Emlékezésre késztető dátumok egymás nyomában: ma a protestánsok tartják ünnepüket, szerdán a katolikusok mindenszentek napját ülik, csütörtökön pedig valamennyien az elment hozzátartozóinkra és barátainkra gondolunk.
Ma épp ötszáz éve az ágostonrendi szerzetes, a szász választófejedelemség biblikus professzora, Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára kifüggesztette kilencvenöt pontba foglalt vallási reformtéziseit. Az utókor e mérföldkővel jegyzi az evangélikus egyház megalapítását. Luther hamarosan követőre talált, mégpedig a nála is radikálisabb változásokat követelő genfi egyházújító, Kálvin János személyében – aki a református vallás zászlóvivője és alapítója lett. Az új tanok megjelenése csatasorba szólította a katolicizmus egységét féltőket, s megkezdődött az ellenreformáció évszázados korszaka, sok véráldozattal… Erre is emlékeznek ma a protestánsok. És arra, hogy az idők meghozták a kiengesztelődést, a történelmi egyházak szolidáris együttélésének mai valóságát.
Mindenszentek napja, amelyről holnap emlékeznek meg a hívek, kis híján tizenkét évszázada élő ünnepe a katolikus egyháznak: a Krisztus utáni 835. évben „Jámbor” Lajos császár pápai jóváhagyással írta elő az emléknap megtartását. Ennek előzménye még a hetedik évszázadban gyökerezik: 609-ben – némely forrás szerint egy évvel később – a hatalmas római szentélyt, a Pantheont IV. Bonifác pápa a vértanúk tiszteletére keresztény templommá szentelte. Végül a kilencedik századtól lett a szentek és vértanúk általánosan elismert emléknapjaként az egész kereszténység ünnepe.
Vallástól független, a halottak emlékének ápolását szolgáló egyetemes nap november másodika – amelyet az egyházak is a jeles napok sorában tartanak számon. Egy bencés apát rendelte el a megemlékezést még az első évezred végén, 998-ban, majd általánossá lett a keresztény közösségekben. De mint sok egyházi ünnepnek, ennek is megvan a pogány kori előképe: a kelták históriája már az ősidőkben is az elhunytakra emlékező alkalomként jegyezte november elejét, amikor halotti áldozatokat mutattak be. Ennek mai továbbélője a nálunk nem általános, de Nyugaton szokásos haloween-rituálé.
A következő napokon a templomokban és a temetőkben is az eltávozottakra emlékezünk, kegyelettel.
