Harcoljatok! Harcoljatok!

2017. október 23. (hétfő) 7:39 - Várkonyi Balázs

Szeptember vége. Florida, evezős világbajnokság. A kormányos kettesek döntője zajlik. Tévéközvetítés. Semmi izgalom. Egyelőre. De eltelik másfél perc, és a két amerikai szpíker belendül. Ahogy sűrűsödik az élmezőny, egyre inkább megemelik a hangjukat. Nemsokára már fönt bennük a pumpa, mind pörgőssé válik beszédük, és egyre hangosabbá, szinte kiabálnak, aztán a vége felé, mint a fába szorult féreg, valósággal ordítanak. Hihetetlen - harsogják. És: grandiózus. És: felfoghatatlan.

És az is mondják: csoda.

Mi az atyaúristen volt az az utolsó száz méter?! – kiáltja a szakértő, nem értve, hogyan történt ez. De megtörtént. És magyar csoda lett. Mert a Simon Béla, Juhász Adrián duó – a kormányos Kolláth Vandával – végigverte a sokkal esélyesebb világsztárokat, a brit, német, olasz, spanyol, meg a százszázalékos favorit ausztrálok alkotta nemzetközi mezőnyt a floridai világversenyen. Úgy ráadásul, hogy ezerötszáz méternél még olybá tűnt, legfeljebb a harmadik helyért küzdhet a magyar hajó legénysége.

Akkor még vagy negyven méteres hátrányban lapátoltak az éllovas ausztrálok mögött. De aztán az utolsó kétszázon begyújtották a motort. Robbantottak, beérték az előttük haladó két hajót. És a cél előtt száz méterrel még erre is rátettek egy lapáttal: elképesztő hajrával befogták az éllovasokat, átvették s többé már nem is engedték át másnak a vezetést. Szinte állva hagyták a megdöbbenéstől ledermedt ellenfeleiket.

Fotó: Czucz Bálint

Vanda, Béla, Adrián – kiáltozta a maroknyi magyar küldöttség. Másnap szalagcím az újságban: „Olyan brutális hajrával lettek aranyérmesek a magyar evezősök a vb-n, amilyet nem látott még a világ.” Tényleg nem látott. Vagy tán olyan régen, hogy nem is emlékezünk rá. A világot leckéztették a mieink, pedig nem is hallották a nagy versenyeken megszokott magyar kórust: Harcoljatok! Harcoljatok! A szép mesék csattanóval érnek véget. Ez a valóságmese is. Október derekán Juhász Adrián tengeren ismétel: ezúttal Pétervári-Molnár Bendegúzzal párban szerez aranyérmet francia felségvizeken, a tengeri evezős-világbajnokságon. Számos ország hatvannyolc egysége közül lesznek világelsők. Csoda? Akaratdiadal.

A Harcoljatok! kiáltás mára magyar védjeggyé vált. Békeidőben. Nemes versengésben. Hát akkor mennyire lehetett magyar azonosságjegy hatvanegy éve, azon a büszke októberen! Amikor az újvárosiak is készültségbe léptek. Amikor az emberek tanulni kezdték neveiket. Demeter Béla nemzetőrparancsnok. Papp Bálint önkéntes. Pados István nemzetibizottság-elnök. Fehér László kovács. Zecher János vasmű-felkelőparancsnok. Szabó Ferenc cipészsegéd. Novák Pál darukezelő. Kósa János hegesztő. Vetési Imre egyetemista. Kocsis Dénes Donát mérnök. Milisz Panajotisz gépkezelő. Gyulai Mihály tanuló. És a katonai ellenállás megszervezői, harcosai, a gyárőrségek önkéntesei, a nemzetőrök, a fegyvert fogott háromezer férfi, ipari munkások, földművesek – és velük egy tizennégy éves diákfiú. Szabadságharcosok. Pentele tigrisei. Az ünnepen rájuk emlékezünk. Fejet hajtva.

A rovat további hírei: Napraszóló

Cihika és az ideges elfajzás

Cihika és az ideges elfajzás

2017. november 19. (vasárnap)

Úgy hívták: Cihika Mihály. A Toldy Gimnázium diákjai már a furcsa név hallatán hangos röhögésben törtek ki, legalábbis az elején. A nevéről persze senki sem tehet, Mihály tanár se, hogy ezt örökölte szüleitől. A gyerekek később alaposan megtanulták, hogy nevetni semmi okuk, félni annál inkább.

Napbúcsúztató Ábel-mesével

Napbúcsúztató Ábel-mesével

2017. november 13. (hétfő)

Esténként, elalvás előtt mindig teszek egy kört a világhálón, hogy tudjam, milyen hírek zárják a napot. De csakis a híreket olvasom, a szabad fórum, a közösségi „csevegő” portál ilyenkor már kerülendő: nem izgatom föl magam azon, hogy miként törik kerékbe oly sokan anyanyelvünket. A közös kincset.

Üzenet a múltból

Üzenet a múltból

2017. november 12. (vasárnap)

Rég volt. Egy barát házaspár nekivágott Ausztriának. Építészként egy nemes feladat jutott nekik, nem állhattak ellen a kísértésnek. Mentek, terveztek, aztán odakint ragadtak. Kisfiuk akkor hat-hétéves lehetett. Rajzkészségét az óvoda csodálta, megkönnyezték, amikor a szeretnivaló kissrác elment. Ritkán jöttek haza, szülei egyvégtében az új kihívásokat keresték.

Amikor elmaradt a hajnal

Amikor elmaradt a hajnal

2017. november 04. (szombat)

Kezdetben volt az éjsötét. A falióra tizenkettőt mutatott, majd egy pillanat – és a naptár november harmadikáról negyedikére lépett. Eltelt egy óra, kettő, három, az ország aludt, békét álmodott, s nem tudta, hogy valahol már tankok dübörögnek, csak még a zaj nem hallik idáig. Négy óra lett.

Amikor még élt a remény…

Amikor még élt a remény…

2017. október 31. (kedd)

1956. október 31-ét írtak. A forradalom és szabadságharc pentelei krónikájában ez a nap fordulópont: megalakultak a néphatalmi testületek, a nemzeti bizottság, a helyi munkástanács, és a tüzérezred tisztjei részvételével a forradalmi katonai tanács. A feloszlatott DISZ-szervezet szerepét átvette a forradalmi ifjúsági bizottság. Az előző napok véráldozattal is járó történései után a konszolidáció jelei mutatkoztak.

Három jeles nap – az egykoriak tiszteletében

Három jeles nap – az egykoriak tiszteletében

2017. október 31. (kedd)

Emlékezésre késztető dátumok egymás nyomában: ma a protestánsok tartják ünnepüket, szerdán a katolikusok mindenszentek napját ülik, csütörtökön pedig valamennyien az elment hozzátartozóinkra és barátainkra gondolunk.

Enter – A következetesség embere

Enter – A következetesség embere

2017. október 30. (hétfő)

A vasárnapi vihar a négy fal közé szorított. Számítógép bekapcsolva, lássuk, mi hír „odakintről”. Elhűlve nézem a Dunaújváros hírportál fotóit a szél pusztításáról. Olvasom a mindegyre frissülő helyzetjelentést a Magyar útnál meg a körforgónál történtekről, a nagyvenyimi, bodajki, csákvári kártételről, és sorjáznak a hírek. A szélnek nincs nyugta.