Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Hetven maratonnyi táv a Duna mentén

Mozaik
Hidvégi-Üstös Pál
futás
Duna
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. okt. 21., 09:54

Hidvégi-Üstös Pál magyar ultramaratonista a Duna Régió Stratégia magyar elnökségének támogatásával már harmadjára jár városunkban. Először százötven éves velocipédjével érkezett, majd a folyón úszva ért partot. Ezúttal futva látogatott el hozzánk a háromezer kilométeres táv felénél.

Extrém sportteljesítményeivel a környezetbarát közlekedés fontosságára szeretné felhívni a figyelmet a Duna Régió Stratégia soros magyar elnökségének évében. Emellett a 14 dunai ország ágazati fejlesztéspolitikáinak összehangolása is feladata nagyköveti szerepben hiszen az elnökségi év során az irányításért felelős Külgazdasági és Külügyminisztérium prioritásként kezeli a régió energiabiztonságának fokozását, közlekedési kapcsolatainak fejlesztését, valamint a tiszta közlekedési módok terjedésének előmozdítását. Miután két hónappal ezelőtt Hidvégi-Üstös Pál 750 km-t tekert 150 éves velocipédjével a Duna magyarországi szakaszának mindkét oldalán, majd végigúszta a hazai szakaszt, szeptember 21-én elindult a Fekete erdőben található Donaueschingenből, és végigfut a Fekete-tengeri torkolatig tíz országon keresztül a Duna teljes, 3.000 km hosszú partszakaszán. Dunaújvárosba pénteken délután négy óra után érkezett, a táv felénél. A Városháza előtti főtéren Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte immár harmadik alkalommal. Mint mondta, Hidvégi-Üstös Pál példaértékű tevékenységet végez annak érdekében, hogy a tizennégy dunai ország fejlesztését összehangolja a magyar elnökség évében, ami mindenki számára tanulságos. Dunaújvárosnak különösen, hiszen városunk fontos stratégiai pontja a Dunának mind közlekedés, mint pedig logisztikai szempontból. Az ultramaratonistának ezután további kitartást, erőt és egészséget kívánt a szakasz második felének teljesítésében.

A különleges sportesemény zárása december 8-ra várható, amikor Hidvégi Üstös Pál megérkezik a Duna Fekete-tengeri torkolatához. Előtte azonban, mint mondta, ezt a hetven maraton hosszúságú távot szeretné befejezni, hogy felhívja a figyelmet a pozitív üzeneteire, amik szerinte sokkal fontosabbak, mint a sportteljesítménye. Kiemelte, hogy a tisztaság, a környezetvédelem és a fejlesztések mindennél előbbre valóbbak ezeken a szakaszokon, hiszen a víz összeköt mindnyájunkat, a felsőbb folyásnál élők felelősséggel tartoznak az alsóbb folyásnál élőknek és ugyanígy fordítva is. Reméli sok emberhez eljut majd az üzenet, mivel létfontosságú, hogy a Duna-völgyének természeti szépségét jó állapotban adhassuk át gyermekeinknek, de ez csak összefogással sikerülhet.

A rovat további hírei: Mozaik

Változékony idő várható a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten

2019. júl. 28.

Változékony idő várható a jövő héten, napsütésre, de záporokra, zivatarokra is készülni kell. A hétvégén egy hidegfront hatására több fokkal lehűl a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből

Fokozott védelemre figyelmeztet a szakértő a hőségben

Fokozott védelemre figyelmeztet a szakértő a hőségben

2019. júl. 28.

A hőség megterheli a szervezetet, különösen a gyermekekét és a kismamákét, így az ő védelmükre különösen figyelni kell a nyári hónapokban - mondta Szeles Géza igazságügyi orvosszakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. 

Az eső sem hoz enyhülést

Az eső sem hoz enyhülést

2019. júl. 27.

Hétvégén a csapadékos idő ellenére jellemzően 30 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Zivatarok hozhatnak egy kis enyhülést

Zivatarok hozhatnak egy kis enyhülést

2019. júl. 26.

A hétvégén is marad a kánikula, de sokfelé zivatarok hoznak kisebb enyhülést. A csapadékos idő ellenére jellemzően 30 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Lassan vége a hathetes mókának

Lassan vége a hathetes mókának

2019. júl. 24.

Pénteken lezárul a hat héten át tartó gyermektábor a Munkásművelődési Központban, szerda délelőtt pedig a Batyu szánház társulata is elbúcsúzott a résztvevőktől.

Kánikula - Nem várható enyhülés

Kánikula - Nem várható enyhülés

2019. júl. 21.

A hidegfront után ismét melegszik az idő a következő napokban. Sok lesz a napsütés, helyenként lehetnek csak záporok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttatott el az MTI-nek.

A hőség mellett zivatarokra is számítani kell

A hőség mellett zivatarokra is számítani kell

2019. júl. 21.

Több megyére a hőség és zivatarveszély miatt is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapra.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  2. Fontos pontokra hajt a DFC

  3. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  4. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  5. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő