Bika, harangozz!

2017. október 7. (szombat) 9:44 - Várkonyi Balázs

Egy különös legenda máig kering arrafelé, a kis baranyai faluban, a Mecsek-Hegyháton megülő Mánfán. Az Árpád-kori község a törökdúlás idején elpusztult. Jó idő múlva kissé távolabb éledt újjá. De hátrahagyott valamit: a kilenc évszázada emelt, a pusztulást szerencsésen átvészelt templomot.

Az eredetileg román, majd az átépítés során gótikus jegyeket öltött istenházát elvonszolni nem lehetett, maradt a régi helyén, a nyugati irányban fekvő varázsos völgyben. És mert ember arra sokáig nem járt, a természet visszavette azt, ami az övé volt: fával-cserjével körbevette, elzárta. A karcsú kis templom az elvadult növényzet takarásában háborítatlanul állt. De teltek az évtizedek, elmúlt egy évszázad is, és lassan pusztulásnak indult. Az emberek már-már el is feledték.

Aztán történt valami csodás dolog – így szól legalábbis a legenda: az 1700-as években egy elkószált, az erdőbe tévedt bika arra vette az útját, és ahogy az épület körül bóklászott, a szabadon lengő harangkötélbe beleakadt a szarva. Vadul igyekezett kiszabadítani magát, s ahogy rángatta a kötelet, a harang megkondult, egyre hangosabban szólt. A falubéliek rohantak a hang irányába, és megdöbbenve szembesültek: ott állt a megsebzett, viharvert templom, őseik megszentelt háza. Nekifogtak, reparálták, kősebeit begyógyították, s 1742-ben már ott tartották vasárnapi miséiket. És hálával gondoltak a – mai eszünkkel tán sosem volt – bikára…

Ma is jó lenne, ha időnként előkerülne egy bika, hogy ha már az ember oly sokszor nem gondol rá, ő szólaltassa meg helyettünk a vészharangot; amely arra figyelmeztet, hogy veszélybe sodorja magát Európa, hogy bajban körülöttünk a világ, hogy a botrányos iskolatörvénnyel válságba kerül a kárpátaljai gyerekek anyanyelvi kultúrája, és általában a tradíciók, az emberi méltóság. A lélek békéje. A nyugalom.

Pénteken a magyar templomokban a gyásznapra emlékeztetett a harang. Akinek van füle, meghallotta, hogy azt is kiverselték a harangok: gróf Batthyány Lajos miniszterelnök, meghalt: Pest, Neugebäude, 1849. október 6., golyó általi halál. Arad, várárok: nemes eleméri Kiss Ernő altábornagy, cserneki Dessewffy Arisztid tábornok, Schweidel József tábornok, szkárosi Lázár Vilmos ezredes, „por és golyó” általi halál. Nemes Pöltenberg Ernő, nemescsói Török Ignác, Láhner György, Knezić Károly, Nagysándor József, gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, gróf Vécsey Károly tábornokok: kötél általi halál.

Azt is hírül vitték talán a harangok, hogy az aradi vértanúknak még csak rendes akasztófa se jutott, a hóhérlegények egy építkezésről szerzett gerendákból ácsoltak hevenyészett bitót; hogy az utolsónak hagyott Vécsey vezérőrnagy, aki elbúcsúzni már senkitől se tudott, a halott Damjanich előtt letérdelve annak kezét csókolta meg; hogy a börtönben meghalt zádorfalvi Lenkey tábornokról azt írták barbár őrei: „fogyatékba jutott”. És hogy Batthyány miniszterelnök utolsó szavai voltak: Éljen a haza!

Harangozz hát az emlékükre mindig te is, bika!

A rovat további hírei: Napraszóló

Egy korszak mintaembere

Egy korszak mintaembere

2018. szeptember 16. (vasárnap)

Könyvet lapozok. Önvallomás. Életútkrónika. Egy emlék a gyermekkorból: „Apám szabósegéd volt a Neumann cégnél, édesanyám varrónő. Szoba-konyhás lakásban laktunk a Józsefváros szívében, a Mária Terézia téren. Első emlékképeimen anyámat látom. Hallom a varrógép finom zúgását, amelynek a hangjára reggel felébredtünk, este pedig álomba duruzsolt bennünket. A poros térre is emlékszem, ott még az akácfák is fulladoztak a porban. Magas templomtornyot is látok, aminek hegye az égig ért.”

Olvasás, életre-halálra

Olvasás, életre-halálra

2018. szeptember 08. (szombat)

Kelj fel, régen szántanak; Csépeltél-e vetésre? Aki e kétsoros intelmet Szent Mihály havi ajánlásként a szántóvetőknek megfogalmazta, a XVI. század különös figurája volt. Újfaluból, a mai Esztergom pereméről indult a nagyvilágba. Krakkóba tartott, a földkerekség egyik legrégibb egyetemére, amely már két évszázada működött. Beiratkozott.

Emberi erőforrás

Emberi erőforrás

2018. szeptember 01. (szombat)

Vándoriskola. Vajon mond-e még valakinek ez a szó bármi is? Tán azoknak, akik Földvárypusztán tanultak ilyenben. De ők, ha még meg is vannak, nyolcvan év fölött lehetnek. Mert hetvenkét éve, 1946-ban nyílott meg a vándoriskola. Kényszerből.

Nyár, orkán, jóvátétel…

Nyár, orkán, jóvátétel…

2018. augusztus 25. (szombat)

Alattomosan közelített a vihar. Csak az utolsó pillanatban észlelték, úgy csapott le, váratlanul, hogy megrémülni se volt idejük. Az erdő felől tört a tanyára. Vitt mindent, ami az útjában állt: földre fektette a már amúgy is megroggyant villanykarót, elsodorta a támoszlopot, fölborította a szénabálát, aztán módszeresen szét is szedte.

Bandika a sámlin

Bandika a sámlin

2018. augusztus 19. (vasárnap)

Északi szélesség 47 fok 30 perc 40 másodperc, keleti hosszúság 19 fok 5 perc 15 másodperc: semmi rébusz, ezek egy amúgy jelentéktelen pesti hely földrajzi koordinátái. Aki rákeres a térképen, a Városliget egy csupasz dombját leli. Földhalomként valóban jelentéktelen. És mégsem.

István, a király – a „nemzeti minimum” kifejezője

István, a király – a „nemzeti minimum” kifejezője

2018. augusztus 18. (szombat)

1983. augusztus 18-a: mérföldkő zene- és színháztörténetünkben. Harmincöt éve azon a napon a budapesti városligetben, a Királydombon lezajlott az első magyar történelmi tárgyú rockopera, az István a király ősbemutatója. Szörényi Levente és Bródy János műve fergeteges sikert aratott.

A féllábú óriás

A féllábú óriás

2018. augusztus 12. (vasárnap)

Azon a napon, amikor a skóciai Glasgowban az úszók kontinensviadala kezdődött, „csöndes” hazai évfordulóra emlékezhettünk: 1929. augusztus 3-án egy húszéves fiatalember négyszáz gyorson országos csúccsal nyerte a hazai bajnokságot. Mondhatnánk, a sikeres eb-k árnyékában ez nem volt nagy ügy. Nana!