvashattak, most itt a DSTV összegzése: különleges seregszemle helyszíne volt a Csillagvirág Tagóvoda. Több mint két évtizedes hagyományt folytattak a költészet napjára időzítve – 10 tagóvoda résztvevői meséltek a városi találkozón, csodavilágot varázsolva!
DSTV: óvodai nyílt napokat tartottak
2024. ápr. 10.
Az ismerkedés és a megismerés nagyon fontos állomásai voltak a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményeiben tartott foglalkozások, derül ki a DSTV összegzéséből. Várhatóan 320-340 kisgyermek kerül ősztől a rendszerbe. Hangkép.