Egy földig rombolt és kifosztott múzeum reneszánsza
Az Intercisa Múzeum munkatársai az elmúlt hétvégén Dunaújváros testvérvárosába, Vukovárra utaztak. Az ottani tapasztalatokról, a látogatásról Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója számolt be honlapunknak.
A muzeológusok először ellátogattak a Vukovári Városi Múzeumba, ahol Ružica Marić igazgatónő fogadta őket és kalauzolta végig a múzeum falai között. Az ottani tapasztalatokról, a látogatásról Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója számolt be lapunknak. Mint írta, megrázó élmény volt, ahogy a délszláv háborúban a földig rombolt várost bemutatta az állandó kiállítás egyik része, ám felemelő volt látni azt, ahogyan kiheverte a borzasztó pusztítást a város, illetve a múzeum. A vukovári szerb ostrom pontosan a múzeumot ért első találattal kezdődött, és mint a város többszínűségét jelképező intézményt, a megszállók teljesen kifosztották, majd végül megsemmisítették. A műtárgyakat Szerbiába vitték és csak hosszas procedúra és kemény nemzetközi hatásra adták vissza, több mint tíz év után, az újjáépülő vukovári múzeumnak. A háború után Vukovár újjáépítésében az egész horvát nemzet részt vett, így sikerült rekordidő alatt, szinte a semmiből felépíteni egy új várost és múzeumot. A múzeumnál fontos feltétel volt, hogy mindent az eredeti állapotba kellett visszaállítani, ami nem kis feladat elé állította a szakembereket, mert minden idevonatkozó írat megsemmisült, így csak az emberi emlékezetre hagyatkozhattak.
Az Intercisa Múzeum munkatársai is megtapasztalhatták, az intézmény teljes felújítása sikeresen megtörtént és jelenleg 60-70 ezer látogató tekinti meg évente a Városi Múzeumot.
A múzeumlátogatást követően Ivan Penava vukovári polgármester ebédre hívta meg a dunaújvárosi múzeumi 16 fős küldöttségét, melyet Sanja Tokić, a Polgármesteri Hivatal kabinetvezetője koordinált. Ezután az Európa hírű vučedoli régészeti múzeumot tekintették meg, ahol Mirela Hutinec igazgatónő mutatta be az értékes leleteket.
A testvérvárosi látogatás a vukovári Magyar Házban fejeződött be, ahol Jakumetović Rozália a Vukovári Magyarok Egyesületének elnöke köszöntötte a vendégeket. Az elnök asszonyon kívül még közel húsz helyi magyar nemzetiségű lakos, bőségesen megvendégelte a magyarországi csapatot. A jóízű és kötetlen megbeszélés az esti órákba torkolt, számos közös program kidolgozását is átbeszélték, többek között jövő évben, az Intercisa Múzeumban megrendezendő időszaki kiállítást, ahol is vukovári magyarok kézimunkáiból készült kiállítást mutatnák be a dunaújvárosi közönségnek.
A rovat további hírei: Kultúra
Viadana-varázslat a Művészetek Völgyében
2025. júl. 24.
A sikeres tavaszi visszatérés után folytatta diadalútját, a Művészetek Völgyében is hódított a Viadana Kamarakórus. Az együttes Taliándörögdön lépett közönség elé – rendhagyó repertoárral ajándékozva meg a közönséget még múlt szombaton.
Nyári komédiázásra készül a Bartók társulata
2025. júl. 23.
Rendhagyó vállalás, rendkívüli helyszín, ráadásul nem titkoltan fontos lépés egy majdani nyári színházi fesztivál felé vezető úton: Shakespeare Ahogy tetszik című lírai komédiáját a Vasvári iskola udvarán viszi színre a Bartók Kamaraszínház. Premier pénteken este!
Nyáron is nyitva a József Attila Könyvtár
2025. júl. 22.
Rövidített nyitvatartás lép életbe július végétől, de addig is rendszeres programokkal várják a betű barátait az intézményben. Különleges válogatással is kirukkoltak!
DSTV: dacolva az elemekkel
2025. júl. 21.
A rossz idő sem szegte kedvét az MMK táborozóinak a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Bár az udvarról az épületbe költöztek, nagy kedvvel vetették magukat a kézműveskedésbe a tematikus sorozat résztvevői – és a színházra az idő is megjavult! Hangkép.
DSTV: Belgiumba készül a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
2025. júl. 20.
A meghívásról már olvashattak, most következzen a DSTV összegzése arról, hogy Belgiumban léphet közönség elé a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Csapatunk a rangos Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztivál programjában szerepelhet augusztus első felében. Hangkép.
DSTV: évadzáró a zenélő cukrászdában
2025. júl. 19.
Változatos és gazdag kínálat jellemezte a Zenélő Jakó Cukrászda sorozatát az elmúlt időszakban, derül ki a DSTV összegzéséből. A kezdeményezés sikeres koncerttel ért véget – de persze csak az idei évadra, hiszen ősztől biztosan folytatják! Hangkép.
ICA-D: csodás városfelfedező "Betekintés"
2025. júl. 18.
Ahogy ígérték: egyszerre hallatlanul izgalmas és roppant tanulságos bemutató lett a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása. Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, vagyis a Dunaújváros köztereire álmodott terveiket. Még egy héten át látható: kötelező program!