Energiakövetek Fehérváron

doszerk - 2017. október 31. 13:57

Szuperhősök a magyar oktatásban! A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pályázatán Energiakövet 2017 címet elnyert két Energiakövet, Molnár Janka Sára és Nagy Bence, szülővárosukban tartották első, rendhagyó tanóráikat.

A MEKH a felsőoktatási intézményekben természettudományos tárgyakat hallgató diákok számára kiírt Energiakövetek pályázatán idén 4 egyetemista nyerte el az Energiakövet 2017 címet, a hozzá járó ösztöndíjat, valamint a lehetőséget, hogy „szupertanárként” az oktatásban is kipróbálhassa magát, ezáltal az egész ország megismerhesse.

„GYŰJTS ADATOT ÉS MENTSD MEG A FÖLDET!”

Molnár Janka Sára, az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizika szakos hallgatója „Gyűjts adatot és mentsd meg a Földet!” című óratervével vívta ki a szakmai zsűri elismerését és nyűgözte le a Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola 8. osztályos tanulóit.

Janka magávalragadóan mesélt a fiataloknak az energiáról és az energiatudatosságról, a megújuló és a nem megújuló energiaforrások közti különbségekről, érdekes példákon keresztül pedig konkrétan a hazai energiafelhasználásról. Az óra utolsó negyedében a diákok csoportokban elkészítették saját plakátjukat is az előadáson szerzett tapasztalataik nyomán, mellyel az egyén felelősségteljes hozzáállására és aktív szerepvállalására hívhatják fel a figyelmet a jövőben saját iskolájukban.

Nagyon boldog vagyok, hogy engem is Energiakövetnek választott a zsűri, hiszen így lehetőséget kaptam értéket teremteni diákok számára, bátoríthatom, lelkesíthetem őket, felhívhatom a figyelmüket a környezetvédelem fontosságára és elmesélhetem nekik, hogy látszólag kis emberként is mennyi mindent tudunk tenni környezetünkért.” - mondta Janka, aki már középiskolás kora óta kutat, kísérletezik, tervez és népszerűsíti a tudományt minden fórumon.

„ENERGIATAKARÉKOSSÁG LEMONDÁSOK NÉLKÜL”

Nagy Bence, a Eötvös Loránd Tudományegyetem Biológia-Földrajz tanárszakos hallgatója a háztartások energiafelhasználásának csökkentését választotta órája témájául.

A  Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola 7. és 8. osztályos tanulóinak Bence nemcsak általános áttekintést nyújtott a jelenlegi energetikai és globális állapotokról, de gyakorlati példákon keresztül be is mutatta a környezettudatos és pazarló energiafogyasztási magatartás közti különbségeket, három alapvető szegmenst kiemelve: elektromos áram, ivóvíz és szennyvíz, fűtés-főzés. Izgalmas kísérleteket elemezve, olyan megoldásokat keresett a problémákra a diákokkal közösen, melyeket valóban tudnak a mindennapi életük során használni.

Úgy gondolom, akkor lehet gyökeres változást elérni, ha a fiataloknak olyan szemléletet adunk át, mely által értékként tekinthetnek Földünkre, energiaforrásainkra, és ezáltal tisztában lesznek ezek végességével. Ezt a célt szem előtt tartva szeretnék minél szélesebb körben fiatalokat megszólítani, és óráimmal hatással lenni rájuk.” – mondta Bence, aki igazán kiváltságosnak érezte magát, hiszen azon túl, hogy szülővárosában, de ráadásul épp volt iskolájában szerepelhetett elsőként, mint Energiakövet.

„SZUPERHŐSÖKET A MAGYAR OKTATÁSBA!”

Társadalmi felelősségvállalási programunk hangsúlyos eleme a fogyasztók energiatudatos szemléletének formálása. A fiatalok motiválását célzó, a személyes lépésekre ösztönző edukációs programunk célja egyrészről a legjobb oktatási tartalomfejlesztés volt, másrészről olyan tanárszemélyiségek megtalálása, akik Energiakövetként egy ország szupertanárai lehetnek. Olyan tehetséges szupertanár-jelölteket kerestünk és találtunk, akik élményszerűen, új szemszögből beszélnek a témáról, és ehhez a saját ötleteiken alapuló interaktív tananyagot is kidolgozták.” – fogalmazta meg a program lényegét Scherer Zsolt, a MEKH szóvivője.

Az Energiakövetek munkásságát és szuperóráik állomásait a program weboldalán és közösségi felületein keresztül az egész ország nyomon követheti!

A pályázat részletei és további hírek a www.energiakovetek.hu honlapon.

A rovat további hírei: Oktatás

Újfent tarolt a "gpsz"

Újfent tarolt a "gpsz"

2024. nov. 25.

Tizennegyedik alkalommal rendezték idén a „gpsz” Informatikai Csapatversenyt a Rudasban. A fiatalon elhunyt kollégájuk emlékére állított versenyen általános iskolások mérették meg magukat – nem meglepő módon idén is számos lelkes csapat szállt harcba a dobogós helyekért.

Élményözön a Széchenyi gimnázium orientációs napján

Élményözön a Széchenyi gimnázium orientációs napján

2024. nov. 19.

Vérvétel-imitációs gyakorlat, kiadványhegy, előadáscunami, de még rakétaindító pult is várta a diákság rohamát a Széchenyi István Gimnázium immár hagyományos seregszemléjén – az utóbbinál mindenki szerencséjére élesbe kötött rakéták nélkül. 

Áldással köszöntötték az elsősöket

Áldással köszöntötték az elsősöket

2024. nov. 13.

Szép hagyományt folytattak –  idén is áldással kísért elsősavatót tartottak a Szent Pantaleimon Görögkatolikus Általános Iskola lurkóinak. Ismét meghitt műsorral köszöntötték az új tanulókat és szüleiket, akiket meleg szívvel fogadott az iskola családias közössége.

DSTV: az erdőről az Arany János iskolában

DSTV: az erdőről az Arany János iskolában

2024. nov. 11.

Sikeres pályázat nyomán országos programban vett részt az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Országos Erdészeti Egyesület kezdeményezése az Iskolában az erdő címet kapta – erdőpedagógus tartott interaktív előadást az Arany diákjainak. Hangkép.

Távolléti díjat és végkielégítést kell kapniuk a Kölcsey Gimnázium elbocsátott tanárainak

Távolléti díjat és végkielégítést kell kapniuk a Kölcsey Gimnázium elbocsátott tanárainak

2024. nov. 08.

A nem jogerős ítélet szerint milliós nagyságrendű felmentési időre járó távolléti díjat és végkielégítést kell megfizetnie a tankerületnek a Kölcsey Gimnázium elbocsátott tanárai részére - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-t.

Sikeres mustra a szakmák seregszemléjén (galériával)

Sikeres mustra a szakmák seregszemléjén (galériával)

2024. okt. 29.

Már hetedik alkalommal rendezték meg a Dunaújvárosi Szakképzés Napját. A pályaválasztási expón a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum tagintézményei és képzései mutatkoztak be a Dunaferr iskola villamos tagozatának épületében a közelmúltban.

Civil Közoktatási Platform: cenzori szerepet szán a BM az iskolaigazgatóknak

Civil Közoktatási Platform: cenzori szerepet szán a BM az iskolaigazgatóknak

2024. okt. 27.

A kormány honlapján jelent meg a közelmúltban egy "salátatörvény" részeként az a szocializmus gyakorlatára hajazó törvénymódosítás-tervezet, amely az igazgatókat teszi felelőssé az úgynevezett "érvényes értékek" intézményi szintű megóvásáért.